A gyergyószentmiklósi értelmi sérülteket fejlesztő központban is elkezdődött a tanév. A Napsugár az esőben Egyesület által működtetett intézményben idén sem volt felhőtlen az kezdés. A működési engedély nélkül, kevés szakemberrel rajtoló tanév első hetében már ellenőrzéssel szembesültek.
„Székelyföldön az a szokás, hogy ha valamit elkezd az ember, azt be is fejezi! Én így jöttem a játékba, ha elkezdem, akkor be is fejezem, és meg fogom nyerni” – így mutatkozott be az alfalvi Balázs Vera a Survivor műsorban, amelyet az érdeklődők szeptember 24-től minden hétköznap este nyolctól tekinthetnek meg az RTL Klubon.
Nemcsak a benevezett fiatalokat hozták lendületbe, hanem nagyon sok kívülálló érdeklődését is felkeltették a nagy nyilvánosság számára hirdetett előadásokkal, koncertekkel a 15. Gyergyói Ifinapok szervezői. A siker azonban nem felhőtlen.
A fürdőszoba ablakán egy idős nő lakásába jutva tusfürdőt és pénzt lopott két kiskorú hétfő délután Gyergyószentmiklóson.
A Figura Stúdió Színházban szeptember 21-én este 7 órától az új évadban első alkalommal lesz megtekinthető Marius von Mayenburg Mártírok című drámája. Az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője.
A korábbi két telt házas és hatalmas sikerű gyergyói előadás után újra Gyergyószentmiklósra látogat a Nemzeti Operett Gála.
Négyféle lehetősége van annak, aki úgy dönt, kipróbálja drogok valamelyikét. Erről beszél egy olyan ember, aki négy évig „anyagozott”, hogy utána eldöntse: pszichológus lesz, drogosokat segít a leszokásban.
Gyergyószentmiklóson a 6-os kilométernél lévő Szarvas-forrás vize továbbra is iható, a Csiky-kertben lévő források vize azonban még mindig nem alkalmas emberi fogyasztásra.
Ez a módja annak, ha a gyergyószéki öntudatot erősíteni, fiataljainkat itthon tartani akarjuk: tisztázni kell, mi az, ami érték, azzal összhangban élni a mindennapokat a családban, hogy kicsi koruktól beleszokjanak a gyerekek.
A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola uniós projektet indított el a tanintézetben járó diákok szakmai fejlődéséért. Az Erasmus+Lehetőségek – hargitai fiatalok felkészítése a holnap kihívásaira! – címmel indított programban 42 fiatal vesz részt.
Újrafestették Gyergyószentmiklóson a gyalogátjárókat az elmúlt napokban, sőt néhány helyen újakat létesítettek. A lakók öröme nem teljes, ugyanis a munka finoman szólva is érdekesre sikeredett: pluszban van a kanyar, mínuszban a járda, az eredmény pedig veszélyes.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A gyergyószentmiklósi lakótelepi játszótér felújításáért augusztusban szervezett gyűjtés eredménye átütő sikerként is értékelhető: a szükséges pénz több mint négyszerese gyűlt össze.
Megosztja a sertéspestis a gyergyószéki gazdákat. Vannak, akik nem félnek a járványtól, úgy gondolják, kicsi a valószínűsége, hogy erre a környékre is eljusson, illetve vannak olyanok is, akik már levágták a háztájon nevelt disznót. Érvek erre is, arra is.
Kezdetben hatvan, majd közel százötven, jelenleg pedig kilencvennégy rászorulónak nyújt segítséget, heti öt nap meleg ebédet a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyha. A Szent Márton Alapítvány által működtetett konyha fenntartását, működtetését gondoskodó lelkület segíti.
Csatlakozva a világméretű hulladékgyűjtési kampányhoz, Hargita megyéből 25 település vesz részt a Let's do it Románia szombati akciójában. A 150 ország egyidejű részvételével zajló program célja felszámolni az illegális hulladékhalmokat, illetve erősíteni az emberekben a környezettudatosságot.
Beszélgessünk, ismerkedjünk, ötleteljünk együtt! Gyere, légy vendégünk egy délelőtti kávéra/teára, próbáld ki a nagyon izgalmas WorldCafé beszélgetős módszert! – szólítja meg a gyergyói fiatalokat a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
Gyergyó Kollégium címmel jelent meg az a kiadvány, amely egy nagyszabású kutatómunka eredményeképpen Gyergyószék értékeinek tárát mutatja be. A Gyergyószék értékeit, értékőrző személyeit ismertető, 350 oldalas kötetet szombaton mutatják be.
A Világszép nádszál című bábelőadással kezdi az évadot a HalVirág Bábszínház. Ígéretüket betartva a gyergyószentmiklósi Bábudvarban havonta két előadást tartanak hétvégenként.