Horthy Miklós kormányzó és felesége Székelyföldön

Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés értelmében

A magyar honvédek bevonulása 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor kezdődött, elsőként Szatmárnémetit és Máramarosszigetet szabadították fel, utolsóként, szeptember 13-án pedig Kézdivásárhelyt, illetve a legtávolabbi határpontnak számító Sósmezőt.

Horthy Miklós kormányzó Szatmárnémetiben – Teleki Pál miniszterelnök oldalán – ott lovagolt fehér lován a főcsapat előtt, de egyes észak-erdélyi városokba némi „fáziseltolódással” érkezett meg kíséretével, köztük a feleségével. Így például

A székely fővárosban tehát pár nap leforgása alatt kétszer is nagyszabású ünnepséget tartottak, a másodikon „a kormányzó nagy szeretettel és meghatottsággal fogadta azt a küldöttséget, amely egykori tengerészei nevében köszöntötte őt” – írja Illésfalvi Péter és Szabó Péter a Tortoma kiadónál 2010-ben megjelent, Erdélyi bevonulás, 1940 című könyvében. Ugyanitt olvassuk azt is, hogy:

Zászlótengerben úszó állomás

Különvonatuk szeptember 7-én, hétfőn délelőtt 9 óra 45 perckor érkezett meg Szászrégenbe, ahol a pályaudvaron díszszázad, illetve városi és járási vezetők, köztük János Áron székelyföldi kormánybiztos fogadta őket, 10 órakor már folytatták is útjukat Gyergyószentmiklós felé. Itt az MTI tudósítása szerint

Csíkszeredába „fél 3 óra tájban” érkeztek meg a magas rangú vendégek, de

Ez idő alatt Fodor Ilona, Fodor Pál építészmérnök 3 éves kislánya verset adott elő, míg Bethlen Kata grófnő két fiatal lány kíséretében „egy hatalmas havasi gyopár csokrot és egy ősi szőttes ruhát, rokolyát, kötőt, fekete bársonypruszlikot, inget és csepszet” nyújtott át a kormányzó feleségének a vonat folyosóján. Mire Horthy megkérdezte: „Nekem nem hoztak harisnyát?!”

Daczó Katalin „Ha ezer lány útra indul…” című tanulmányból tudjuk, hogy a két lány Kozán Irén (később dr. Bajkó Barabásné) és Vámszer Márta (Vámszer Géza leánya, később egyetemi tanár Kolozsváron) voltak, és a ruhadarabok nevét, használatát is elmagyarázták.

Szívből jövő üdvözlés

A korabeli visszaemlékezésekből azt nem lehet kihámozni, hogy a házaspár időzítette-e a Magyarok Nagyasszonya ünnepére látogatását, vagy a szervezők tették hódolatuk jeléül október 8-ra az Ezer székely leány napját (ha már a szokásos időpontban, Sarlós Boldogasszony napján, vagyis július 2-án a román hatóságok nem engedték megtartani), de tény, hogy a rendezvény első fele az ő jelenlétükben zajlott. De előbb a háromszéki kiruccanás!

Október 7-én tehát a különvonat előbb Sepsiszentgyörgyön állt meg, majd onnan az 1891-ben átadott szárnyvonalon érkezett meg Kézdivásárhelyre. A „nemrég még kopott, elhanyagolt állomási épület frissen tatarozva, virágdíszesen várta a kormányzópárt, akik itt fogadták Felső-Háromszék szívből jövő üdvözlését.

A pályaudvaron és közvetlen környékén körös-körül tízezres tömeg szorong, szőttes ruhás leányok, asszonyok százai szorongatják szívükhöz a virágcsokrokat, feszes tartású katonák állanak a vágányok mellett, amikor zajtalanul besuhan a Főméltóságú pár különvonata, és mintegy varázsütésre, felharsan az éljen.

Most eltörpül minden ellentét, régi haragosok egymás mellé szorulva boldogan ölelik meg egymást, egyszerű falusi emberek és városi urak rázzák egymás vállát, mintha évtizedek óta nem találkozott jó barátok lennének, és a tekintetek, mint a Csaba útján világító csillagok, úgy parázslanak a két testőr felé, akik hirtelen lelépve a szalonkocsi ajtaján, mint két bronz szobor, úgy merevednek vigyázzba a sátor előtt.” (Magyar Lapok, 1940. okt. 18.)

Elsőként Tóth Balázs, a Magyar Párt járási elnöke köszöntötte a vendégeket, aztán Fekete János kerületi római katolikus főesperes, Kiss Gábor gazda és Bajkó Kálmánné mondták el „szívből jött szavaikat”, miközben a nőegyesületek vezetői a kormányzónét üdvözölték. A Függetlenség című lap 1940. október 11-száma szerint

„A legszebb székely asszony”

A céhes városból a vendégek még a gróf Mikes Ármin, Bethlen István sógora zabolai kastélyához is tettek egy kitérőt (báró Szentkereszthy Béla meg is orrolt a Mikesekre, amiért „elorrozták” előle a jeles vendégeket),

Másnap reggel 8 és 9 óra között a festői szépségű Tusnádfürdőt és környékét látogatták meg, majd tovább utaztak Csíkszeredába. Itt „kétezerötszáz szőttesbe öltözött székely lány és húszezer érdeklődő jelent meg” újbóli fogadásukra, és

„Ő volt ezen a napon: az Ezer Székely Leány napon e legszebb székely asszony.”

Daczó Katalin említett tanulmányához visszakanyarodva:

Miután a kegytemplom ajtajában fogadták P. Szőcs Dénes ferences zárdafőnök üdvözletét, megnézték a gyerekotthon és a pálfalvi útelágazás közötti téren felállított szabadtéri színpadon zajló műsor első felét (a tömegből előkiabált Sprencz Feri még a csűrdöngölőt is eljárta Horthy Miklós kedvére, „bár kissé reszkető inakkal a felkészületlenség miatt”), ebédelni meg visszatértek a vasútállomásra, hogy utána Székelyudvarhelye is ellátogathassanak.

Végleges búcsú

A székely anyavárosba gépkocsival utaztak, délután fél háromkor harangzúzás jelezte a féltucatnyi autóból álló karaván megérkezését. A Székely Közélet előző napi számában megjelent felhívásnak eleget téve

A múzeumalapító Haáz F. Rezső közreműködésével feldíszített tribün jobb oldalán a tisztikar, bal oldalán a város vezetői és tisztviselői foglaltak helyet, amúgy az ott felállított emelvényre csak jegyváltás árán lehet felülni.

A kormányzó és felsége a Kossuth utca sarkától hatalmas éljenzés közepette, gyalog tette meg az utat a tribünig. A helyi katonai parancsnok jelentéstétele után meghallgatták Sass Antal római katolikus főesperes, Nagy Ferenc kisgazda, a dr. Váróné Csató Gabriella, valamint dr. Jodál Gábor, a Magyar Párt vármegyei elnöke beszédeit, az ünnepség végén, rövid séta közben többekkel is szóba elegyedtek.

Amikor estefelé visszaérkeztek Csíkszeredába, az Ezer székely leány felvonulása még tartott;

A szerelvény a magyar himnusz hangaira gördült ki az állomásról, hogy aztán elhagyja „a visszatért Erdély legmagyarabb földjét” – bizonyára senki sem gondolta akkor, hogy véglegesen.