Eredményesen zárult az Erdélyi Vállalkozói Iskola első felvonása, a szervezők szerint lesz második is.
Egy egy nappal korábbi rendkívül alacsony esetszámhoz képest megkétszereződött az új fertőzések száma pénteken Hargita megyében, és négy haláleset is történt a térségben az elmúlt 24 órában.
Két, könnyebb sérülésekkel járó autóbaleset is történt alig néhány óra leforgása alatt Hargita megyében csütörtökön – írja közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Több megyei tanfelügyelőség is közzétette a középiskolai felvételi tájékoztató kiadványt, amelyből a diákok minden információt megtudhatnak a felvételiről, valamint a középiskolák és szakiskolák szakirányairól, a rendelkezésre álló osztályokról és az utolsó bejutási átlagról.
Noha már hetekkel korábban tudni lehetett, június elsejétől lazítások következnek, a székelyföldi turisztikai egyesületeknél még nem tapasztaltak számottevő növekedést a foglalások számában.
Tovább csökken jövő héttől a második forgatókönyv szerint tanuló diákok száma Hargita megyében, a kizárólagos online oktatást pedig egyetlen tanintézményben sem alkalmazzák majd.
Közel húsz alkalommal volt szükség a Hargita megyei tűzoltóság beavatkozására kedden és szerdán. Noha az esetek többségében a rohammentő-szolgálat (SMURD) munkatársainak segítségét kérték, tűzeseteknél is be kellett avatkozniuk – számol be közleményében a Hargita megyei tűzoltóság.
Gazdag és változatos programkínálattal várják a Hargita megyeieket és az ide látogatókat a XVII. Hargitai Megyenapokra. A rendezvénysorozatot május 17. és június 24. között tartják.
Nem történt koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset az elmúlt 24 órában Hargita megyében, az új fertőzések száma jelentősen csökkent.
Egy felfüggesztett jogosítvánnyal vezető sofőr és egy, iratok nélkül fát szállító autóvezető is rendőrkézre került néhány óra leforgása alatt Hargita megyében – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.
A járványhelyzet okozta rendkívüli helyzet ellenére kiegyensúlyozottan zajlik a mezőgazdasági támogatások igénylése Hargita megyében, az igénylési időszak utolsó napjaiban. A gazdák már nem csak a földeken, hanem az online kommunikációs platformokon is otthonosan mozognak.
Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.
Újabb három tanút hallgattak meg a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A tanúk egyike sem ismerte azt az előírást, amely a megyei utakra szükséges aszfaltrétegekre vonatkozik.
Egyre többen keresik fel Gyergyóditrót azért – is –, hogy megtekinthessék az Országház fémből készült lenyűgöző makettjét. Ez a készítője, Mezei Imre udvarán áll, és most már mellette van a csíksomlyói kegytemplom kicsinyített mása is.
Öt koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt szerdán Hargita megyében, az új fertőzések száma viszont stagnál, a kórházban ápoltak száma pedig jelentősen csökkent.
Dâmboviţa megyei férfiak próbáltak fát lopni a Hargita megyében, ám a rendőrök időben lefülelték őket és eljárás indult ellenük. Ezenkívül egy kerékpárbaleset is történt valamint törvénytelenül farakományt szállító, ittas- és bejegyzetlen gépjárművel közlekedő sofőr is rendőrkézre került.
A hétfői rendkívül alacsony értékhez képest nőtt az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, és halálesetek is történtek az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma szintén emelkedett.
Két út építéséhez köt partnerségi szerződéseket Gyergyószentmiklós önkormányzata. Az egyiket az országos útügy építheti meg, a másikat nagyobb részben Hargita Megye Tanácsa finanszírozza. Mindkettő az áthaladó forgalom számára készül.
Többen is megsérültek öt közlekedési baleset során Hargita megyében az utóbbi három napban, a rendőrség sajtóosztálya hétfőre készítette el a hétvége mérlegét, kiegészítve egy hétfői esettel is.