Kezdődik a 24. Filmtettfeszt, érdemes szemfülesnek lenni, hiszen több erdélyi városba hoznak el friss magyar nagyjátékfilmeket, nemzetközi díjakat elnyert rövidfilmeket, amelyek többségét idén is ingyenesen vetítik.
Egymillió csillag a rászorulókért címen gyújtanak gyertyát és szervez adománygyűjtést a Caritas október második hétvégéjén, öt székelyföldi településen.
Ingyenes előadással kedveskedik a szépkorúaknak a Hargita Szákely Néptáncszínház, akik a kÚtjaink című előadást mutatják be csütörtökön.
A nagy nyári forróság ellenére az idei burgonyatermést nem károsította talajtani szárazság Hargita megyében, a csapadékeloszlás azonban lehetett volna jobb. Zajlik a pityókaszedés, a termés felét már betakarították a gazdák.
Koronavírus-járványgóc miatt korlátozásokat vezettek be a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kardiológiai osztályán október elsejétől, keddtől.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Módosították a keretszerződést, több változást is bevezetnek az egészségügyi rendszerben az október elsejétől kezdődő időszakban. Vészhelyzetben a betegek egy alkalommal új receptet kaphatnak az előző vény által lefedett időszakra.
Három helyszínen csomagolóanyag-visszaváltó automatát fog biztosítani a 200 négyzetméternél kisebb üzletek számára a csíkszeredai önkormányzat. A berendezéseket a hulladékgazdálkodási vállalat, az Eco-Csík Kft. szerzi be és működteti.
Fának ütközött egy fiatal férfi gépkocsijával Farkaslakánál vasárnap délután, a sofőrt kórházba szállították a balesetet követően. Ugyanezen a napon két másik sofőrt pedig alkohol befolyása alatti vezetésen kaptak a közlekedésrendészek.
Székelyföldi léptékben székelyföldi értékeket közvetítsünk, mutassuk meg Székelyföld kulturális értékeit, és együttműködésre ösztönözzük a térség közösségeit ezek a fő üzenetei október 9. és 20. között tartandó 15. Székelyföld Napoknak.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Hargita, Maros, Kovászna, Neamţ, Bákó és Vrancea megye folyóira.
Lassan egy éve vezették be a fizetős parkolást Csíkszeredában, a városlakók azonban hiányolják az egész napos jegyet a központi, nullás zónában. A Csíki Trans Kft. álláspontja ezzel kapcsolatban nem változott.
Folyamatosan véradókra van szükség Hargita megyében is, ezért arra bátorítanak mindenkit, aki egészséges, adjon vért.
Júniustól, illetve szeptembertől is kellett volna nőjön a szociális ellátórendszerben és az egészségügyi rendszerben dolgozó egyes személyzeti kategóriák bére. Ám a szociális ellátórendszerben dolgozók nem kaptak béremelést Hargita megyében.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Vannak olyan kötelező elemek, amelyeknek mindenképpen szerepelniük kell egy önéletrajzban, mint például a végzettség és a tapasztalat, de a további információkat mindig alakítsuk annak függvényében, hogy milyen pozícióra jelentkezünk.
A koronavírus elleni védőoltás körül több vita alakult ki az elmúlt pár évben. Noll-Szatmári Enikő Oltottak és oltatlanok című könyve párttalanul közelíti meg a témát.