A november utolsó napján ünnepelt Szent András apostol, vértanú a népi kalendáriumban a hónap névadója is volt, liturgikus ünnepéhez kapcsolódott a hivatalos télkezdet és a disznóölések idénynyitója. András zárja a hegedűt – a karácsonyt megelőző böjtelőn véget vetettek a zajos mulatságoknak.
Nem számolják fel a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC), amelyet a magyar és székely jelképek elleni persorozata tett ismertté. A bíróság jogerősen elutasította Árus Zsolt gyergyószentmiklósi civil jogvédő erre vonatkozó keresetét, aki szerint az ítélet jogszerűtlen.
2019 adag étel készül egy 900 literes üstben a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválon, a Szent Miklós Napok részeként. Ez teszi különlegessé a gyergyószentmiklósi városnapokon 10. alkalommal megrendezendő főzőversenyt. A városünnep december 5. és 7. között zajlik majd.
Új látványossággal gazdagodik a gyergyószentmiklósi örmény közösség temploma, és egyben a város is. Kiállítótér nyílt a 20 méter magas toronyban. Itt az örmény örökséget bemutató képek láthatóak, de az igazán nagy élmény a toronyablakokból nyíló panoráma.
Hargita megye fejlesztési irányvonalait szeretnék meghatározni a 2021–2027-es időszakra, mintegy a következő európai uniós finanszírozási periódusra készülve. A dokumentációt készítő cég egyeztetéseket folytat a különböző intézmények képviselőivel, ugyanakkor a lakosság véleményére is kíváncsiak.
Adventi gyertyagyújtással teszik ünnepélyesebbé a székelyföldi városokban a karácsonyra való készülődést. A vasárnapi alkalmakon az egyházi szertartások mellett kórusok, illetve diákok műsorai emelik a hangulatot.
Akciófilmekbe illő üldözési jelenet zajlott szerda délután Maroshévíz utcáin. A rendőrök egy rutinellenőrzés során készültek igazoltatni egy autóvezetőt, aki inkább elszáguldott. Az üldözés során több lövést is leadtak az autójára.
Kihágásnak számít a pirotechnikai eszköz engedély nélküli birtoklása, még akkor is, ha azt nem használják. Ugyanakkor veszélyes is ilyen jellegű árut tárolni, mert bármikor balesetet okozhat, felrobbanhat, meggyulladhat. Elkezdődtek az ellenőrzések.
A gyergyói édesanyák egyesülete, a Fészek évente többször szervez babaruhabörzét. Az édesanyák részéről megfogalmazódott az igény, hogy ezúttal az ünnepek közeledtével játékot és sportszert is lehessen ily módon értékesíteni, illetve beszerezni.
Javítják a gyergyócsomafalvi Veresvirág sípálya felé vezető út aszfaltozott szakaszát. A célra 150 ezer lejt hagyott jóvá a Hargita megyei önkormányzat a községnek.
A legtöbb székelyföldi városban december elsején, advent első vasárnapján kapcsolják fel a díszkivilágítást, kivéve Marosvásárhelyen, ahol december ötödikéig kell erre várniuk a lakóknak. Az eltérő időpontok mellett az is változó, hogy az egyes önkormányzatok mennyit fordítottak a városok díszítésére.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Diftéria elleni országos oltáskampány sürgős elindítását kéri a Háziorvosok Országos Szövetsége az ukrajnai megbetegedések miatt. A torokgyík elleni immunizálást a felnőtt lakosság esetében tartják elengedhetetlennek.
Több gyergyóalfalvi középület is felújítás alatt áll a község által megnyert támogatásoknak köszönhetően. Az emeletes iskolaként ismert egykori oktatási intézmény hamarosan községházává alakul.
Sárga jelzésű, Erdély négy megyéjében érvényes ködriadót adtak ki a meteorológusok kedden reggel, Dobrudzsában pedig erős szélre vonatkozó riasztás érvényes délután két óráig – írja az Agerpres hírügynökség.
Négy év múlva be kell fejezni azt a víz- és csatornahálózatok bővítését, felújítását célzó, több Hargita megyei térséget érintő nagyberuházást, amely még el sem kezdődött. Most az előkészületeknél tartanak, a finanszírozási szerződést ezután írják alá.
Hatodik alkalommal indult útjára az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért elnevezésű karitatív kezdeményezés Gyergyószentmiklóson. A megnyitó eltért az eddig megszokottól, ezúttal vasárnap délután a Szent Miklós római katolikus templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődött el a december 21-ig tartó adománygyűjtés.
Életét vesztette egy autóvezető vasárnap délután Gyergyótölgyesen, miután egy patakba zuhant a járműve.
Két és félszeresére nőtt a medvék által okozott, bejelentett vadkárok száma a kilövési kvóták eltörlése, azaz a medvevadászat teljes betiltása óta Hargita megyében. A statisztikában egy különös, ritmikus hullámzás is megfigyelhető: egyik évben megnő a károk száma, a következőben viszont csökken.