A tagállamok nem tudnak megegyezni, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon. Ezért az Európai Bizottság visszavonta ezzel kapcsolatos javaslatát, így előreláthatóan nem lehet megszüntetni az óraátállítást.
Jövő héttől Székelyudvarhelyen is üzembe helyezik az új digitális hulladékgyűjtő szigeteket, amelyek célja a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabbá tétele. A fejlesztés a lakosság körében vegyes fogadtatásra talált, akárcsak Székelyföld más városaiban.
Kérések is alátámasztják, hogy a lakosság részéről van igény Csíkszeredában a fizetős parkolási övezetek bővítésére. A városháza által a lakószövetségeknek szétküldött kérdőívek nyomán számos javaslat érkezett a parkolási rendszert illetően.
Rekordszámú résztvevővel kezdődött el csütörtökön délután az Erdélyi Mentorprogram negyedik kiadása. A szervezők szerint ez azt jelenti, hogy a kezdeti bizalmatlanság eloszlott és találkozni, segíteni akarnak egymásnak az erdélyi magyar vállalkozók.
A gazdaság fenntartható fejlődésének témája köré szerveződik a Székelyföldi Gazdaszervezetek hatodik szakmai fóruma, amelynek ezúttal Sepsiszentgyörgy ad otthont. A találkozón több mint kétszáz gazdaszervezet vesz részt.
Túl szépnek tűnt, hogy tavasszal új kivitelezővel folytatódhat az ötven kilométernyi utat érintő felújítás Udvarhelyszéken. A közbeszerzés eredményét megóvta egy vállalkozó, így hónapokat tolódhat az építkezés.
Másodszor is telt házat vonzott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője, ezúttal Sepsiszentgyörgyön. A közönségtalálkozón a filmiparban való érvényesülésről, a Hunyadi forgatásáról és a jövőről is mesélt.
Két területtel is rendelkezik már a csíkszeredai önkormányzat, ahol idősek otthonát szeretne építeni, de először megvalósíthatósági tanulmányt, majd kiviteli terveket kell készíttetni. A beruházásban kormánytámogatás is segíthet majd.
Kihez fordulhatnak a tömbházlakók, ha elégedetlenek a közköltség kiszámolásával, vagy panaszuk van a lakótársulási elnök, gondnok munkájára? Miként történhet meg, hogy a lakók által befizetett összegek nem jutnak el a szolgáltatókhoz?
A nagy mobilitási terv részeként újabb két utca – a Tábor és a Villanytelep – újul meg Székelyudvarhelyen. A munkálatok ezen a héten kezdődtek a Villanytelep utcában, a járdák bontásával és az új járdaprofilok kialakításával.
Egy kortárs mű tartalmát kellett leírniuk a magyar tagozaton tanuló nyolcadikosoknak a próbavizsgán román nyelv és irodalomból. Székelyföldön több mint ötezer magyar diák tesztelte le tudását és a vizsgahelyzetet hétfőn.

Kevés sportág kötődik annyira szorosan Csíkszeredához, mint a jégkorong.
Követett, majd megfogdosott egy nőt valaki Csíkszeredában, sőt, mint később kiderült, ez más nőkkel is előfordult. A rendőrség arra biztat, hogy az érintettek tegyenek feljelentést. Jelenleg két büntetőeljárás van folyamatban szexuális zaklatás miatt.
Hatalmas szakadék tátong Romániában a vidéki és a városi orvosi ellátás között, ennek áthidalására tesz kísérletet a Mentsétek meg a gyermekeket! nevű civilszervezet azzal, hogy a vidéki orvosi rendelőknek orvosi eszközöket juttat el pályázat útján.
Pionírnyakkendő, gyermekjáték, fekete-fehér tévé, régi bútorok, diavetítő, cigarettagyár széfje és még sorolhatnánk – ezernél is több tárgy alkotja azt a gyűjteményt, amelyekből a sepsiszentgyörgyi Kommunizmus múzeumának tárlatai kialakulnak.
Március 15-ét Erdélyben ünnepelni különleges kegy és egyben felelősség is – mondta Hankó Balázs, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere az 1848-as szabadságharc megemlékező ünnepségén Csíkszeredában.
Isten megtartó erejének fontosságát hangsúlyozták a felszólalók Székelyudvarhelyen az 1848–49-es szabadságharc 177. évfordulóján. Kijelentették: összefogásra van szükség, hogy az elkövetkező időszak győztesei legyünk.
A 18. század második felében erőszakkal megalakított székely határőrezredek tagjai tulajdonképpen a császárnak esküdtek hűséget. Ám amikor 1848-ban a bécsi udvar szembefordult a felelős magyar kormánnyal, nem sokat teketóriáztak: a haza mellé álltak.
A nemzetközi koprodukcióban készült, de egyébként magyar gyártású Hunyadi-sorozat sokak tetszését elnyerte, de a meztelenkedős jelenetek miatt ellenérzéseket is kiváltott. Elemzés.