A hétvégi népszavazáson a választópolgárok kifejthetik véleményüket, egyetértenek-e azzal, hogy alkotmányba foglalják: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. A kérdés azonban nem lesz ilyen konkrét.
Hamarosan újra fizetni kell a parkolásért Gyergyószentmiklós központi részén és több más forgalmasabb közútja mentén kialakított parkolóhelyeken. Az erről szóló szabályzattervezetet közszemlére tette az önkormányzat, várják a lakosság észrevételeit, módosítási javaslatait.
A gyergyószentmiklósi Vaskertes iskolában közel kétszáznegyven gyermek vett részt kedden abban a programban, amelyet a Mátyás király emlékév keretében szerveztek.
A gyergyószentmiklósi Csillagszem Napközi Otthon felszereltségét szeretné fejleszteni az intézmény keretén belül működő 7 Csillag Egyesület, hogy a napközibe járó 130 kisgyerek a lehető legoptimálisabb körülmények között tölthesse óvodáséveit.
Gyergyószentmiklóson tizenkettedik alkalommal, immár hagyományosan ünnepség keretében köszöntötték a szépkorúakat az idősek világnapján. Hétfőn délelőtt a szentmise után a Korona épület nagytermében nagyszámú jelenlét mellett zajlott a köszöntés.
Összesen 138 hallgató kezdi az új tanévet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán alap- és mesterképzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézmény hétfőn tartotta ünnepélyes nyitórendezvényét.
Hagyományos ünnep már Gyergyószentmiklóson az őszi gazdanap és sokadalom, amikor az éves mezei munka eredményeiért, a megtelt csűrök, kamrák tartalmáért mondanak hálát a gazdálkodók. Jótékonysági jellege is van: adni a rászorulónak abból, ami nekünk termett.
A térség útfelújításai, valamint az útkarbantartási munkálatai képezték – többek között – annak a találkozónak a témáját, amelyen gyergyói polgármesterekkel találkozott Hargita Megye Tanácsa elnöke és alelnöke.
Udvarról kirontó kutya támadt neki az utcán haladó kerékpárosnak, majd megharapta. Az eset nem egyedi Gyergyószentmiklóson, a megoldás mégsem volt gyors és egyszerű. Íme, hogy mire jutott az áldozat önerőből, mielőtt a sajtóhoz fordult volna.
Nagyszabású mentési és katasztrófaelhárítási gyakorlat zajlott a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi önkénteseinek szervezésében szombaton a 4-es kilométernél, a környéken működő önkéntes és hivatásos szakmai szervek részvételével. A szimulált vészhelyzet forgatókönyve szerint turistákat menek&
Élményhatás elnevezéssel idén hatodik alkalommal hirdet csapatösszerázó programot iskolai osztályok részére a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Nagyszabású gyakorlatozásra készül a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt. Meghívásukra szeptember 29-én, szombaton egy, a 4-es kilométernél kiválasztott helyszínen gyűlnek össze a környéken tevékenykedő önkéntes és hivatásos szakmai szervezetek.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ javára ad jótékonysági koncertet a magyarországi Vesztergám Miklós tárogatóművész.
A kötődés kérdéséről szóló pódiumbeszélgetéssel indul csütörtök este a Belső Iránytű új évada. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánián 2012-ben indított program ősztől tavasz végéig várja az érdeklődőket.
Gyergyószentmiklós is részese lesz a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű nemzetközi mozgalomnak, amit idén október 11-14. között tartanak. A Több vagy, ha adsz! jelmondattal meghirdetett akció részeként önkéntesek segítségét várják.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ összeállította hetedik komolyzenei évadának műsorát. Bérletek válthatók, a 2018/2019-es évadban hat színvonalas koncertet hallgathatnak meg kedvezményesen az Ambrus Éva és a Bálint Ákos bérletek tulajdonosai.
Gyergyószentmiklóson szeptember 26-tól igényeltető a fűtéstámogatás a 2018. november 1. és 2019. március 31. közötti idényre. A támogatás a jelzett időszakban bármikor kérvényezhető, de azok, akik a teljes fűtési szezonra szeretnének pótlékot kapni, legkésőbb november 20-ig kell leadják a szükséges aktacsomót.
Pár napig sáncból sáncba vezetett több átjáró is Gyergyószentmiklóson. Az önkormányzat szakcégtől rendelte meg a város területén lévő gyalogátjárók újrafestését, ami hagyott kívánnivalót maga után. Ezt mára kijavították.