Sokan adakoztak az Egymillió csillag karitatív megmozduláson

A rendezvény alatt pannókon mutatták be a Caritas tevékenységét. •  Fotó: Barabás Orsolya

A rendezvény alatt pannókon mutatták be a Caritas tevékenységét.

Fotó: Barabás Orsolya

Egy időben kilenc különböző településen gyújtották meg a szolidaritás lángjait a Gyulafehérvári Caritas által szervezett Egymillió csillag a szegényekért akció keretében. Gyergyószentmiklóson is órákon át, sorban érkezett a lakosság apraja-nagyja, hogy ily módon segítsen a beteg, egyedülálló, rászoruló idős embereken.

Barabás Orsolya

2019. október 11., 21:272019. október 11., 21:27

2019. október 11., 21:392019. október 11., 21:39

„Egyedül nem tudunk segíteni, szükség van a körülöttünk élő segítő kezekre” – hangsúlyozta az eseményen Kassay Noémi, a Gyulafehérvári Caritas gyergyószéki regionális koordinátora.

Idézet
Mindannyian kis csillagok vagyunk, akik beragyogjuk az univerzumot, sajátos pályát futunk be, fényt adunk és világítunk. Fontos, hogy eközben észrevegyük az igazi hiányt, szükséget

– tette hozzá Gereöffy Imola, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Gál Hunor, az örmény katolikus templom plébánosa mondott köszönetet az adományokért, kiemelve, hogy nem elég jót akarni, tenni is kell azt. Az esemény hangulatát szavalatokkal, énekléssel emelték.

Idén Gyergyószentmiklóson 280 gyertyát gyújtottak. •  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Idén Gyergyószentmiklóson 280 gyertyát gyújtottak.

Fotó: Barabás Orsolya

Gyergyószentmiklóson tavaly 2367 lej gyűlt, idén ennél többet, 2516 lejt adományoztak a közel két és fél órás rendezvény alatt a résztvevők.

Gyergyóalfaluban és Maroshévízen október 18-án ragyognak majd fel a szolidaritás lángjai.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett

Forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhely központjában kedden és szerdán.

Forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen – ezúttal a városközpont érintett
2025. június 17., kedd

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át

Ismét megnyílnak a kapuk a képzőművészet kedvelői előtt: az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz Sepsiszentgyörgyön.

Múzeumok Éjszakája az EMŰK-ben és a MAGMA-ban – művészet, zene és élmények egy éjszakán át
2025. június 17., kedd

Kelemen Hunor 21 százalékra növelné az áfát, kivéve az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében

Kelemen Hunor szerint 19 százalékról 21 százalékra kellene növelni az áfakulcsot az élelmiszerek és a gyógyszerek kedvezményes áfakulcsának megtartásával.

Kelemen Hunor 21 százalékra növelné az áfát, kivéve az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében
2025. június 17., kedd

Mi kell ahhoz, hogy rend legyen az okoskukák körül?

A rend vagy rendezetlenség helyszíntől függ Székelyudvarhelyen is, ahol már hónapok óta működnek az új digitális hulladékgyűjtő szigetek. A városháza szerint a rendszer csak akkor működhet jól, ha a lakók is partnerek benne.

Mi kell ahhoz, hogy rend legyen az okoskukák körül?
2025. június 16., hétfő

Kelemen Hunor szerint nem lehet haladni a kormányalakítással, amíg nincs miniszterelnök-jelölt

A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt – jelentette ki hétfő este az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint nem lehet haladni a kormányalakítással, amíg nincs miniszterelnök-jelölt
2025. június 16., hétfő

A parlamenttel vizsgáltatnák ki a szélsőjobboldali pártok, hogy kik a felelősek a parajdi bányakatasztrófa ügyében

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia a parajdi bányakatasztrófa ügyében.

A parlamenttel vizsgáltatnák ki a szélsőjobboldali pártok, hogy kik a felelősek a parajdi bányakatasztrófa ügyében
2025. június 16., hétfő

A szivattyúzásnak köszönhetően egyre csökken a Korond-patak sótartalma

A hatóságok továbbra is úgy csökkentik a Korond-patak sótartalmát, hogy tíz motoros szivattyú folyamatos működtetésével kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött.

A szivattyúzásnak köszönhetően egyre csökken a Korond-patak sótartalma
2025. június 16., hétfő

A támogatásigénylés befejeződött, kezdődnek az ellenőrzések

Több mint 56 000 gazda félmillió hektárnál is nagyobb összterületre kért egységes mezőgazdasági támogatást Hargita, Maros és Kovászna megyében. A támogatásigénylés véget ért, de a gazdák teendői még nem.

A támogatásigénylés befejeződött, kezdődnek az ellenőrzések
2025. június 16., hétfő

Ismét leáll a dicsőszentmártoni ivóvízszolgáltatás – ezúttal is több napra

Újból jelentősen megnövekedett sótartalmú víz közelít Dicsőszentmárton felé, ezért ismét le kell állítani vízüzemet – közli Facebook-oldalán a Kis-Küküllő menti város polgármestere.

Ismét leáll a dicsőszentmártoni ivóvízszolgáltatás – ezúttal is több napra
2025. június 16., hétfő

Elképesztő adat: Romániában a nők negyede tapasztalt fizikai erőszakot párkapcsolatában

Uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.

Elképesztő adat: Romániában a nők negyede tapasztalt fizikai erőszakot párkapcsolatában