Látványos előrelépés várható jövő héten a vasúti felüljáró felújítása terén: április 26-án és 27-én, szerdán és csütörtökön húsz további betongerendát szállítanak Csíkszeredába.
Miközben általában a legfajsúlyosabb gondokat a csapadékhiány okozza a mezőgazdaságban, ezúttal ennek az ellenkezője nehezíti az agrártevékenységeket Hargita megyében: lassan haladnak a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, mert túlságosan nedves a talaj.
60, fiataloknak szánt lakást épített és adott át a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő Országos Lakásügynökség (ANL) Marosvásárhely önkormányzatának – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.
Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját, és kéri az ukrán hatóságokat, találjanak megoldást a gabonafélék és olajos magvak Romániába irányuló exportjának korlátozására.
Pár hete ismertette Gyergyószentmiklós polgármestere az idei közműfejlesztések, illetve utak felújítása, modernizálása kapcsán a terveket. Az időjárás azonban akkor közbeszólt, bár korábbra tervezték, most indult el.
Április 10-én éjjel a Somostetőn és az állatkert területén gyakran megforduló család három medvéje közül kettőt (egy nőstény medvét és egy bocsot) befogtak.
Soós Zoltán polgármester kezdeményezésére kedden összehívták a vészhelyzeti bizottságot. Az ülésen a polgármester felhatalmazást kapott arra, hogy a háztartási hulladékgyűjtési szolgáltatás megszűnése miatt hozzon meg minden szükséges intézkedést.
Teljesen lezárják a forgalmat Sepsiszentgyörgyön a Csíki utcában a Grigore Bălan sugárút és a Romulus Cioflec utca közötti szakaszon csütörtökön, 8 órától.
A 30. Szent György Napok 40 helyszínen több mint 170 programpontot tartalmaz – hangzott el szerdán a Tein Teaházban, ahol az utcazene-fesztivál fellépőit és a gasztronómiai kínálatot, valamint a vasárnap kezdődő városnapok utolsó részleteit ismertették.
Az RMDSZ frakciói nem vesznek részt az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) új vezetőségéről szóló szerdai parlamenti szavazáson – írja az Agerpres hírügynökség Antal Lóránt szenátor bejelentésére hivatkozva.
A SIC Alapítvány adománygyűjtő akciót szervez az április 8-i bögözi lakástűz károsultjainak: segíteni pénzadománnyal, tartós élelmiszerrel, pelenkával és lakberendezési tárgyakkal is lehet.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Egy sofőr a megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott, egy másik férfit pedig 160 km/órás sebességgel mértek be a Hargita megyei közlekedésrendészek – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Április 21–23. között Kézdivásárhelyen tizenharmadik alkalommal rendez Tavaszi Zöld Napokat a helyi Zöld Nap Egyesület.
Számos változás történt a tavaly óta a vadkárok utáni kártérítéseket szabályzó jogszabályokban, amelyeket a gazdáknak tudniuk kell, mielőtt kihajtják az állataikat a legelőkre, vagy rábíznák a pásztorokra.
Több mint ötszáz orvos, fogorvos és gyógyszerész érkezik Csíkszeredába Erdély minden szegletéből az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának XXXI. Tudományos Ülésszakára április 20–22. között.
Hétvégén zajlik a Kovászna Megyei Értéktár által meghirdetett többfordulós honismereti vetélkedő regionális megméretése, ahol tíz székelyföldi település képviselteti magát tíz általános és öt középiskolai csapat révén.
Költségvetés szempontjából a legtöbb székelyföldi város számára kritikus év az idei. Az előző uniós költségvetési ciklus pályázatainak a kivitelezésére az idei az utolsó év, tehát, amit idén nem végeznek el, az elúszik, vagy saját pénzből kell befejezni.
Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-vel kedden. Az előzetes azóta online is elérhetővé vált.