Bérlő nélkül áll a nyárádszentbenedeki kastély

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Egyelőre szinte üresen áll a Tholdalagi-kastély Nyárádszentbenedeken. Az egykori grófi tulajdont az államosítás után az ákosfalvi állami mezőgazdasági farm használta, a rendszerváltás után pedig gazda nélkül maradt. 2000-ben a falu belga testvértelepülése, Kasterlee vásárolta meg szinte jelképes áron, és hogy a közösség tulajdonában maradjon, átadta azt az Együtt Nyárádszentbenedekért Egyesületnek.

Gligor Róbert László

2011. április 14., 16:342011. április 14., 16:34

2011. április 14., 18:192011. április 14., 18:19

Kezdetben egy helyiségben kéthetente fogadta a községi családorvos a betegeket, később négy szociális lakást is kialakítottak benne. Jelenleg két család lakik az épületben, két helyiségben pedig helyrajzi gyűjtemény kapott helyet – tudtuk meg az egyesület tagjától, Nám Vilmostól.

Van érdeklődő

A szervezet pályázatot is készíttetett volna, hogy feljavítsák az épületet, de amíg nincs aki használja, addig letettek az ötletről. Érdeklődőből azonban nincs hiány: a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány rokkant gyerekek számára alakított volna ki lakásokat az épületben, nemrégiben az egykori Bánffy család leszármazottai is érdeklődtek, ők hátrányos helyzetű gyerekek számára rendeztek volna be foglalkoztatási központot. A kastély a marosvásárhelyi Sapientia – EMTE figyelmét sem kerülte el, ők a kertészeti kart költöztették volna ide. Készült is egy felmérés, de az egymillió euróra becsülte a javítási költségeket, amelyet azonban az egyetem nem tud felvállalni. Pedig elégedettek voltak az épülettel és az egykori kastélykerttel is. A tetőzet egy része fel volt javítva, cserepet is vásárolt a helyi egyesület, de a további munkálathoz már nem maradt anyagi fedezete.

Így egyelőre bérlők nélkül áll az épület, pedig a szentbenedekiek örültek volna, ha az egyetem vette volna használatba: „Ide költözött volna a tudás a faluba” – mondja nevetve Nám Vilmos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
2026. február 03., kedd

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel
Hirdetés