Jubilál a Farkaslaki Szenesnapok ünnepe

A Kalonda-tetőn tizedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Farkaslaki Szenesnapokat. A farkaslaki önkormányzat és a Tamási Áron Művelődési Egyesült által szervezett kétnapos (szeptember 4–5.) rendezvény jubileumi kiadásán a már megszokott és hagyományos programok mellett újdonságokkal és különlegességekkel is jelentkezik.

Szász Csaba

2010. szeptember 01., 17:302010. szeptember 01., 17:30

2010. szeptember 02., 09:422010. szeptember 02., 09:42

Galéria

Az esemény a már megszokott módon szombaton kezdődik, ezen a napon a hagyományőrzésen van a hangsúly, ekkora időzítették a község falvainak, a testvértelepülések népi jellegű fellépéseit. Vasárnap Tamási Áron emléknapot tartanak, az írónak szeptember 20-án lesz a születési évfordulója. Az ünnepi szentmise után, melyen Böjte atya celebrál az író sírjánál tartanak megemlékezést, koszorúzást. A szenesnapokra meghívták az író jelenleg Budapesten élő harmadik feleségét is. „Ez történelmi eseménynek számít” – mondják a szervezők.

Mert megérdemlik

„A falu lakossága megérdemli, hogy a szürke hétköznapok után végre egy kicsit kikapcsolódjon” – vélekedik Albert Mátyás farkaslaki polgármester, aki a továbbiakban is bízik a támogatókkal való kölcsönös együttműködésben. A X. Farkaslaki Szenesnapokat a Civitas Alapítvány, a Communitas Alapítvány, a Corvinus Zrt. és farkaslaki vállalkozók támogatják. A Scorpion Trans és a Trans Tour jóvoltából pedig mindként napon (hajnali 3 óráig) óránként lesz buszjárat a székelyszentléleki útkereszteződés és a Kalonda-tető között.

 

Bővebben az Udvarhelyi Híradó csütörtöki, szeptember 2-ai számában!


X. Farkaslaki Szenesnapok
Szombat, szeptember 4.
12 óra – ökörsütés
14 óra – A gyümölcsfeldolgozó kisüzem avatása
15.30 – hivatalos megnyitó a Kalonda-tetőn
16 óra – főzőverseny
16 óra – a község falvainak népi jellegű fellépései, kulturális műsorok
18.30 – Bárdos Ildikó népdalénekes fellépése - Magyarország
19 óra – Rozmaring néptáncegyüttes előadása - Gomba (Magyarország)
19.20 – Boróka néptáncegyüttes fellépése
20.00 – Lengyeltóti Brass Band fúvószenekar - Lengyeltót (Magyarország)
21 óra – Apostol-koncert (Magyarország)
23 óra – Ég és föld együttes, reggelig tartó mulatság!

Vasárnap, szeptember 5.
9 óra – sakkverseny
10.30 – ünnepi szentmise a farkaslaki római-katolikus templomban, celebrál Böjte Csaba atya
12 óra – megemlékezés Tamási Áronról, koszorúzás
15 óra – baranta bemutató a Kalonda-tetőn
16 óra – a Farkaslaki Sportegyesület birkózó csapatának bemutatója
16 óra – favágó verseny
16.20 – gyerekműsor
16.50 – Cyntia - udvarhelyi pop-dance énekesnő, Jency - marosvásárhelyi pop-dance énekes, Becsky és a lányok - csíkszeredai énekes, Simó Annamária énekesnő előadása
19.30 – Snaps Band koncert - Ajaki testvértelepülés (Magyarország)
21 óra – Ismerős Arcok-koncert (Magyarország)
23 óra – Szenes Band együttes (Románia)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés