
Hargita megyében a gazdák idén 178 048 hektár területre igényeltek különféle mezőgazdasági támogatásokat
Fotó: László Ildikó
Befejeződött az idei egységes mezőgazdasági támogatások előlegeinek az utalása a gazdák számlájára. Hargita megyében az igénylők többsége megkapta az előlegeket – napokon belül elkezdik utalni számukra a mezőgazdasági támogatások teljes összegét is.
2025. december 01., 20:502025. december 01., 20:50
Hargita megyében idén 24 143 gazda igényelt egységes mezőgazdasági támogatásokat a tavasz kezdetétől nyár elejéig meghosszabbított támogatásigénylési időszakban, és a jelentős részük megkapta ezeknek az előlegét az elmúlt másfél hónap során. A program szerint november végéig zajlik ez, ám
A dossziék feldolgozását tekintve már az elmúlt hét közepén befejeződött a folyamat, hiszen a nagyjából három napos átfutási idő miatt azok kaphatták még meg az előleget, akik esetében a hét közepéig jóváhagyták a kifizetést.
– mondta el érdeklődésünkre Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Kevesen vannak azok, akik nem kapták meg a juttatások első részletét, a pontos számot nem is tudja, de ők lehet, hogy nem is kell kapjanak támogatást – közölte a megyei APIA-kirendeltség igazgatója. Ez utóbbi akkor fordulhat elő, ha az érintett gazdáktól valamilyen szabálytalanság, kihágás miatt – ilyen például a tarlóégetés – megvonják a támogatást, vagy annak egy részét.
„A fontos az, hogy december 2-án, kedden elkezdjük az elszámolások kifizetését, és
– fogalmazott Haschi András. A támogatásra jogosultak ebben az időszakban már nem kell tegyenek semmit, nem kell hiánypótlásokat végezzenek, csak várniuk kell a pénzek megérkezését.
A támogatásra jogosult gazdák az október közepétől november végéig tartó időszakban a juttatások teljes összegének jelentős részét már előlegként megkapták: az alaptámogatásoknak a 70 százalékát, az agrár-környezetgazdálkodási támogatásoknak pedig a 85 százalékát. Az elszámolási összegek, tehát az előleg és a támogatás teljes értéke közti különbözet a kisebbik utalási részlet.
Az igénylési időszak majdnem három és fél hónapig tartott ebben az esztendőben. Ez már a meghirdetéskor is hosszabb volt az elmúlt években megszokott két és fél hónapnál, de május végén ezt további két héttel meghosszabbította a mezőgazdasági minisztérium, mert országszerte egyes polgármesteri hivataloknál nem értek véget időben a legelők bérbeadására vonatkozó jogi eljárások, így az érintett földterületek nem kerülhettek volna bele a támogatási kérelmekbe.
A hosszabbítás miatt viszont, a megszokottól eltérően idén elmarad az a türelmi időszak, amikor napi büntetőlevonás terhe mellett még benyújthatták kérelmeiket az APIA-hoz a késlekedő gazdák.
Az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) csütörtökön jelentette be a 2025-ös támogatási előlegek kifizetés-engedélyezési folyamatának lezárását. Közleményükben azt írják, hogy
Az APIA ugyanakkor arról tájékoztat, hogy minden kedvezményezett megkapja november végéig az előlegként jóváhagyott összegeket. Ugyanakkor megerősítik, hogy az intézmény technikailag készen áll a teljes összegek kifizetésének a jóváhagyására december 2-tól, azon gazdák esetében, akik kaptak előleget, illetve azok esetében is, akik nem.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.
A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
szóljon hozzá!