
Medve észlelése esetén a 112-es segélyhívószám tárcsázása kell legyen az első
Fotó: Pinti Attila
Nem magától jött be az anyamedve és két bocsa kedden este Székelykeresztúrra, minden jel arra utal, hogy egy taxisofőr kergette be a településre a környéken kószáló nagyvadakat. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy senki se próbálja meg elhajtani az észlelt medvéket, hanem azonnal tárcsázzák a 112-es segélyhívó számot a balesetek elkerülése érdekében.
2024. március 27., 13:502024. március 27., 13:50
2024. március 27., 14:052024. március 27., 14:05
Három medve jelenlétére figyelmeztette a székelykeresztúriakat a Ro-Alert riasztórendszer kedden este nyolc órakor. Mint kiderült, veszélyesebb volt a helyzet, mint az elsőre látszott.
Fazakas Attila, a Hubertus Vadásztársulat igazgatója lapunknak elmondta, hogy a 13C jelzésű országúton próbált átkelni kedden este egy anyamedve és két bocsa Székelykeresztúr Alsóboldogfalva felöli kijáratánál, a várostábla közelében. Tudomása szerint a medvecsaládot egy taxis zavarta meg járművével, majd kezdte el kergetni, így a nagyvadak megriadtak és a Berde Mózes utcába tévedve próbáltak elmenekülni. Szerencsére nem jutottak be a házak közé, a város délnyugati részén rontottak neki egy gyár kerítésének.
Az igazgató szerint, amire kollégája a helyszínre ért, már nem tartózkodtak a nagyvadak a településen, jó eséllyel nem is mentek volna oda önszántukból. „Kollégáinkkal ellenőrizni fogjuk a helyszínt az elkövetkező időszakban, de
– fogalmazott a Hubertus Vadásztársulat igazgatója.
Nem szabad autókkal kergetni, etetni vagy éppen fényképezni a települések közelében, esetleg éppen a házak között ólálkodó nagyvadakat, hiszen könnyen baleset történhet emiatt.
Ez esetben pillanatok alatt megtörténik a tragédia” – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, a településeken történő medveészlelések esetén a 112-es segélyhívószámot kell tárcsázni.
Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere videóüzenetben erősítette meg a lakóknak, hogy a vadásztársulat munkatársai az elkövetkezőkben megfigyelik a helyszínt. Ha újra megjelennek a medvék, akkor a vonatkozó jogszabály által előírt bizottság kérvényezni fogja az egyedek befogását és máshová költöztetését – indokolt esetben pedig a kilövésüket. Arról is beszélt, hogy
„A felvételeket elemezni fogjuk, hogy megtudjuk, ki lehetett az a személy, aki a 112-es segélyhívószám tárcsázása helyett kergette a vadakat. Úgy gondolom, hogy a segélyhívószám tárcsázásának elmulasztása emberi életeket sodor veszélybe. Most pedig ez történt” – fogalmazott.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
4 hozzászólás