Hirdetés
Hirdetés

Harminc éve bemutatott darabot visz újból a színpadra a Figura

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

A Ház a határon című abszurd művet viszi színpadra a Figura Stúdió Színház, a társulat megalakulásának 40., ünnepi évadának egyik előadásaként. Az ős-Figura előadásának újragondolása ez. Ami régen abszurd volt az ma a realitás – mondja a rendező.

Gergely Imre

2024. szeptember 24., 20:042024. szeptember 24., 20:04

A negyven év gyergyószentmiklósi színjátszás meghatározó az erdélyi magyar színjátszás történetében is – mutatott rá Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója a Ház a határon című előadás bemutatóját felvezető keddi sajtótájékoztatón.

Sławomir Mrożek műve nem véletlenül kerül most színre, hiszen az idei évfordulós évadban ez lesz az egyik, amelyet újra színpadra állítanak a kezdeti korszakban játszott művek közül.

Hirdetés
•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Nem felújítják a régi előadást, hanem újragondolják az anyagot, amit akkoriban bemutatni nagyon fontos gesztus volt – mutat rá Keresztes Attila rendező. Az az abszurd helyzet, hogy

házat, és egy családot két nagyhatalom szétszakít, ma már realitás, felülírja az élet a művészi fantáziát is.

Az elmúlt évszázadban Közép-kelet Európát szétszabdalták, van olyan kárpátaljai falu, amely hétszer váltott országot. Ezek a határváltozások pedig mindig sok ember halálával jártak, hogy aztán valamennyi idő múlva újrarendeződjön minden.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Idézet
Próbálunk keserűen nevetni magunkon, az emberek társadalmi szerveződésén és arra jövünk rá, nem tudjuk emberségesen csinálni csak nagyon önzően, sok áldozattal”

– fogalmaz a rendező.

Kifejtette: megtisztelő számára a Figuránál dolgozni, hiszen szerinte

ez az egyetlen romániai magyar színház, ami a valós kísérletezés talaján jött létre a semmiből.

Olyan emberek hozták létre, akik színházat akartak csinálni, a színház volt a legjobb eszközük arra, hogy beszéljenek a világról. A Figura léte erre épül a mai napig és ez nagyon fontos dolog – mondja Keresztes.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

A sajtótájékoztatón jelen voltak a darabban játszó színészek is, köztük például

Tamás Boglár, aki számára azért is különleges lesz az új alkotás, mert még a régi, Kövesdy István által rendezett 1992-ben színre vitt előadásban is szerepelt, a Figura akkori társulatával közösen.

A premier díszlet-, jelmeztervezője Bajkó Blanka Alíz, a zenét és sound designt Boros Csaba zeneszerző jegyzi.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

A premierre szeptember 28-án kerül sor az Öntöde stúdiótermében 19 órától; a második előadást pedig szeptember 30-án tűzik műsorra szintén 19 órai kezdettel.

A bemutatóra meghívják a korábbi előadásban szereplőket, rendezőt, közreműködőket, akik számára meglepetéssel is készülnek.

•  Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház Galéria

Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés