A székelykeresztúri származású Kurta Zsuzsa nyerte meg péntek este a magyarországi RTL televíziós csatorna A Konyhafőnök jubileumi, tizedik évadát, és viheti el a tízmillió forintot.
A Rákóczi Szövetség és a magyar kormány támogatásának és bizalmának köszönhetően két iskolabusz érkezik Szászrégenbe. A járműveket hétfőn adták át Budapesten.
A béke ideje Tusványos idei mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.
Budapest V. kerülete polgármestere fogadta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület küldöttségét és Csergő Tibor polgármestert Monturist-ügyben. Ugyanott voltak ugyanakkor, mégis másként emlékszik a találkozóra a küldöttség képviselője, illetve Csergő.
Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe pénteken délelőtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A pilótafülkéből a landolás után a repülőgép ablakába kihelyeztek egy vatikáni és egy magyar zászlót.
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.
Camino – Krisztus, a jövőnk címmel elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Látványos fotókat adott közre az MTI az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságnak otthont adó, épülő Nemzeti Atlétikai Központról szerdán este. A vébét augusztus 19–27. között rendezik, Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz.
Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba – közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője.
Telt ház előtt koncertezett szombat este a csíkszeredai Ineffable zenekar a budapesti Müpában megrendezett Jazz Showcase-ben. Az együttes különdíjjal és fellépési lehetőséggel gazdagodott a koncert után.

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk.