Buszjáratok nélkül maradtak a tavalyi év végén az erdővidékiek, miután a Kolumbán Transport bejelentette, hogy idéntől nem biztosítja a közszállítást Sepsiszentgyörgy irányába. A járatokat végül sikerült pótolni, meg is vannak már az időpontok.
Az ország több mint felére kiterjedő, erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Idén 135 700 gyógyüdülési jegyhez juthatnak hozzá a nyugdíjpénztárakon keresztül a nyugdíjasok – írja az Agerpres hírügynökség Mihai Constantin kormányszóvivő bejelentésére hivatkozva.
Románia nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, mert ezt anyagi okokból nem hagyta jóvá csütörtökön a köztelevízió (TVR) vezetőtanácsa.
A közlekedésrendészet jóváhagyása után került a Marosvásárhely melletti Marosszentgyörgy egyik legforgalmasabb utcájának szélére egy álrendőrautó. A nagyközségben három sebességjelzőt is felszereltek.
Nem ruházhat be a csíksomlyói romatelep területére a csíkszeredai önkormányzat, mert az nem a város tulajdona, ráadásul meg sem vásárolhatja – húzta alá Sógor Enikő alpolgármester, reagálva egy minapi riportunkra.
Akárcsak országszerte, Hargita megyében is jelentősen megnőtt a felső légúti megbetegedések száma, és megugrott a szövődményes esetek, azaz tüdőgyulladással diagnosztizáltak száma is.
Megkönnyítette a kormány az önkormányzatok számára, hogy a többrendbeli drágulásokból adódó értékkülönbséget kifizessék a kivitelezőknek, de fedezetet nem biztosítottak hozzá.
Több mint 500 millió lejre írnak alá néhány napon belül finanszírozási szerződést, ezt a következő három évben költik el – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Van-e olyan üres állás a városi közintézményeknél, amelyet meg lehet szüntetni, azért, hogy egy új alkalmazott érkezhessen a könyvtárba? Többek között ez a kérdés okozott vitákat a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésén.

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken.
Az okos közvilágítási rendszer alkalmazása jelentős spórlást eredményezett Marosszentgyörgyön, amiből egy játszóteret alakítanak ki és egy kisebb piacot is létrehoznak a tömbházak mellé.
Százhatvanöt gyorshajtót bírságoltak meg a közlekedésrendészek szerdán az E578 jelzésű európai út csíki szakaszán.
Ribizlibor-készítés, gyümölcstermesztés és -feldolgozás, fametszés, tájépítészet, különböző kertészeti megoldások – többek között ezek a témák lesznek terítéken a VII. Kertészeti szakmai napokon és konferencián február 29. – március 2. között.
Marosvásárhely polgármesteri hivatala azon dolgozik, hogy kiterjessze a városi autóbusz-hálózatot a környező településekre is, hogy ezáltal biztonságos, kényelmes és hatékony alternatívát biztosítson a személygépkocsival szemben.
Közös nevezőre jutottak a székelyudvarhelyi hivatali dolgozók érdekképviseletének tagjai, valamint a helyi frakciók, így csütörtöki soros ülésén elfogadta az önkormányzat a közalkalmazottak bérének emeléséről szóló határozattervezetet.
Modern, a mai technikai elvárásoknak megfelelő esetkocsikkal gazdagodott a Hargita megyei tűzoltóság gépjárműparkja, amelyeket csütörtökön mutattak be a sajtó képviselőinek a csíkszeredai székhelyük udvarán. Ugyanitt egy új, fűthető garázst is építettek.
Összesen kilenc képviselő terjesztett elő egy határozattervezetet, amelyben a Szabad Emberek Pártjának (POL) színeiben megválasztott Ölvedi Zsolt alpolgármester menesztését kérik. Az érintett nem ért egyet a tanácsosok álláspontjával.