A napokban bírálják el azok igénylését, akik jelezték, hogy a gyergyószentmiklósi önkormányzati tulajdonú erdőkből kitermelt tűzifából vásárolnának. Azt viszont már most tudni, hogy idén nem lesznek képesek kiszolgálni minden igénylőt.
Összeálltak a csapatok, tagjaik között már a szereposztás is megtörtént – 160 fiatal készül a legjobbat kihozni magából a szerdától vasárnapig tartó Gyergyói Ifinapok próbatételein.
Még nem indult el a tevékenység annál a gyergyószéki fejlesztési társulásnál, illetve a hozzá tartozó cégnél, amelynek célja működtetni Gyergyószentmiklós, Alfalu és Újfalu ivóvíz- és csatornarendszerét. Holott már nyár eleje óta be van jegyezve a társulás.
A havi ötven lej értékű ösztönző támogatás szeptember 12-től igényelhető az óvodások számára – tudatja az érdekeltekkel a gyergyószentmiklósi városháza sajtóosztálya. A kérelemhez szükséges aktacsomót a szociális iroda Kárpátok utcai székhelyén kell leadni.
A tatárdombi tanévnyitón Böjte Csaba ferences szerzetes áldásával adtak át bölcsőt a külföldről hazaköltözött eszenyői Ferencz családnak. A Székelyföldi Vándorbölcső-program születéséről a csinódi Nagy Balázs mesélt.
A nyári szünetet követően hétfőn ismét benépesültek a tanintézetek, elkezdődött a 2018–2019-es tanév. A gyergyói iskolák évnyitó ünnepségein különböző megfogalmazásokban hangzott el: gyermeknek, pedagógusnak, szülőnek egyaránt van tennivalója.
A 8. Örmény Művészeti Fesztivál vendége volt Miguel Maury Buendìa pápai nuncius, aki a hétvégi gyergyószentmiklósi tartózkodása idején meglátogatta a felszegi templomot, és a frissen felszentelt orgonát is kipróbálta.
Az örmények szervezték, de nem csak önmaguk számára a háromnapos ünnepet a hétvégén Gyergyószentmiklóson. Találkozó volt ez székelyek, románok, zsidók, szászok és cigányok számára is.
Az Aranypatkó Nyílt Napját tartották szombaton délelőtt a gyergyószentmiklósi Mocsár utcai ügyességi pályán. A főként lovasterápiával foglalkozó alapítvány munkatársai azt vallják, a siker és a teljesítmény elismerése a legjobb gyógymódok közé tartozik.
Nagy Csongor Zsolt színművész kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az anyaországi színházi évadnyitó gálán adtak át pénteken a tatabányai Jászai Mari Színházban. Nagy Csongor Zsolt a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház legújabb előadásában vendégszínészként játszik.
Hetven négy éve nyugszik a Gac-oldalban az a 159 magyar honvéd, akik a második világháborúban Gyergyószentmiklós határában lelték halálukat. Szeptember 7-én az 1944-ben lemészárolt 159 székesfehérvári katona tiszteletére tartottak megemlékezést a Gac-oldali emlékműveknél.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Kiengesztelődés, bűnbánat, megbocsátás, újrakezdés – ezen kulcs szavak megjegyzésére, ezek fontosságára hívta fel szombaton Böjte atya szentbeszédében a figyelmet. A Tatárdombon tartott tanévnyitó ünnepségen többek között két vándorbölcsőt is átadtak.
Kéthetes Tászok-tetői kutatás után tért haza az a csapat, amely régészeti szempontból keresett válaszokat a híressé vált kövek jelzéseinek keletkezésére. Puskás-Kolozsvári Frederic, a Tarisznyás Márton Múzeum régésze összegezte az eddig felszínre kerülteket.
A gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány, amely sokak számára a lovasterápiáiról ismert, célul tűzte ki a különböző fogyatékossággal, akadályozottsággal, vagy tanulási nehézséggel élő gyerekek közösségbe való beilleszkedésének segítését.
Idén sem költöznek vissza a napközis gyerekek a Kossuth Lajos utcai Csodavilág Napközi Otthonba. Van már látszata az elkezdett felújítási munkának, de közel sincs vége.
A gyergyószéki értelmi sérülteket foglalkoztató központban is hétfőn kezdődik a 2018–2019-es tanév. Az intézményvezető a kollégákkal, szülőkkel készítette elő a termeket a félszáz értelmi sérült fogadására. A működési engedély megszerzése már több hónapja folyamatban van.
Az örmény közösség szervezi, de az együttélő nemzetek mindegyikének és mindegyikéről szól a hétvégi esemény. Az örmény művészeti fesztiválon bemutatkoznak kézműves termékeikkel, hagyományaikkal a magyarok, szászok, zsidók, románok és cigányok is.
Gyergyószentmiklóson az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseire emlékeznek. Pénteken délután 3 órakor a Gac-oldalba várják az emlékezőket. A esti mise után, háromnegyed hattól pedig a felszegi csengettyű szomszédságában tartanak emlékezést.