Vadkendert termesztett, tetten érték

Vadkenderültetvényt találtak annak a marosvásárhelyi születésű férfinek a lakásán, akinek korábban a nevére országos körözési parancsot bocsátottak ki.

Magyar nem, de angol nyelvű kar lehet a volt MOGYE-n

A volt Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) hét éve folyik a vita a magyar kar létrehozásáról, miközben az egyetem szenátusának keddi ülésén arról döntöttek, hogy angol nyelvű kart hoznak létre.

Magyar nem, de angol nyelvű kar lehet a volt MOGYE-n
2019. január 17., csütörtök

Szakmai tanfolyamok állástalanoknak: előtérben a munkaadók elvárásai

A munkaerő-elhelyező ügynökségek által munkanélkülieknek szervezett szakmai tanfolyamok közül népszerűek a fodrász-, kozmetikus-, manikűr-pedikűr kurzusok, de a növénytermesztés, kőműves, asztalos, kereskedelmi dolgozó szakma elsajátítására is van igény. A képzéseket cégek javaslatai alapján indítják.

Szakmai tanfolyamok állástalanoknak: előtérben a munkaadók elvárásai
2019. január 17., csütörtök

Jobb körülmények több száz kisdedóvóban

Országszerte közel négyszáz, ebből Hargita megyében három, Maros megyében pedig tizenkét településen építenek új óvodákat, illetve bővítik a már meglévőket uniós pénzekből. A beruházások által jobb körülmények között fejlődhetnek a kisgyermekek.

Jobb körülmények több száz kisdedóvóban
Jobb körülmények több száz kisdedóvóban
2019. január 17., csütörtök

Jobb körülmények több száz kisdedóvóban

2019. január 16., szerda

Vállalkozások helyett önkormányzatok működtetik a parkolási rendszereket

Van, ahol külső kényszer, máshol saját érdekek vezettek ugyanarra az eredményre a székelyföldi városokban, ahol a fizetős parkolási rendszerek üzemeltetését saját kezükbe vették, illetve ezt tervezik a helyi önkormányzatok.

Vállalkozások helyett önkormányzatok működtetik a parkolási rendszereket
2019. január 12., szombat

Munkát keres az apa, iskolába jár az anya – próbálnak kiemelkedni a mélyszegénységből

Van Marosvásárhelytől földrajzilag nem is olyan távol egy kis falu, ahol egy utcában 102 roma család él. Zömük kiskorú, vagy fiatal felnőtt, akik a létminimum alatt küzdenek azért, hogy meglegyen a mindennapi betevőjük, illetve most, télvíz idején a fűtésük.  

Munkát keres az apa, iskolába jár az anya – próbálnak kiemelkedni a mélyszegénységből
2019. január 12., szombat

Harminckét új, hiánypótló vállalkozással gazdagodnak Székelyföld városai

Harminckét új vállalkozás indulhat el Székelyföldön másfél éven belül, miután ennyi jó ötletekkel rendelkező fiatal pályázatát bírálták el kedvezően a Nyerj vállalkozást programban. A pályázók egyenként legkevesebb 32 ezer eurót kapnak vállalkozásaik beindítására.

Harminckét új, hiánypótló vállalkozással gazdagodnak Székelyföld városai
2019. január 10., csütörtök

Leállt a felvonó, a magasban rekedtek a turisták

Fa dőlt a szovátai sípálya felvonójának kábelére szerda délután. Húsz személy rekedt a magasban, a Maros megyei hegyimentők és a helyi tűzoltók siettek a segítségükre.

Leállt a felvonó, a magasban rekedtek a turisták
2019. január 10., csütörtök

Hasznosítják a kidobott fenyőket – elsősorban tüzelőként, de nem csak

Szemétté minősül a városi lakások ünnepi dísze, a karácsonyfa az ünnepkör lejártával. A székelyföldi városokban a gyakorlat szerint hulladékgyűjtő pontokra dobják a fákat, amelyeket különböző módon hasznosítanak a hulladékgazdálkodással megbízott cégek.

Hasznosítják a kidobott fenyőket – elsősorban tüzelőként, de nem csak
2018. december 30., vasárnap

Lehet, hogy szórakoztatók, de nagyon veszélyesek a pirotechnikai eszközök

Pukkanásoktól és robbanásoktól hangos napokra ébredünk, s előre láthatóan éjszakai álmunkat is megzavarják a petárdák és más pirotechnikai eszközök. A rendőrök fokozottan ellenőrzik ezek árusítását, használatát az elkövetkező napokban.

Lehet, hogy szórakoztatók, de nagyon veszélyesek a pirotechnikai eszközök
2018. december 23., vasárnap

Hagyományteremtő élő betlehemezés

Első alkalommal adták elő élőben Jézus születéstörténetét a Maros megyei luka-ilencfalvi református templom udvarán vasárnap. A közösség az élő betlehemezéssel hangolódott a Megváltó születésének ünnepére.

Hagyományteremtő élő betlehemezés
Hagyományteremtő élő betlehemezés
2018. december 23., vasárnap

Hagyományteremtő élő betlehemezés

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Példátlan lehetőségeket kínál az animáció
Megnyitás

Példátlan lehetőségeket kínál az animáció

„Élettelen dolgokat kelt életre” a mozgás által a csíkszeredai Hátszegi Zsolt animátor, aki a szakma rejtelmeibe, a kreatív munkafolyamatokba is bevezet Mesterségem címere sorozatunk új részében.

2018. december 23., vasárnap

Három gyermekéletet követelt egy tűzeset Maros megyében

Három kisgyermek vesztette életét vasárnap délben, amikor otthonukban tűz ütött ki a Segesvár melletti Erkeden.

Három gyermekéletet követelt egy tűzeset Maros megyében
2018. december 22., szombat

Bankautomaták a vidéki településeken: ha kevés az ügyfél, nagy az érdektelenség a pénzintézetek részéről

Továbbra is ritkaságnak számítanak a vidéki bankautomaták, ami terhet ró a községek lakóira, hiszen sok esetben több kilométert kénytelenek utazni a készpénzfelvétel miatt. A 48 Hargita megyei község közül mindössze 26-ban működik bankautomata. Maros megyében még rosszabb a helyzet.

Bankautomaták a vidéki településeken: ha kevés az ügyfél, nagy az érdektelenség a pénzintézetek részéről
2018. december 19., szerda

Egészen egyszerű, és mégis megható betlehemi üzenet

Magyar, román és roma fiatalok álltak színpadra kedden este Marosszentgyörgyön a nemzeti kisebbségek napján, hogy saját táncaikkal, énekeikkel emlékeztessenek mindenkit arra, hogy valamennyien egyenlők és értékesek, illetve együtt vállalják azt a sokszínűséget, amely a községet is jellemzi.

Egészen egyszerű, és mégis megható betlehemi üzenet
2018. december 16., vasárnap

Az elektronikus megoldásoké a jövő a közoktatásban is

A digitalizáció fele halad romániai közoktatási rendszer is, ennek pedig egyik fontos eleme az elektronikus napló. Székelyföldi viszonylatban még kevés iskolában vezették be, viszont néhány éven belül valószínűleg minden állami tanintézményben kötelezővé teszik.

Az elektronikus megoldásoké a jövő a közoktatásban is
2018. december 14., péntek

Csodasarok-díjak, amit nem maguknak, hanem az osztályközösségeknek nyertek a diákok

A szorgalmat, a kitartást, a tehetséget és a kreativitást értékelték Csodasarok-díjjal pénteken Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékát kisdiákok nyerték el osztályközösségeiknek.

Csodasarok-díjak, amit nem maguknak, hanem az osztályközösségeknek nyertek a diákok
2018. december 11., kedd

Hargita és Maros megyei települések, ahol majd ingyenes wifire kapcsolódhatunk

Országszerte 224 település kap támogatást az Európai Uniótól arra, hogy közterületeken ingyenes wifit biztosítsanak. Az idén májusban meghirdetett pályázat eredményeit a napokban hirdették ki. Hargita megyében nyolc, Maros megyében hét önkormányzat kap 15 ezer eurót erre a célra.

Hargita és Maros megyei települések, ahol majd ingyenes wifire kapcsolódhatunk
2018. december 10., hétfő

Kényszerpályán, zsúfoltan közlekedő nemzetközi vonatok

Maradnak a csökkentett vagonszámok a Székelyföldet Budapesttel összekötő nemzetközi vonatjáratokon, Marosvásárhely elkerülésével pedig az elérhetőség is kedvezőtlenebb. Nem lesz tehát előrelépés a körülményeket illetően jövőben sem.

Kényszerpályán, zsúfoltan közlekedő nemzetközi vonatok

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye