
A tavalyi év egyik nagy beruházása a Stadion utca felújítása, amely fontos tömegközlekedési útvonal is
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Több mint 500 millió lejre írnak alá néhány napon belül finanszírozási szerződést, ezt a következő három évben költik el – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A „szóba jöhető negatív hatásoknak a leginkább ellenálló” költségvetést terveztek, mondta az elöljáró, és kifejtette, mire is érti ezt.
2024. január 25., 20:062024. január 25., 20:06
Az emberek nem bíznak az állami intézményekben, ezt mutatják a felmérések – taglalta Antal –, a kormány, a parlament bizalmi indexe 20 százalék alatti, és ez annak köszönhető, hogy rengeteg fejetlen döntés születik Bukarestben, amelyek következményeit, a káoszt érzik az emberek az életükben. Az önkormányzatok többször is megérezték, az Európai Unió által támogatott pályázatokkal kapcsolatban is számtalanszor módosította menet közben a szabályokat a kormány, és folyamatosan sokkolja az önkormányzatokat újabb intézkedésekkel, de végül is a város jól áll a megkezdett nagyberuházásokkal, azok nagyjából ütemterv szerint haladnak – magyarázta a városvezető. Az országos átlagnál sokkal előnyösebb helyzetben van Sepsiszentgyörgy, mert az utóbbi években infrastruktúrájának 75–80 százalékát felújította (ide értve a víz-, gázhálózatot, villanyvezetékeket, esővíz- és szennyvízelvezetést) – tudtuk meg.
A 2017–2020-as uniós finanszírozási ciklusra tervezett fejlesztések nagy részét a tavalyi évben kivitelezte az önkormányzat, ennek is köszönhető a minden eddiginél nagyobb, rekordösszegű büdzsé. A természetes személyek adójából befolyó 9,5 millió lej mellé, stratégiájának megfelelően, kormányzati és uniós forrásokból ennek az összegnek a tízszeresét szerezte meg az önkormányzat, ugyanis saját forrásokból nemcsak a szentgyörgyi, de más önkormányzat is nehezen tudna fejleszteni. Kiemelten teljesített a megyeszékhely az Országos Helyreállítási Program (PNRR) támogatásainak lehívásában (dobogós helyen áll országos szinten).
Az önkormányzat teljes személyzetétől rendkívüli erőfeszítéseket kívánt ez a teljesítmény, amiért ismételten köszönetet mondott a polgármester, ugyanakkor felhívást fogalmazott meg, hogy különösen technikai végzettségű szakemberek, mérnökök jelentkezését várják a városházán.
Ami a jövőt illeti, több mint 500 millió lejre írnak alá néhány napon belül finanszírozási szerződést, ezt a következő három évben költik el – közölte Antal Árpád. Az idei költségvetést közvitára bocsátották, az önkormányzatnak február 9–12-e között kell elfogadnia. Tanulva az eddigi válságokból (gazdasági, egészségügyi és energetikai), a költségvetés „egy minden negatív hatással szembehelyezkedő, ellenállóképességet növelő” költségvetés lesz – fogalmazott a polgármester. A fejlesztések tervezésekor azt tartják szem előtt, hogy – intézményi szinten – növeljék az energetikai függetlenséget, ezért megtízszereznék a korábban kiépített napelempark teljesítményét. A szennyvíztelepnél egy biogáz-üzemmel és újabban telepített fotovoltaikus pannókkal már közel 1200 megawattot tudnak termelni, és hasonló áramtermelő egységeket szándékoznak biztosítani a Sepsi Aréna közelében (ahol a Sapientia kampusza is megépül, és a jégcsarnok is nagy fogyasztó lesz), illetve az ipari park környékén.
A lakosság jólétét is fokoznák energetikai szempontból, a hőszigetelési programot a Regionális Operatív Programból, a PNRR keretéből és a román kormánytól megszerzett összegekből folytatnák – sorolta Antal a jövőre vonatkozó terveket. „Nagy felfordulással járó beruházásokból viszont kevesebb lesz a következő években” – hangzott el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás