Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat – mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Jól alakul a Brassó–Budapest járatok kihasználtsága, ami azt is jelzi, hogy valós igényt elégített ki a Brassó Vidombák Nemzetközi Repülőtér repülőtér e járatok beindításával.
Egy nap alatt több mint 1 métert nőtt a Duna vízszintje a fővárosban. A legtöbb helyen már víz alatt vannak a rakpartok. A valaha volt legnagyobb dunai vízállást az előrejelzések szerint nem lépi túl az idei árvíz, Budapest biztonságban van.
Az Európai Bizottság dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet élvezhessenek a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
A román külügyminisztérium arra figyelmeztette szerdán a Magyarországra utazó vagy azon áthaladni készülő román állampolgárokat, hogy az áradások miatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani az országban.
A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.
Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség – közölte Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedden a közösségi oldalán.
Műholdas térképekkel segíti a Közép-Kelet-Európában dúló árvizek ellen küzdő mentőegységeket és helyi hatóságokat az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus.
Jelentős károkat okozott az elmúlt napokban Európában Boris ciklon. Ausztriában elöntötte a víz az alacsonyan fekvő lakóterületeket és Bécset is, az árhullám pedig Magyarországot is elérte.
Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy maradéktalanul teljesítse az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeit – közölte a washingtoni román nagykövetség.
A bukaresti Henri Coandă (Otopeni) nemzetközi repülőtéren négy, a Wizz Air és a Ryan Air által üzemeltetett járatot töröltek csütörtökön a brüsszeli Charleroi repülőtéren meghirdetett 24 órás sztrájk miatt.
A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott. A Nád-dűlőn szervezett hagyományos káposztavágáson jártunk.
Egy több mint 80 éves siklódi festett ágy mutatkozik be nemsokára Budapesten. A Maros Megyei Múzeum közleményben részletezte az ágy útját az 1966-os megszerzésétől az idei gondos restaurálásáig.
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte kedden a brit belügyminisztérium.
A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Orosz drónt észleltek Románia légterében vasárnapra virradóan, és Tulcea megyében lehetséges „becsapódási zónát” is azonosítottak – írta az MTI a román védelmi minisztérium közlésére hivatkozva, hozzátéve, még akkor nekifogtak a környék átvizsgálásának.
Svájci úti beszámolónk harmadik részében Helvécia két hegységébe, a Jurába és az Alpokba kalauzolom olvasóinkat.
A külügyminisztérium (MAE) tájékoztatja az Olaszországban tartózkodó, átutazó vagy oda utazni szándékozó román állampolgárokat, hogy országos sztrájkokat szerveznek az országban a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedés területén.
A látogatók számát előzetes helyfoglalás és egyeurós belépődíj bevezetésével akarják korlátozni az olasz fővárosban a Trevi-kútnál.