A tavaszi városszépítő munkálatok során helyükre kerülnek a tavaly ősszel rendelt négyrészes, szelektív utcai szemetesek is Székelyudvarhely forgalmasabb részein. Egyelőre a tartóoszlopokat rögzítették, hamarosan felszerelik rájuk az edényeket is.
Horgászati tilalom lép érvénybe április 9-étől, ennek megszegése pénzbírsággal, illetve a halászati jog ideiglenes megvonásával büntethető – hívja fel a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben az Országos Környezetőrség.
Április 4–8. között tartják Székelyudvarhelyen a tavaszi lombtalanítást. Az akciót megelőzően, április 2-án elektromoshulladék-gyűjtés is lesz a város több pontján – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből.
Székelyudvarhely első nagyméretű erdőtelepítési akcióját még 2020 tavaszán hirdette meg a helyi önkormányzat, ám az ültetést a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett. A korlátozások feloldását követően azonban zöld utat kapott a program.
Lakossági igényekre válaszolva a Tega köztisztasági vállalat idén három alkalommal is szervez üveggyűjtést és lomtalanítást Kovászna megyében.
A Romsilva országos erdészeti hivatal 2022 tavaszán országos szinten több mint tízezer hektárnyi erdősítést, erdőjavítási munkálatok elvégzését tervezi. Ebből 258 hektárnyi terület Maros megyében található.
A radioaktivitási szint nem haladja meg a megengedett mértéket Romániában, a mérőszerkezetek nem észleltek semmilyen rendellenességet – írja az Agerpres hírügynökség Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter bejegyzésére hivatkozva.
A hatóságok jelenleg nem észlelnek emelkedett radioaktivitást Romániában azt követően, hogy péntek hajnalban az orosz fegyveres erők tüzet nyitottak egy délkelet-ukrajnai atomerőműre – közölte pénteken délelőtt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Románia volt a legkevesebb települési hulladékot termelő ország 2020-ban az Eurostat friss jelentése szerint. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint a hazai adatok nem feltétlenül tükrözik a valóságot.
Több tíz tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze csütörtökön a szemétszállító cég munkatársai a marosvásárhelyi Hidegvölgyből. A romák lakta telepen háztartási hulladék, elhasznált ruhák, háztartási eszközök tornyosultak a házak közelében.
Néhány év múlva bezár a gyergyóújfalvi kőbánya, a helyén pedig százhektárnyi úgynevezett tájseb marad, amelynek a begyógyításán gondolkodnak. Fesztiválközponttól kezdve turisztikai élményparkig bármi szóba jöhet.
1990. március 19-én kezdődött el az, amit ma „fekete márciusként” emlegetünk: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kizárólagos magyar tannyelvűségét követelő tüntetésből etnikai összecsapás lett. A zavargásoknak három magyar és két román áldozata volt, rengeteg sebesültje, így vakult meg fél szemére Sütő András is.
Hatvanezer lejre bírságolt meg egy háromszéki vállalkozást a Kovászna Megyei Környezetőrség, mert a területéről szennyvíz szivárgott az Olt folyóba, és környezetvédelmi engedéllyel sem rendelkezett.
Tavaly több mint 50 ezer tonna hulladékot szállítottak el – vont mérleget a háromszéki Tega Rt. köztisztasági vállalat. Máthé László igazgató szerint az ebből a mennyiségből összegyűlt szemétdomb nagyobb lenne mint egy stadion.
Leállt a műtrágyatermelés ideiglenesen a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban. Korábbi, illetve most készített fotóinkon jól látszik, hogy mit is jelent ez.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala több mint 100 ezer euró értékű pályázatot nyert, melyet a megyeszékhely éghajlatváltozás miatti hatások mérséklésére fordítja.
Romániában és világszerte egyre több munkavállaló fejezi ki nyíltan érdeklődését a környezetvédelmi kérdések iránt, és követel cselekvést a felelős emberektől.
A háztartási gépek roncsprogramja nem válhat televízióvásárlási programmá – jelentette ki pénteken Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki a program újragondolását szorgalmazza.
Vadon élő énekesmadarakat szabadítottak ki a ketrec fogságából Marosvásárhelyen a környezetőrség szakemberei. A Milvus madarászcsoport vezetője, Papp Tamás szerint nem tudni, hogy egyéni kezdeményezésre, vagy szervezetten fogdossák össze a madarakat.