Ezért nem kapják már a 700 lejes, vagy annál is kevesebb nyugdíjból élő személyek havonta a 180 lej segélyt

Ezért nem kapják már a 700 lejes, vagy annál is kevesebb nyugdíjból élő személyek havonta a 180 lej segélyt

Egy marosvásárhelyi olvasónk kisnyugdíjas édesanyja július óta nem kapta meg azt a pénzbeli támogatást, amelyhez az Európai Unió jóvoltából jutott hozzá addig. Utánajártunk a szerkesztőségünkhöz küldött panasznak. 

Pozitív a változás a székelyföldi települések fertőzöttségi mutatóját illetően

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Pozitív a változás a székelyföldi települések fertőzöttségi mutatóját illetően
Podcast
2021. november 17., szerda

Hétvégéig lehet benyújtani a fűtéspótlék-igényléseket

Akik egész idényre szeretnének fűtéspótlékot kapni, tudniuk kell, hogy e hét végéig nyújthatják be az ez irányú igényeiket. Mint várható volt, a megnövelt felső jövedelemhatár miatt jóval többen kérték az állami támogatást, mint előző években.

Hétvégéig lehet benyújtani a fűtéspótlék-igényléseket
Podcast
2021. november 16., kedd

Ki végezze el a nyálteszteket a gyerekeken?

Iskolavezetők és szakszervezetiek is egyetértenek abban, hogy a nyáltesztek elvégzése nem tartozik a tanárok hatáskörébe. A rendelet szerint viszont a tanintézetek egészségügyi személyzetének vagy az erre a feladatra kijelölt személyeknek a feladata.

Ki végezze el a nyálteszteket a gyerekeken?
Ki végezze el a nyálteszteket a gyerekeken?
Podcast
2021. november 16., kedd

Ki végezze el a nyálteszteket a gyerekeken?

Podcast
2021. november 16., kedd

Szóbeliznek a leendő iskolaigazgatók

A héten elkezdődött az iskolaigazgatók versenyvizsgájának egy újabb szakasza: november 15-e és december 8-a között egy-egy öttagú bizottság szóbeli interjún méri fel a jelentkezők iskolamenedzsmenti készségeit.

Szóbeliznek a leendő iskolaigazgatók
Szóbeliznek a leendő iskolaigazgatók
Podcast
2021. november 16., kedd

Szóbeliznek a leendő iskolaigazgatók

2021. november 16., kedd

A Saligny-pénzeső: milyen Erdélyt építünk? A kormány új programjáról a Krónika Live-ban

Az elmúlt évtizedekben példátlan mértékű pénzeső zúdulhat az önkormányzatokra, legalábbis azokra, amelyek a viszonylag rövid idő alatt össze tudtak állítani pályázatot a román kormány által szeptemberben kiírt Anghel Saligny-programra.

A Saligny-pénzeső: milyen Erdélyt építünk? A kormány új programjáról a Krónika Live-ban
2021. november 16., kedd

Bocsaival együtt fogták be, és szállították el az egyik anyamedvét Szovátáról

Egy kétbocsos anyamedvét fogott be és szállított el vasárnap este 20 óra körül a medveelhárító vészhelyzeti bizottság Szovátáról. Az elmúlt hónapban kétszer hajtottak el medvét a fürdőváros területéről.

Bocsaival együtt fogták be, és szállították el az egyik anyamedvét Szovátáról
2021. november 16., kedd

Már csak Marosvásárhelyen van hat ezrelék fölött a fertőzöttség a székelyföldi városok közül

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. 

Már csak Marosvásárhelyen van hat ezrelék fölött a fertőzöttség a székelyföldi városok közül
2021. november 15., hétfő

Amikor a repülőgép helyett a köd száll le

A sűrű köd miatt törölték vasárnap a Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatot, ahogy a Rómába, illetve a Dortmundba induló járatokat is felfüggesztették. Van, hogy még felszálláskor sem tudható, hogy a repülőgép le tud-e szállni az eredeti célállomáson.

Amikor a repülőgép helyett a köd száll le
2021. november 15., hétfő

Fel nem robbant világháborús lövedékre bukkantak

Marosdégre riasztották hétfő délelőtt egy fel nem robbant, második világháborús lövedékhez a Maros megyei tűzoltóság tűzszerész-csapatát.

Fel nem robbant világháborús lövedékre bukkantak
2021. november 15., hétfő

Idén műfenyőt állítanak fel Marosvásárhely központjában

A városháza sajtóirodájától megtudtuk, hogy elkezdődtek az év végi ünnepek előkészületei is. Idén, első alkalommal műfenyőt állítanak Marosvásárhely központjába, ez előreláthatóan november végén történik meg.

Idén műfenyőt állítanak fel Marosvásárhely központjában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

Podcast
2021. november 15., hétfő

Jó, ha van korcsolya, de kell maszk és zöldigazolvány is

Meglepetésszerűen jelentette be a marosvásárhelyi városháza Facebookon vasárnap, hogy aznap 17 órától megnyitják a városban a két szabadtéri korcsolyapályát, ahol kötelező a maszkviselés és a zöldigazolvány.

Jó, ha van korcsolya, de kell maszk és zöldigazolvány is
2021. november 15., hétfő

Több település fertőzöttségi aránya esett a határérték alá, mint amennyi bevörösödött

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. 

Több település fertőzöttségi aránya esett a határérték alá, mint amennyi bevörösödött
2021. november 15., hétfő

Húsz autó ütközött össze

Húsz autó érintett abban a tömegbalesetben, amely hétfő reggel fél hét körül történt a Maros megyei Kerelőszentpálon, a 15-ös jelzésű országúton.

Húsz autó ütközött össze
Húsz autó ütközött össze
2021. november 15., hétfő

Húsz autó ütközött össze

2021. november 14., vasárnap

Ellenőrzik a kórházi elektronikai berendezéseket az újabb katasztrófák elkerülése érdekében

A megyei tűzoltóságok már egy hónapja minden nap háromóránként ellenőrzik a kórházakban lévő aneszteziológiai intenzív betegellátó osztályokat (ATI) egy országos akció részeként, tekintettel az egyre gyakoribb vészhelyzetekre.

Ellenőrzik a kórházi elektronikai berendezéseket az újabb katasztrófák elkerülése érdekében
2021. november 14., vasárnap

Hargita megyében hat, Maros megyében három településsel rövidült a vörös zónás helységlista

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Hargita megyében hat, Maros megyében három településsel rövidült a vörös zónás helységlista
2021. november 13., szombat

„A világ tele van jó emberekkel”, és most már tölgyből is több van

Hatszáz tölgyfacsemetét ültetettek el szombaton a Nyomáti-tetőn. Volt olyan család, akik azért segédkeztek, mert nemrég épült meg a házuk, és azt szerették volna, hogy ugyanannyi tölgyet ültessenek el, ahányat felhasználtak az új ház gerendázatához.

„A világ tele van jó emberekkel”, és most már tölgyből is több van
2021. november 13., szombat

Kék fénybe borult a marosvásárhelyi városháza

A diabétesz-világnapra emlékezve kék fénnyel világították meg a marosvásárhelyi önkormányzat épületét szombaton.

Kék fénybe borult a marosvásárhelyi városháza

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye