
A Dunavirág Vízibusz a Duna–Ipoly Nemzeti Parkból érkezik Gyergyószékre
Fotó: Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park
Idén nyáron is számos iskolás és más érdeklődő ismerkedhet meg a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park élővilágával az immár ötödszörre megrendezendő programjaik által. Új projektjük révén a gólyák életmódja, vonulása lesz jobban megismerhető a kutatók számára.
2023. május 31., 19:102023. május 31., 19:10
Újra meglátogatja a Gyilkos-tavat a Dunavirág Vízibusz, az interaktív mozgó laboratórium, amely
A Duna–Ipoly Nemzeti Parkból érkező vízvizsgáló állomás már korábban is segített a gyergyószéki és környékbeli iskolásoknak ilyen téren új ismeretekkel gazdagodni, és ez most nyáron is folytatódni fog – ismertette Hegyi Barna a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján. A program a Gyilkostó Adventure Egyesület projektjeként valósul meg, amelynek finanszírozását a Mol Románia és a Polgár-Társ Alapítvány támogatja – mondta el Simon László, az egyesület vezetője. Céljuk, hogy a parkkal együttműködve
Most először nemcsak a tó élővilágát vizsgálják, hanem a Békény patak mellett is megáll a Vízibusz. Az igazi újdonság azonban az, hogy
Amint megtudtuk, a Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársainak ötlete alapján történik majd Gyergyóalfaluban és Borzonton gólyák gyűrűzése. Náluk ugyanis ritkaság, hogy egy viszonylag kis területen ilyen nagy számban éljenek gólyák, mint amilyen sokan fészkelnek itt a két faluban.
Az akcióra június 27–28-án kerül sor, és szívesen látnak minden érdeklődőt. Ehhez elég lesz kiállni a kapu elé, hiszen az útmenti villanyoszlopokon található fészkekhez felmászva végzik a műveletet a szakemberek. Egyedi, megkülönböztető gyűrűt helyeznek el a madarakon, amelyek alapján
majd az őket figyelő kutatók, akik számára értékes adatokat nyújtanak ezzel a gólyák életmódjának, vándorlásuknak a megismeréséhez.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!