Háromféleképpen is lehet majd parkolást fizetni: az automatáknál, SMS-ben vagy bankkártyával
Fotó: Antal Árpád/Facebook
Megkönnyítette a kormány az önkormányzatok számára, hogy a többrendbeli drágulásokból adódó értékkülönbséget kifizessék a kivitelezőknek, de fedezetet nem biztosítottak hozzá. Az önkormányzat több beruházás költségvetésébe beiktatta az e célra létesített pénzalapot, ugyanakkor arról is döntöttek a csütörtöki tanácsülésen a képviselők, hogy új szerződést kötnek a fizetéses parkolási rendszer működtetőjével. Ennek újdonsága, hogy már bankkártyával is lehetséges parkolódíjat fizetni.
2024. január 25., 20:422024. január 25., 20:42
A múlt év végén az 1116-os kormányhatározattal lehetővé tették, hogy a munkálatok megvalósíthatósági tanulmányába foglalt, szabványosított formátumú költségbecslésbe egy hetedik fejezetet is belefoglaljanak az önkormányzatok, ebbe pedig a munkálat összköltségének 25 százalékáig terjedő összeget foglalhattak az árkülönbözetek biztosítására. Ezt a hetedik fejezetet tehát több folyamatban lévő beruházás költségvetésébe beiktatták a csütörtöki tanácsülésen, többek között az állomási tó körüli földterület és az azon lévő sziget helyreállítását célzó, vagy a Székely Mikó kollégium bentlakásának, főépületének és régi épületének (a Jókai-nyomdának) felújításáról szóló dokumentációba.
Ugyanakkor a jóváhagyták a tanácsosok a Székely Mikó Kollégium Gábor Áron utca 18. szám alatti, 1972-ben épült bentlakásának felújításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt is. A bentlakásban nyílászárócserét, víz- és szennyvízvezetékcserét terveznek, továbbá a belső világítási rendszer felújítását, külső hőszigetelést és fotovoltaikus pannók telepítését, mindezt 17,3 millió lejes összköltséggel, amiből több mint 8 millió az önkormányzatnak kell állnia. A bentlakásból azonban még ki kell költöznie a sportiskolának, amelynek már szinte készen van az új, modern székhelye a Vasile Goldis utcában.
A temesvári székhelyű Piconet Kft.-vel megkötött szerződés jóváhagyása is a csütörtöki ülés napirendjén szerepelt, ugyanis lejárt a város és a fizetéses parkolási rendszert működtető cég 2016-ban megkötött egyezsége. Az új szerződés alapján Sepsiszentgyörgyön ezután SMS-ben és a TPark applikációval bankkártyával is lehet parkolódíjat fizetni. A 7420-as számra küldött SMS-sel a belvárosban (a 0-s és 1-es zónában) 0, 60 euró+áfa óradíjat számolnak fel, az 1-es zónában pedig egy napra 3 euró+áfa a tarifa. Bankkártyával fizetve a belvárosban 3,30 lej az óradíj, illetve 16,50 lej az egynapos parkolás ára. A rendszer működtetéséért előzetes becslések szerint 55 ezer lejt fizet a város a cégnek.
Akár heteket is várni kell a vérvételre egyes Hargita megyei laboratóriumokban azoknak, akik küldőpapírral, ingyenesen vennék igénybe a szolgáltatást. Az ok: nem minden szolgáltató köt szerződést a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztárral.
December 7-én tartják az időközi polgármester-választást Bukarestben – ismertette a kedd esti koalíciós egyeztetésen hozott döntést a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu.
Menesztették az Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetését, miután a parajdi bányakatasztrófa nyomán több hivatalos vizsgálat is súlyos mulasztásokat és hibás döntéseket állapított meg a vállalat vezetésében.
Zsigmond Attila Emelt fővel című dokumentumfilmjének bemutatójára várják az érdeklődőket a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumba. Az eseményre október 24-én, pénteken 18 órától kerül sor.
A gyergyószentmiklósi Pro Art Galéria október 24-én, pénteken 18 órától kettős kiállításmegnyitóra várja az érdeklődőket.
A népi műveltség továbbörökítéséért dolgozókat jutalmazták idén a székelyföldi megyék vezetői. Az Orbán Balázs-díjak átadását a Székelyek – Örökölt vonások című kiállítás megnyitójával egy időben szervezték meg Sepsiszentgyörgyön.
A szezonálisan kiigazított adatok szerinti GDP-arányos költségvetési hiány az Európai Unióban az idei első negyedévi 2,8 százalékról 2,9 százalékra nőtt a második negyedévben, míg az euróövezetben 2,7 százalékon stagnált.
A fejlesztési minisztérium finanszírozza a múlt pénteki robbanásban érintett bukaresti tömbház újjáépítését – jelentette be kedden Cseke Attila tárcavezető.
Az Év Kiállítása 2025 díjjal tüntették ki a budapesti Néprajzi Múzeum, Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlatát. A díj átadására épp akkor került sor, amikor Sepsiszentgyörgyön Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a „hazaköltöző” díjazott tárlat.
Kedden délután 15:10-től ismét elindultak azok a járatok, amelyeket az országos vasúti infrastruktúra-kezelő társaság függesztett fel miután a személyszállításért felelős CFR Călători több mint 100 millió lejnyi tartozást halmozott fel felé.
szóljon hozzá!