Idén a Csíki Játékszín a házigazdája a romániai magyar színtársulatokat összefogó Magyar Színházi Szövetség (MASZIN) egyhetes szakmai seregszemléjének, a MAFESZT-nek, amelyen öt színház mutatkozik be tíz előadással.
Bemutatják Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs dramaturgiáját Sebestyén Aba rendezésében a Kovászna Városi Művelődési Központban, szerdán 19 órától.
Az erdélyi magyarság 18 előadóművészeti intézménye részesül abból a 218 millió lejes keretösszegű támogatásból, amelynek szétosztásáról a fejlesztési minisztérium előterjesztése nyomán csütörtökön döntött a kormány – tudatta a RMDSZ.
Georges Feydeau Zsákbamacska című komédiájával búcsúztatják az óévet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. Az előadás a kézdivásárhelyi Udvartér Színházzal készült koprodukció.
Közös produkcióval ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely: Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera című zenés darabját Györfi Csaba rendezésében november 23-án mutatják be.
Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója – közölte a Nemzeti Színház hétfőn a Magyar Nemzettel. A Kulturális és Innovációs Minisztérium azt közölte, hogy a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig Vidnyánszki a helyén marad.
Elhalkult az utolsó taps is, lezárult a Nemzetiségi Színházak 14. Kollokviuma. Rendhagyó volt a két héten át zajló seregszemle, amelynek ezúttal a gyergyószentmiklósi mellett a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi teátrum is házigazdája volt.
Szerdán Gyergyóalfaluban rajtol a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokvium.
Öt színházi helyszínen, több mint 600 résztvevővel, az előzetes számítás szerint 5000 néző előtt zajlik majd szerdától a 14. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. Ez alatt 20 előadás és több mint 30 kísérőrendezvény várja a közönséget.
Molnár Ferenc A testőr című vígjátékával indítja 2023-2024-es évadát a nyár folyamán újraszerveződött kézdivásárhelyi Udvartér Színház.
A színházak találkozója, amely szorosabb baráti és szakmai kapcsolatokat segít elő – 14. alkalommal szervezik meg a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot, amelyet ezúttal rendhagyó módon Hargita megye három színháza szervez meg október 18-31. között.

A kétezres évek elején egy maffiaszerű szervezet működött Csíkszeredában, amelynek felszámolásában Szondy Zoltán újságíróként oroszlánrészt vállalt; kétszer meg is verték.
Esztétikai és szociális érzékenységre való nevelést is nyújt az immáron nyolcadik alkalommal megszervezett Lurkófesztivál, amelynek első részét, a Lurkó Teens ifjúsági színházi találkozót szeptember 23-29. között tartja a Csíki Játékszín.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színház első, 2023-2024-es évadával a bérletrendszer is újraindul a céhes városban, amit Brassóban és Kovásznán is bevezetnek. Nyilvánosságra hozták, hogy milyen előadásokat lehet majd megtekinteni.
Bizonytalan a jövőjük, még nem tudják, pontosan mit tartogat számukra az a sürgősségi kormányrendelet-tervezet, amely jelentős megszorításokat helyez kilátásba. Ennek ellenére a csíkszeredai kulturális terekben dolgozók végzik munkájukat rendületlenül.
Fennállásának 25. évét ünnepli idén a Csíki Játékszín. Az évforduló alkalmából „kompakt és teljes” évaddal készültek, ugyanakkor számos program szerepel jövőbeni elképzeléseik között. A csíkszeredai társulatot az új évadtól két új színész egészíti ki.
Tizennegyedik alkalommal szervezi meg a dráMA kortárs színházi találkozót a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 18–23. között.
Csendes performansszal fejezte ki szolidaritását a Csíki Játékszín társulata szerda délelőtt az országos színházakat, valamint a múzeumokat tömörítő szervezetek nyilatkozataival.
Változatos programmal várja idén is az Egyfeszt fesztivál színház- és könyvudvara a közönséget, de még az egy hét múlva kezdődő fesztivál előtt Gyulán is fellép a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.