A gyergyói kórházban nem engedték meg, a csíkszeredaiban már igen

A gyergyói kórházban nem engedték meg, a csíkszeredaiban már igen

Nem engedélyezte a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház vezetősége, hogy az édesapja is befekhessen néhány napra a beteg gyereke mellé. A szülőket az eset felháborította, a kórház magyarázatot adott a kivételes esetre.

Kormánytámogatás Hargita megyének az árvízkárok helyreállítására

Az elmúlt időszak heves esőzései nyomán károsodott utakat, hidakat hozhatnak rendbe kormánypénzből Hargita megyében.

Kormánytámogatás Hargita megyének az árvízkárok helyreállítására
2021. július 22., csütörtök

Könnyítések a fogyatékkal élőknek

Elfogadták azt a rendeletet, amely kimondja, hogy a súlyos fogyatékkal élő gyermekek esetében ha két, egymás utáni ellenőrzésen a egészségi állapotuk nem változott, akkor 18 éves korig kaphatják meg a fogyatékosságot igazoló iratot. Erről és hasonló döntésekről, illetve tervekről számolt be Csép Andrea.

Könnyítések a fogyatékkal élőknek
Könnyítések a fogyatékkal élőknek
2021. július 22., csütörtök

Könnyítések a fogyatékkal élőknek

2021. július 22., csütörtök

Számos programmal és fellépővel, nézők előtt tartják az idei Székelyföldi Lovas Ünnepet

Nézők jelenlétével tartanák idén a tizennegyedik kiadásához érkező Székelyföldi Lovas Ünnepet szeptember 3-5. között. A főszervező Krigel Sport Klub hetven programponttal, közel négyszáz fellépővel, versenyzővel minél több embert szeretne a gyergyószentmiklósi lovaspályára vonzani a három nap alatt.

Számos programmal és fellépővel, nézők előtt tartják az idei Székelyföldi Lovas Ünnepet
Podcast
2021. július 22., csütörtök

Pénzt adnak a roma kultúra népszerűsítésére, de Székelyföldön eddig nem nagyon kértek belőle

A roma kultúra népszerűsítését szolgálja a kulturális minisztérium által meghirdetett kétmillió eurós pályázat. A támogatások értéke egy pályázó számára 50 és 200 ezer euró között lehet, de Székelyföldről eddig nem sokan igényeltek az évente jóváhagyott keretből.

Pénzt adnak a roma kultúra népszerűsítésére, de Székelyföldön eddig nem nagyon kértek belőle
2021. július 21., szerda

Hargita és Kovászna megye is kap a kormány közel 150 millió lejes támogatásából

A kormány szerdai ülésén 148,7 millió lejes támogatást hagyott jóvá az áradások és földcsuszamlások által sújtott 17 megye számára. A pénzt 243 település 1085 létesítményének helyreállítására fordítják – nyilatkozta Florin Cîţu miniszterelnök.

Hargita és Kovászna megye is kap a kormány közel 150 millió lejes támogatásából
2021. július 21., szerda

Húszéves a Szent Kristóf-kápolna, egy héttel később lesz a gyilkostói sokadalom

Rendhagyó módon egy héttel később, augusztus 1-jén rendezik meg a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat. A gyilkostói Szent Kristóf-kápolna felszentelésének huszadik évfordulója alkalmából július 25-én lesz ünnepség.

Húszéves a Szent Kristóf-kápolna, egy héttel később lesz a gyilkostói sokadalom
Podcast
2021. július 21., szerda

Hiányzik az immunizálási szándék vidéken, sokan nem a betegségtől, hanem az oltástól tartanak

Kevesebb mint ezren oltatták be magukat Hargita megye vidéki településein a hónap eleje óta zajló helyszíni immunizálások alkalmával. A védőoltás iránti igény jellemzően éppen azokon a településeken a legkisebb, ahol amúgy is alacsony az átoltottsági arány.

Hiányzik az immunizálási szándék vidéken, sokan nem a betegségtől, hanem az oltástól tartanak
2021. július 20., kedd

Enyhén romló járványadatok Hargita megyében

Régóta nem volt ilyen: miközben az elmúlt két hétben mindössze három új fertőzést azonosítottak Hargita megyében, kedden két új esetet regisztráltak, és a kórházban ápoltak száma is emelkedett.

Enyhén romló járványadatok Hargita megyében
2021. július 20., kedd

Hősnek nevezik, számos bátorító üzenetet kap a nagyszülei életét megmenteni akaró fiú

Több tucat bátorító üzenetet kapott Facebookon az a lóvészi fiú, aki égési sérüléseket szenvedett, amikor megpróbálta kimenteni a nagyszüleit a lángokban álló házukból.

Hősnek nevezik, számos bátorító üzenetet kap a nagyszülei életét megmenteni akaró fiú
2021. július 19., hétfő

Csíkmadarason és Felsősófalván hozna létre nappali foglalkoztatóközpontokat a Gyulafehérvári Caritas

Nincs könnyű helyzetben a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet, hiszen évi működési költségeire pályázatokból, támogatásokból kell összekalapoznia a pénzt. A 22 millió lejes idei költségvetésük 4,5 százalékát Hargita Megye Tanácsa biztosítja.

Csíkmadarason és Felsősófalván hozna létre nappali foglalkoztatóközpontokat a Gyulafehérvári Caritas
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2021. július 19., hétfő

Csütörtökig tölthetik ki jelentkezési űrlapjukat a kilencedik előtt álló diákok

Az elmúlt pénteken kezdődött és csütörtökig tart a nyolcadik osztályt végzett diákok középiskolai iratkozási szakasza. A lehetőségek kiválasztásának első lépése az iskola, a profil és a kívánt szakirány meghatározása. 

Csütörtökig tölthetik ki jelentkezési űrlapjukat a kilencedik előtt álló diákok
2021. július 17., szombat

Hat hónap alatt ötszáz háziállat esett a medvék áldozatául Hargita megyében

Döntő többségükben medvék okozták a vadkárokat Hargita megyében az első félévben. Az esztendő kezdete óta több mint félezer háziállatot pusztítottak el a nagyvadak, de portyázásaik során épületeket, háztartási berendezéseket is megrongáltak. Utóbbiakra egyelőre még állami kártérítés sem l&e

Hat hónap alatt ötszáz háziállat esett a medvék áldozatául Hargita megyében
2021. július 17., szombat

Teret adunk a magyar szónak

A Médiatér csapata folyamatosan azon dolgozik, hogy hiteles és minőségi tartalmat juttasson el az erdélyi magyar olvasóknak, hallgatóknak és nézőknek a hét minden napján.

Teret adunk a magyar szónak
Teret adunk a magyar szónak
2021. július 17., szombat

Teret adunk a magyar szónak

Podcast
2021. július 16., péntek

Közel tízmillió lejnyi kárt okoztak az eddigi felmérések szerint az áradások Hargita megyében

Tizennyolc Hargita megyei településen összesen közel tízmillió lej értékű kárt okoztak a viharos esőzések május közepétől június végéig. A lista azonban még nem teljes, a júliusi károk felmérése jelenleg is tart. A folyamatot körülményesebbé teszi, hogy több vízügyi igazgatóság is be kell kapcsolódjon.

Közel tízmillió lejnyi kárt okoztak az eddigi felmérések szerint az áradások Hargita megyében
Podcast
2021. július 16., péntek

Kútvizeket ellenőriznek, veszélyekre figyelmeztetnek a székelyföldi megyékben

Ingyen bevizsgálják a kútvizeket Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településein, és közben felhívják a lakók figyelmét arra, hogy az istállótrágya nem megfelelő tárolásának milyen következményei lehetnek.

Kútvizeket ellenőriznek, veszélyekre figyelmeztetnek a székelyföldi megyékben
2021. július 15., csütörtök

Az újjáélesztésnél tényleg minden perc számít

Hiánypótló és egyedülálló kezdeményezést bonyolít le július 28. és augusztus 27. között Hargita megyében a mentőszolgálat: BLS-maratont, azaz alapszintű újraélesztést oktató képzéssorozatot tartanak a térség számos településén.

Az újjáélesztésnél tényleg minden perc számít
2021. július 15., csütörtök

Egy híján húsz tömbházat hőszigetelnek Gyergyószentmiklóson

Mivel Gyergyószentmiklóson a tömbházak hőszigetelésére vonatkozó pályázatban szereplők közül többen visszaléptek, végül tizenkilenc társasház energetikai felújítására pályázott a város.

Egy híján húsz tömbházat hőszigetelnek Gyergyószentmiklóson

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye