Hirdetés
Hirdetés

Még mindig bukdácsol a Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszer előkészítése

A hulladékgazdálkodási rendszerhez szükséges infrastruktúra már évek óta elkészült, de a beüzemelés várat magára. Archív •  Fotó: Gergely Imre

A hulladékgazdálkodási rendszerhez szükséges infrastruktúra már évek óta elkészült, de a beüzemelés várat magára. Archív

Fotó: Gergely Imre

Eddig kétszer kellett visszavonni a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer alapját képező gyergyóremetei lerakó és hulladékkezelő központ üzemeltetésére kiírt közbeszerzési kiírást, idén tavasszal pedig fel kellett függeszteni a februárban ismét meghirdetett eljárást. A bonyodalmak egymást követik, a rendszer beüzemelésének időpontja még ködbe vész.

Kovács Attila

2023. május 04., 08:062023. május 04., 08:06

A már 2016-ban elkészült, de azóta sem üzemelő gyergyóremetei lerakó és hulladékkezelő központ, illetve a csíkszentsimoni hulladékválogató központ üzemeltetése érdekében februárban meghirdetett licit – amelyet a jogszabályi változások miatt nem a megyei önkormányzatnak, hanem a megyei tanács mellett még 67 helyi önkormányzatot tömörítő SIMD Hargita közösségi fejlesztési egyesületnek kellett meghirdetnie – újabb akadállyal szembesült.

Hogy milyen érdekek és pénzek mozdulnak meg egy ilyen szolgáltatás körül, azt jól érzékeltetik a számok:

a nyolcéves időszakra szóló haszonbérleti szerződés becsült értéke, amelynek alapján a nyertes ajánlattevő ebben az időszakban üzemeltetheti a két létesítményt, a kiírás szerint közel 195 millió lej.

Ehhez társul majd a megyében keletkező hulladék begyűjtésére és szállítására vonatkozó szolgáltatási szerződés is, amelyre még nem írtak ki közbeszerzési eljárást.

Hirdetés

A legújabb kiírás során is volt érdeklődés és tisztázási kérelem – számolt be a történtekről kérdésünkre Incze Csongor megyemenedzser.

„Egy szolgáltató úgy vélte, tisztázási kérelem helyett óvást nyújt be az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC). Ezen kérelme miatt a tanács az eljárást felfüggesztette addig, amíg döntést nem hoz a kérés elfogadásáról, vagy más döntés nem születik” – magyarázta Incze Csongor, hozzátéve, hogy ők folyamatos levelezést folytattak az álláspontjukról a CNSC-vel, amely levelezést megkapta az óvást benyújtó cég is. „Ennek nyomán a tanács április 19-én meghozta a döntését, és

Idézet
elutasította az óvó fél azon kéréseit, amelyek miatt vissza kellett volna hívni a tenderfüzetet”

– mondta el a megyemenedzser.

A licitet kiíró egyesületnek a döntés közlésétől számított 15 napon belül kell feltöltenie az elektronikus közbeszerzési rendszerbe (SEAP) a CNSC-vel folytatott levelezése tartalmait, hogy minden érdeklődő fél hozzáférjen a bennük szereplő információkhoz.

Ugyanakkor a feltöltéstől számítva 25 nappal meg kell hosszabbítaniuk a leadási határidőt, és

folytatódhat a közbeszerzési eljárás.

Incze Csongor arra is emlékeztetett, ha az óvást benyújtó fél nem elégedett a CNSC döntésével, akkor 10 nap áll a rendelkezésére, hogy bíróságon támadja ezt meg.

Minden az adminisztráció útvesztőjétől függ

„Sajnálatos módon az ország közbeszerzési rendszere és folyamatai annyi lehetőséget hagynak az időintervallumok kitolására az érdekelt szolgáltatóknak, hogy nehéz meghatározni, mikor kezdhet működni a rendszer.

Idézet
Már nem a társulástól függ, hogy mikor sikerül szerződést kötni és szolgáltatni, hanem az adminisztráció útvesztőjétől:

az ajánlatok letételének dátuma, az ajánlatok kiértékelésének időszaka (legtöbb 90 nap), az eredményhirdetés, a szerződéskötés és a mobilizálási időszak mind befolyásolja ezt” – értékelt kérdésünkre a megyemenedzser.

Tavaly novemberben jelentették be az illetékesek, hogy vissza kellett vonni a hulladékkezelő központ üzemeltetésére kiírt licitet. Ennek okaiként Incze Csongor akkor jogszabályi változást jelölt meg, amely korábban hiányzó, többletköltséggel járó eljárásként a begyűjtött hulladék lerakás előtti mechanikai-biológiai kezelését, válogatását írta elő, növelve a szerződés értékét.

Korábban a kiírásra szánt közvagyon helyzetét kellett rendezni, ez a csíkszentsimoni válogatóállomást érintette.

Ezt követte egy engedély beszerzése az Európai Alapok Minisztériumától, amely lehetőséget adott arra, hogy két közbeszerzési eljárás alapján tudják a rendszert üzembe helyezni az előző hat eljáráshoz képest. Azelőtt két, hulladékgazdálkodást érintő jogszabály változása, később az energiahordozók árainak robbanásszerű növekedése miatti ármódosítások is hozzájárultak a késlekedéshez.

Az is tavaly ősszel vált nyilvánossá, hogy a gyergyóremetei lerakó és hulladékkezelő központ 2016-ban történt átadása óta eltelt időszakban az akkor beszerzett

berendezések, eszközök egy része használatlanság miatt jelentősen károsodott.

A szakcégek által elvégzett állapotfelmérések alapján a szükséges javítási költségek akkor elérték az 1,3 millió lejt.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés