
Immár több mint két hónapja, hogy Kányád el van vágva a világtól, legalábbis ami a táv- és adatközlést illeti. A községben a nyár közepe óta némák a vezetékes telefonok és internet sincs. Az ok: a településen monopolhelyzetet élvező Romtelecom, még a kommunizmusból elsajátított szokása szerint, ráér az ilyen „apróságok” orvoslásával.
2010. október 19., 16:552010. október 19., 16:55
2010. október 20., 21:292010. október 20., 21:29
A kiesést egy színesfémtolvaj okozta, de hogy az áldatlan helyzet még mindig fennáll, az a Romtelecom tipikus „ráérősségének” köszönhető, derül ki György Sándor polgármester szavaiból.
„Már régebben, olyan két hónapja, amikor ellopták a kábelt, volt egy elképzelés, mely szerint anyagilag jobban járnánk egy mini telefonközpont felszerelésével, semmint újra kiépíteni a kapcsolatot. Amikor már második alkalommal loptak a kábelből, jóvá is hagyták a központ beszerelését, azóta azonban nem történt előrelépés” – meséli a településvezető, aki sorozatos telefonálások után megtudta, hogy a központ megérkezett az országba, Kolozsváron van, de még nem tudják, kihez forduljanak, ki az a szakember, akinek irányításával megkezdhetik a beszerelést. Mert ezt még a szolgáltató sem tudta megmondani.
A kányádiak nincsenek könnyű helyzetben. A Romtelecom itt monopolhelyzetet élvez, a mobilszolgáltatók lefedettsége pedig igencsak hiányos, a dombos terep miatt alig akadnak helyek, ahol van térerő. A legrosszabb azonban, hogy még mindig nem látni a kiutat. „Több mint hetven jogi és természetes személy írta alá a kérést, amit leadtunk a távközlőnél a helyzet orvoslásáért, érdeklődésünkre sem tudnak sokat mondani. Egyelőre ott tartunk, hogy talán jövő héten elárulják, ki az, aki majd foglalkozik ezzel” – mondja a polgármester.
Érdeklődtünk a Romtelecom diszpécserszolgálatánál, de okosabbak mi sem lettünk. „Igen, tudunk az ottani problémáról. Egyelőre várólistán vannak, biztosan kijavítják a hibát, de nincsenek adataink arról, hogy erre mikor kerül sor” – tudatta velünk a diszpécser.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.