
Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Az országos erdőgazdálkodási társaság (Romsilva) tulajdonában levő erdőkben 2024 első három negyedévében összesen 7,3 millió lejre rúgtak az illegális fakitermelésből származó károk, ami 8 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
2025. január 06., 19:512025. január 06., 19:51
A Romsilva hétfői tájékoztatása szerint 2024 első három negyedévében 10 459 helyszíni ellenőrzést végeztek az állami tulajdonú erdőkben, és
Ez 8 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Ebből 3984 köbméter kivágásáért az erdészeti személyzet okolható – derül ki az Agerpres által szemlézett közleményből.
A szerződés alapján a Romsilva által kezelt, de magántulajdonban lévő erdőkben 20 952 ellenőrzést végeztek, és 8807 köbméter fa illegális kivágására derítettek fényt. A kár ezekben az esetekben összesen 4,3 millió lej volt, ami közel 5,8 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Ebből 2105 köbmétert az erdészeti személyzetnek tulajdonítottak.
A tájékoztatás szerint 42 fegyelmi szankciót róttak ki, hat személy munkaszerződését felbontották. Ugyanakkor
Az említett időszakban 60.935 ellenőrzést végeztek a szállított fa legalitását illetően, ebből 9310 ellenőrzés a rendőrséggel karöltve történt. Az ellenőrzések során 10 836 köbméter fát elkoboztak és 2,6 millió lejre róttak ki bírságot.
A Romsilva adatai szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában három erőszakos cselekmény történt erdőőrök ellen.
A Romsilva 3,13 millió hektár állami tulajdonban lévő erdőt kezel, ami az ország erdeinek 48 százalékát teszi ki. Ezenkívül szerződés alapján erdészeti szolgáltatásokat nyújt egymillió hektárnyi, más tulajdonosok birtokában levő erdőre. Minden állami tulajdonban lévő erdő rendelkezik a nemzetközi szabványoknak megfelelő erdőgazdálkodási tanúsítvánnyal.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!