A törődés bonszai-edényei: Demeter Zsolt

A kisebb-nagyobb kerámiaedények falait a gyurmaszerű agyagból úgy készíti el, hogy gyakorlatilag kinyújtja egy „laskasirítővel”, vágja és illeszti. Az agyagból pépet készít, és a megkarcolt ragasztási felületeket a péppel légmentesen összeragasztja – azért fontos a légmentesség, mert különben az edény az égetéskor szétrobban. Az edényeket egy speciális kemencében égeti ki, amelynek működéséhez 380 voltos feszültség szükséges – az agyag ugyanis 1000-1200 fokon, a vízvesztés után szerkezetében is megváltozik.

Forma és funkcionalitás

A bonszai-fának az a lényege, hogy „leutánozza” kicsiben a természetben előforduló fákat. A bonszai művészetében rengeteg irányelv létezik – ezek több mint ezerévesek, de az idők folyamán lazultak az előírások. „A klasszikus kínai, japán vagy koreai bonszai-edényeknek van egy nagyon különleges formaviláguk.

Az edények alsó falán különböző lyukak találhatók, ezek lényege a funkcionalitás: ott távozik a gyökérlabdából a fölösleges víz, de szellőzőlyukként is működik, illetve a kisebb lyukakba kerülnek a rögzítő drótok. „Egy edény körülbelül három-négy nap alatt készül el, a száradása különböző fokain más-más mozzanat végződik el rajta. Bizonyos agyagokat más égetési görbe szerint kell égetni, ez az összetételük miatt változik. Az égetésben az elv ugyanaz, mint a korondi kerámiánál, ugyanazok a termokémiai folyamatok játszódnak le” – mondja készítőjük. Az edények fala is a mérettől függően változik, minél kisebb egy darab, annál vékonyabb a fala.

„Az országban Suceavától Máramarosig, Konstancáig, Temesvárig vannak hasonló emberek, akik többé-kevésbé komolyan foglalkoznak ezzel a témával, tehát pénzért is árulnak bonszai-fákat. Engem tulajdonképpen ezek az emberek keresnek meg, hogy kellene nekik ilyen vagy olyan formájú és méretű bonszai-edény, és én azt készítem el” – meséli. Eddigi sikerült munkáinak száma mintegy százhúszra tehető, az edények aljába a kis manufaktúra, a Csimi Agyagművek pecsétje is belekerül, japán írásmóddal.

„Ha bolond lennék, ilyen terápiát kérnék!”

„Büszke vagyok arra, hogy az edényeim elértek Svédországba, Spanyolországba, Hollandiába és Magyarországra is, illetve az országban Kányádtól Jászvásáron keresztül Kolozsvárig, Borsabányától Foksányon át Udvarhelyig” – sorolja Csimi, miközben olyan edényeket, úgynevezett selejteket is megmutat, amelyeknek a fala felhólyagosodott. Ezek voltak a tanulóedények, hiszen elsőre semmi sem lehet tökéletes. Viszont előbb-utóbb a szorgalom és az odafigyelés megtérül, még ha nem is anyagilag.

„Ha bolond lennék, ilyen terápiát kérnék!”– mondja nevetve, amikor arra kérdezünk rá, hogy mi adja az elégtételt az új hobbijában. Mint mondja, ez a „matatás” tulajdonképpen ellazítja, megnyugtatja, mert „a nap minden hülyesége elmegy olyankor”. Ez tulajdonképpen olyan, mint másnak a veteményeskertben való munka, netán a fafaragás vagy a varrás. Hobbi és szenvedély egyszerre, ami egy elvezető csatorna az emberben felgyülemlett dolgokra, mert egy jó hobbi úgy vezeti ki ezeket a lélekből, mint a bonszai-edény alján levő lyuk a felesleges vizet.