Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető újabb riasztásokat bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére.
Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát.
Kánikulára számíthatunk a következő két hétben, helyenként a 38 Celsius-fokot is elérő maximumokkal, jelentős esőre nincs kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az érettségin részt vett diákok 76,4 százaléka vizsgázott sikeresen – jelentette ki Ligia Deca tanügyminiszter hétfőn, a vizsgasorozat eredményeinek közzétételét követően. 39 diák minden vizsgatárgyból 10-est kapott.
Vasárnapig még jelentkezhetnek a Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Petőfi Sándor Programra: előbbivel a nagyvilág (USA, Kanada, Nyugat-Európa stb.) országaiba, utóbbival a Kárpát-medencei szórványmagyarsághoz lehet utazni ösztöndíjasként 9 hónapra.
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
Közzétette hétfőn délelőtt az Oktatási Minisztérium az érettségi első eredményeit. Az óvások előtti, nem végleges átmenési arány 76,4 százalékos, 3,6 százalékkal magasabb mint az elmúlt év eredménye.
Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető újabb elsőfokú riasztásokat bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország háromnegyed részére.
Az elmúlt nap során húsz személyt mentettek meg a Salvamont csapatai – közölte hétfőn a szolgálat Facebookon.
Elsőfokú hőségriadót adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére és a fővárosra. A hőség egész héten kitart, és fokozatosan kiterjed az ország egész területére.
A lakásárak az euróövezetben 0,4 százalékkal csökkentek, az EU-ban pedig 1,3 százalékkal emelkedtek 2024 első negyedévében 2023 azonos időszakához képest. Romániában az uniós átlagot jóval meghaladó mértékű a drágulás.

Jakab Zoltán, a VSK Székelyudvarhely edzője mesél a futsal múltjáról, jelenéről és jövőjéről: bajnoki emlékek, válogatott játékosok, kihívások és célok.
Kérvényezte a román állampolgárságot Dominic Fritz, Temesvár Németországban született, romániai felmenőkkel nem rendelkező polgármestere – jelentette be Facebook-oldalán a politikus.
Az AS spanyol sportlap adatai szerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) 12,25 millió eurót kap az UEFA-tól a román válogatott szerepléséért a németországi Európa-bajnokságon.
Három egymást követő novemberi és decemberi hétvégén rendezik meg a voksolást: a kormánypártok csütörtökön megállapodtak arról, hogy mikor tartják a parlamenti-, illetve elnökválasztást.
A koalíció vezetői a csütörtöki tanácskozásukon megállapodtak arról, hogy az államelnök-választás első fordulóját november 24-én, a második fordulóját december 8-án, míg a parlamenti választásokat december 1-jén tartják.
Augusztus 15-31. között kézbesíti a posta a nyugdíjasoknak az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – írja az Agerpres az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szerda esti tájékoztatása alapján.
A Drugtest szondákkal járművezetőkön végzett és pozitív eredményt mutató tesztek 15-20 százalékát érvénytelenítették a biológiai minták laboratóriumi elemzése után – közölte szerdán az Országos Rendőr-főkapitányság.
Július közepéig törölte a Brassói Nemzetközi Repülőtérről induló járatait a Fly Lili légitársaság. Bejelentésüket azzal indokolták, hogy a légiközlekedési ágazatot sújtó munkaerőhiány miatt nem tudták még megszerezni a légi üzemeltetői engedélyt (AOC).