Lezárta a március közepétől novemberig tartó lomtalanítási akcióját a sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat. Az italos- és befőttesüvegeket leadók száma idén is nőtt tavalyhoz képest, ami emelkedő tendenciára utal, de nem biztos, hogy ez megmarad.
Miután a gyergyóremetei hulladékkezelő üzemeltetésére szeptemberben szerződést írtak alá egy cégtársulással, most a hulladékgazdálkodási rendszer másik elemét, a begyűjtési és szállítási szolgáltatást szeretnék átadni közbeszerzéssel egy vállalkozásnak.
A központban folytatjuk a szelektív hulladékok tárolására szolgáló konténerek kihelyezését.
A lécfalvi hulladéklerakó továbbfejlesztéséről döntött Kovászna Megye Tanácsa, mivel a vegyes hulladék lerakására szolgáló első cella telítettsége elérte a 71 százalékot, és három éven belül várhatóan teljesen megtelik.
Három elektromos autóbusz már meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre abból a tizenkettőből, amelyekkel a tervek szerint megreformálják a háromszéki megyeszékhely tömegközlekedését. Hét autóbuszt decembertől már el is indítanak.
Új erdőtörvényre van szükség, mert a mostani elavult. Romániában és az EU-ban is a civilek nyomásának engedve alakulnak a jogszabályok, sokszor mellőzve a szakmaiságot – véli Porzsolt Levente, a Kommandón tartandó erdészeti konferencia főszervezője.
Székelyföld-szerte, így Sepsiszentgyörgyön sem „ódzkodnak” attól, hogy a lakók az otthon összegyűjtött szemetet esetenként az utcai kukákba dobják. A TEGA köztisztasági vállalatnál megelégelték a jelenséget, és fellépnek ellene.
Marosvásárhely meghatározott pontjain speciális konténereket helyeznek ki azoknak, akik meg akarnak szabadulni a nagyméretű hulladéktól.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal közterület-kezelő igazgatósága és a köztisztasági szolgáltató elkezdte a November 7 negyedben a szelektív hulladékok tárolására szolgáló konténerek kihelyezését a lakótelepek területén.
Ki ne szeretné, ha minden nap hazai, minőségi, friss és ízletes élelmiszereket fogyaszthatna, amelyek megbízható forrásból származnak? A helyi termékek megvásárlásával jelentősen rövidítünk az értékesítési láncon.
A zöld rendszámokat tavaly júniustól vezették be Romániában azzal a céllal, hogy biztosítsák a környezetkímélő járművek láthatóságát a közúti forgalomban, illetve ösztönözzék az ilyen típusú gépkocsik piaci bevezetését.
A fal mellett sorakozó képek, bedobozolt könyvek, személyes tárgyak, megannyi emlék és történet: egy élet munkáját csomagolta össze Márton Árpád festőművész, mivel ki kell üríteni azt a csíkszeredai épületet, amelyben műterme található. Több mint ötven éven át alkotott itt, pakolás közben fogadott bennünket.
Többször megismételt közbeszerzési eljárás után sikerült üzemeltetőt találni a 2016-ban elkészült gyergyóremetei hulladéklerakó és -kezelő központ számára, amely a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer alapját képezi.
Maros megyében tizenhét település lakói csatlakozhatnak a nemrég meghirdetett helyi roncsautóprogramhoz, Marosvásárhely azonban kimarad ebből. Mi több, a tavaly elkezdett városi roncsautóprogramot sem folytatják.
Helyes tájékoztatás, szakértelem, FOMCO SOLAR!
Nőtt Hargita megyében a környezetőrségi bírságok száma idén, az első félévben, a korábbi évek azonos időszakához képest, de több volt az ellenőrzés is. A megyében a környezetvédelmi engedély kiváltásának az elmulasztása a leggyakoribb probléma.
Nagy a sürgés-forgás Marosvásárhelyen a szeméttárolók környékén, hiszen kedd hajnaltól újra összeszedik a háztartási hulladékot. Napok kellenek, amíg a felhalmozott szemetet begyűjtik. Ami nem ment helyiekkel, most megoldják távolabbról érkezőkkel.
Hiába szedik össze a szemetet hét közben, ha a közösség több tagja, illetve az átutazók nem figyelnek a tisztaságra – állítja lapunknak Bacon község polgármestere, akit egy telített szemeteskuka kapcsán szólaltattunk meg.
Életmódbeli változásokra próbálták sarkallni a fiatalokat és családjaikat, rámutattak az éghajlatváltozás káros hatásaira, szakmai előadásokat tartottak, hogy tudományosan is bizonyítsák, az emberi tevékenység hogyan befolyásolja a természetet.