Hirdetés

Felejthetetlenre sikerült az István, a király visszatérése Csíksomlyóra

Az István, a király immár másodszor töltötte meg a csíksomlyói nyerget, azok akik a rockopera székelyföldi kiadására még gyerekként jöttek, most szülőkként térhettek vissza, hogy ismét több generáció énekelhesse a mindenki által ismert dalokat.

Hirdetés

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
Hirdetés
2025. augusztus 31., vasárnap

Ki kell deríteniük, mekkora volt eredetileg az épület, hogy visszakaphassák államosított jussukat

Levéltári iratokból gyűjtenek adatokat a kutyfalvi reformátusok, hogy vissza tudják szerezni az egykori felekezeti iskola és kántori lak épületét. Az elkobzott épületet kibővítették és most a helyi önkormányzathoz tartozik, az adja bérbe.

Ki kell deríteniük, mekkora volt eredetileg az épület, hogy visszakaphassák államosított jussukat
Hirdetés
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve
2025. augusztus 30., szombat

Thasszosz – ahol negyedmilliónyi honfitársunk nyaral

Sokan a 42. román megyeként vagy Déli-Mamaiaként aposztrofálják, és bizonyára nem véletlenül. A hozzánk legközelebb eső görög szigetről, Thasszoszról van szó, ahol idén állítólag 250 ezer honfitársunk fordult meg nyaralás céljából.

Thasszosz – ahol negyedmilliónyi honfitársunk nyaral
Hirdetés
2025. augusztus 29., péntek

Előkerült az öt éve porosodó szagtörvény, ezúttal befejezik a munkát

A hiányos szabályozások miatt mindeddig nehéz volt bármit is tenni a környezetet bűzzel szennyező tevékenységek ellen, ez azonban hamarosan változni fog. Az illetékes minisztériumok kidolgozták az évek óta létező szagtörvény alkalmazási normáit.

Előkerült az öt éve porosodó szagtörvény, ezúttal befejezik a munkát
2025. augusztus 28., csütörtök

A mi éves „népszámlálásunk” – gálaesttel nyitották meg a Vásárhelyi Forgatagot

A tizenkettedik Vásárhelyi Forgatag ünnepélyes megnyitóját csütörtök este tartották a Kultúrpalotában, ahol hazai és magyarországi politikusok, egyházi képviselők és civil érdeklődők előtt a Bethlen Zsuzsanna-díjat is átadták.

A mi éves „népszámlálásunk” – gálaesttel nyitották meg a Vásárhelyi Forgatagot
Hirdetés
2025. augusztus 28., csütörtök

Aláírta a határozatot a tanügyminiszter: ismét lesz katolikus iskola Marosvásárhelyen

Daniel David tanügyminiszter csütörtökön aláírta a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapításáról szóló dokumentumot – jelentette be csütörtök este Csibi Attila Zoltán, a Maros megyei RMDSZ elnöke a Vásárhelyi Forgatag megnyitóján.

Aláírta a határozatot a tanügyminiszter: ismét lesz katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. augusztus 28., csütörtök

Jövő nyárra elkészülhet a Csereháton épülő bölcsőde

Hetven férőhelyes, korszerű bölcsőde épül Székelyudvarhelyen, a Csereháton – a munkálatok már elkezdődtek. Az új intézmény jövő nyárra készülhet el, modern felszereltséggel és tágas udvarral.

Jövő nyárra elkészülhet a Csereháton épülő bölcsőde
2025. augusztus 27., szerda

Tíz elektromos töltőállomást létesítenek Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós hét pontján létesülhetnek elektromosautó-töltőállomások. A beruházás műszaki-gazdasági dokumentációját nemrégiben fogadta el a képviselő-testület. Kérdés, hogy a most körvonalazódó megszorítások miatt mikor valósul meg mindez.

Tíz elektromos töltőállomást létesítenek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 27., szerda

Iskolabuszok Hargita megye minden szegletébe

Újabb harminckét iskolabuszt szállítottak le Hargita megyébe a napokban, ezeket szerdán át is vették az érintett helyi önkormányzatok. A járműveket Hargita Megye Tanácsa az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) szerezte be.

Iskolabuszok Hargita megye minden szegletébe
Hirdetés
Hirdetés
A kaláka a szeretetről szól
Megnyitás

A kaláka a szeretetről szól

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

2025. augusztus 26., kedd

A hónap végén kevesebbet visz majd haza a pedagógusok egy része

A korábban sok többletórával rendelkező pedagógusok, a kisebbségi tannyelvű oktatásban dolgozó alsó tagozatos tanítók és az étkezési pótlékot, vakációs utalványt elveszítő oktatók járnak a legrosszabbul a megszorító intézkedések miatt az ágazatban.

A hónap végén kevesebbet visz majd haza a pedagógusok egy része
Hirdetés
2025. augusztus 26., kedd

Hidak a közösségek között: újra itt a Vásárhelyi Forgatag

Tizenkettedik alkalommal indult el a marosvásárhelyi magyarság legnagyobb ünnepe, a Vásárhelyi Forgatag hétfőn, amely idén minden eddiginél gazdagabb programmal, több mint 400 eseménnyel várja a marosvásárhelyieket és vendégeiket.

Hidak a közösségek között: újra itt a Vásárhelyi Forgatag
2025. augusztus 26., kedd

Ma egy csonttal többet adjon a kutyusának

Ma van a Kutyák Nemzetközi Napja – hivatalosan „International Dog Day” –, amelyet minden év augusztus 26-án ünneplünk.

Ma egy csonttal többet adjon a kutyusának
2025. augusztus 26., kedd

Kamerákkal figyelik az új digitális hulladékgyűjtő szigeteket

Csíkszeredában folyamatban van a térfigyelő kamerák telepítése a digitális hulladékgyűjtő szigetek közelében. A cél visszaszorítani a rongálást és az illetéktelen hulladékelhagyást – az ilyen esetek már büntetőeljárást vonnak maguk után.

Kamerákkal figyelik az új digitális hulladékgyűjtő szigeteket
Hirdetés
2025. augusztus 25., hétfő

Húszéves a mezőgazdasági életjáradék, száz alá csökkent a jogosultak száma

Húsz évvel ezelőtt hozták létre a mezőgazdasági életjáradékot, hogy elősegítsék a kis földterületek egyesítését. Mára száz alá csökkent a juttatásra jogosultak száma Hargita megyében, többségük már láttamoztatta idén az életjáradékos könyvecskéjét.

Húszéves a mezőgazdasági életjáradék, száz alá csökkent a jogosultak száma
2025. augusztus 25., hétfő

Erősebbre fonják a szociális hálót 26 Hargita megyei községben

Szociális, egészségügyi és oktatási problémák megoldására szakosodott emberekből álló háromfős csoportokat hozhatnak létre 26 Hargita megyei vidéki településen. A hiánypótló tevékenységet végző csapatok bérezésére nem kell költeniük a községeknek.

Erősebbre fonják a szociális hálót 26 Hargita megyei községben
Hirdetés
2025. augusztus 24., vasárnap

Külföldön dolgozó szülők: a kapcsolat hiánya a legnagyobb kihívás

Egy friss felmérés szerint a külföldön dolgozó romániai szülők többsége nem tud hazalátogatni nyáron. A gyerekek érzelmi biztonságát leginkább a rendszeres kapcsolattartás segíti, ezért indított kampányt a Mentsétek meg a gyermekeket alapítvány.

Külföldön dolgozó szülők: a kapcsolat hiánya a legnagyobb kihívás
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés