Utómajális porral, pezsgővel és ralival

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Második alkalommal rendezte meg a seprődi 3,14 Csárdánál az utómajálisi szabadidős délutánt a székelyberei György család a nyárászeredai Levmotors Kft. és a harasztkereki Farel Kft. támogatásával.

Gligor Róbert László

2011. május 25., 18:012011. május 25., 18:01

2011. május 25., 18:252011. május 25., 18:25



Magas labda: az ákosfalviak nyerték a lábtenisz tornát

A hétvégi sportrendezvények ötlete tavaly vetődött fel, de mivel május 1-jén kevesen tartózkodnak itthon, ezért inkább utómajálisra keresztelték át, és egy későbbi hétvégén kerítenek rá sort – mondta el portálunknak György Emő főszervező. A szombati eseményre a tavalyinál több versenyző nevezett be, de látogatók és nézők is szép számban voltak, míg a rendezvény színvonala is jóval magasabbnak bizonyult a tavalyinál.

A tervek szerint asztalitenisz-versennyel kezdtek volna a versenyzők, de ezt a szél elfújta, és csocsózni is kevesebben vállalkoztak, ezért inkább lábteniszbajnokságra nevezett be hat csapat. A hőség ellenére is kitartó játékosok közül az ákosfalvi Bitai Károly és László Ödön bizonyultak a legjobbaknak, őket a bereiek és berekeresztúriak követték a rangsorban.

Aszfaltmarók a betonon

A legnagyobb érdeklődést a késő délutáni raliverseny váltotta ki, melyre több „autóroncs” nevezett be, a Volkswagenek között pedig 1100-as Daciából átépített „aszfaltmaró” is rajtolt a pályán. Közel két órán át bőgtek a motorok, égtek a kapcsolótárcsák, koptak a gumiabroncsok, és a nézők ámuldozására vagy éppen szórakoztatására szinte mindenféle ügyességi próbát kiálltak a pilóták. A 13 bátor versenyző mellett a nézők is kipróbálhatták, milyen élmény pörgő abroncsokkal száguldozni és forogni az akadályok között.



Két órán át száguldoztak a versenyzők az akadályok között

A gyermekek csoportjában a 10 éves Szabó Richárd, a nőknél Papp Izabella bizonyult a legbátrabbnak és legügyesebbnek. A férfiak versenyében a hátsó kerék meghajtású „birkózásban” Szabó István, Nagy Ferenc és Hegedűs János bizonyultak legjobbaknak, míg az „open” versenyt Szabó Levente nyerte, maga mögött hagyva Csegzi Leventét és Papp Róbertet. A díjkiosztást pezsgő- és sörfürdő követte, majd a Kis-Nyárád – Bekecs vadászegyesület által készített vaddisznópörkölt várta a versenyzőket.

Tapasztaltabbak is voltak

A felálló mezőny talán legtapasztaltabb versenyzője a székelybői Papp Róbert volt, aki 2001 óta él hobbi szinten a ralinak, 2008-ban országos negyedik helyen végzett az 1600 köbcentisek csoportjában. Ezzel párhuzamosan a nagyszebeni Rally Cross versenyeken is rendszeresen részt vesz, s bár nagyobb, szélesebb pályákon szeret versenyezni, szívesen nevezett be erre a versenyre is, bár – mint fogalmazott – „kis helyen csak kis sebességgel lehet autózni, de a kerekek pörgéséből sokat lehet érezni”.

A szervezők a következő évben is megrendeznék a tornát, és az ideinél tartalmasabb programot ígérnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
2026. február 03., kedd

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel
Hirdetés