Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő ötkarikás aranyérmese volt.
A Gyergyói Hoki Klubnak és a gyergyószentmiklósi jégkorong utánpótlásnak idén folyósított megyei támogatások kapcsán tartottak sajtótájékoztatót pénteken, de ennél többről is szó esett.
Bejelentette második idegenlégiósát a 2024-2025-ös szezonra a Csíkszeredai Sportklub jégkorong együttese. A csíki klub csütörtökön délután közölte, hogy megállapodott a 35 éves Niclas Lucenius csatárral.
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Țiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.
Rajt előtt a 18. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny. A tavalyihoz képest idén rövidebb szakaszokkal készülnek a szervezők, az érdeklődés azonban ennek ellenére is töretlen.
Az állami vezetők sorra gratuláltak hétfőn este David Popovicinak Románia első párizsi olimpiai aranyérmének megszerzéséért, miután a sportoló megnyerte a 200 méteres gyorsúszás döntőjét.
Biztos nem ez volt a fő cél Budapesten, amikor a Székelyföld Labdarúgó Akadémia támogatásáról döntöttek, de elérték azt a célt is, hogy újjáélesztették a román utánpótlás-nevelést – véli az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke.
Elindult Párizsba vasárnap a július 26-án kezdődő nyári olimpiai játékokon szereplő román csapat egy része – számolt be az Agerpres.
A július 26-án kezdődő párizsi nyári olimpiára hangolódva, a Magyarország színeiben olimpiai bajnoki címet szerző sportolókat gyűjtötte egybe látványos infografikák formájában az MTI.
A sportolók fizikai felkészültsége nem elegendő ahhoz, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a mentális felkészültség is – ehhez pedig szakember segítségére van szükségük.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Az AS spanyol sportlap adatai szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) 12,25 millió eurót kap az UEFA-tól a román válogatott szerepléséért a németországi Európa-bajnokságon.
Marco Rossi szövetségi kapitány a tapasztalatot és a stabilitást szem előtt tartva Szalai Attilának és Fiola Attilának szavazott bizalmat a magyar labdarúgó-válogatott szombati kezdőcsapatában a Svájc elleni Európa-bajnoki rajton.
A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság eseményeiről az M4 Sport mellett naprakészen tudósít az M1 aktuális csatorna, a Kossuth Rádió és a június 14-én induló Nemzeti Sportrádió – adja hírül az MTVA sajtóosztálya.
Küzdenének a tornasport fennmaradásáért Sepsiszentgyörgyön, de egyre nehezebb biztos helyszín nélkül edzéseket szervezni. A város egyetlen tornaiskolájának négy éve ki kellett költöznie az addig használt teremből, jelenleg két iskola között ingáznak.
Jelentősen megosztotta a csíkszeredai közösséget Az év sportolója gála nevet viselő rendezvény végeredménye, ezért a folyamat és a helyzet tisztázására végett a szervezőkhöz fordultunk. Ők azonban csak levélben voltak hajlandók válaszolni.
Mindenki másra és másra büszke a székelyföldi sportéletben, egy dolog azonban közös: az utánpótlás-nevelés elengedhetetlen ahhoz, hogy a székelyföldi sport az eddigieknél is nagyobb eredményeket érjen el a jövőben.
A Magyarországgal szomszédos országokban is földrajzi korlátozás (geoblocking) nélkül láthatják a kábeles előfizetők a közmédia M4 Sport csatornáján az év legfontosabb sporteseményét, az egy hónap múlva kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságot.