Farcád: százezer facsemetét ültetnek

Ha 2005-ben nincs árvíz, akkor nem lett volna szükség gyorssegélyre. Ha pedig ez nincs, akkor talán a faültetés ötlete sem születik meg. Százezer fa bánta volna...

Szász Csaba

2011. május 04., 15:052011. május 04., 15:05

2011. május 05., 09:162011. május 05., 09:16

Már akár hozzá is szokhattunk, hogy az évnek ebben az időszakában nagy a sürgés-forgás a Felsőboldogfalvához tartozó Farcád határában, ekkor ugyanis magyarországi kezdeményezésre ezrével ültetik a facsemetéket. Immár ötödik éve.

„Az egész úgy kezdődött, hogy Farcádi Sándor Leventének Budapesten volt egy kiállítása, melyet Bartis Ferenc bácsi szervezett. A kiállítást követően jött a hír a nagy árvízről, mely házakat is elvitt ott, ahol Levente lakik. Ekkor fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy valamit kellene segítenünk, ebből indult. Két kamion gyorssegéllyel érkeztünk, és bár örültek neki, rá is voltak szorulva, mégis szégyellték magukat, mert hát pénz nélkül a székely ember soha nem fogadott el semmit. Ezért Sándor József polgármesterrel úgy döntöttünk, hogy mivel az elmúlt harminc év során Farcádon nem történt fatelepítés, erdőt ültetünk” – meséli Rozgics Mária, a Világ Magyarsága hetilap főszerkesztője, a kezdeményezés mozgatórugója.

Legyen százezer!

Mohácson találtak rá Faludi József erdészre, aki megígérte, hogy amíg jönnek, addig ingyen adja a facsemetéket, így a „kicsi faültetés” helyett végül 100 000 facsemete ültetését tervezték el. Évente tizenöt, húszezer facsemetével érkeznek, hoznak akácot, tölgyet, fenyőt, vadcseresznyét, eddig 65 000 ültetést számoltak, és a tervek szerint 2013-ban sikerül kivitelezni a tervet.

Idén április közepén érkeztek huszonketten, de a rossz idő miatt egy csemetét sem sikerült ültetni, heten közülük visszajöttek, hogy a falubeliek segítségével folytassák az ültetést. A Világ Magyarsága baráti társaságának tagjairól van szó, akik inkább szabadságot vesznek ki, hogy itt lehessenek, buszt bérelnek saját pénzükön, állják az itteni költségeiket is, és végzik az önként felvállalt munkát. Akad köztük négyéves gyerek és 85 éves nyugdíjas is. „Az összefogásból így születik egy erdő, amely az anyaországi és a határon túli magyarokat kapocsként köti egymáshoz háromszáz év múlva is” – vélekedik Rozgics Mária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés