Több helyen kiszakadt a marosszentgyörgyi műjégpálya tetőzete a szerda esti viharban; csütörtökön reggel már dolgoztak a helyreállításán. Marosvásárhelyen és környékén több mint kéttucatnyi fát döntött ki az erős, jégesővel érkezett szél.
Nem nyitott ki csütörtök reggel a marosvásárhelyi állatkert, mert a szerda esti vihar jelentős károkat okozott a helyszínen. Két európai bölény kiszabadult, kifutójuk kerítése jelentősen megrongálódott.
Bőséges esőzésekkel zárjuk augusztust, azt hihetnénk, itt a strandidény vége Sepsiszentgyörgyön. Mivel azonban az előrejelzések szerint még lesz kánikula, iskolakezdésig nyitva marad a strand, amely igencsak jó idényt tudhat eddig maga mögött.
Erősen „foghíjasan”, csak részben határozatképesen ült össze szerdán rendes augusztusi ülésére a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület, a kétharmados többséget kívánó, ingatlanok eladására vonatkozó határozatok nem is kerültek napirendre.
A marosvásárhelyi Színház téren lévő vendéglőben keletkezett tűzesethez riasztották szerdán este a helyi hivatásos tűzoltókat.
Meg kell szerveznie a tisztújítást az RMDSZ tusnádfürdői szervezete új, megbízott elnökének, mert a szervezet nem működik, jövőben viszont több választás lesz – ez a magyarázata Borboly Csabának az indulatokat kiváltó tusnádfürdői kinevezésre.
Még zajlanak a törvényszéki orvosi vizsgálatok, így nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan hunyhatott el a férfi, akinek maradványait valamivel több mint egy hónapja találták meg Székelydobó határában.
Tavasszal írták alá az Oroszfalu, Sárfalva, Szászfalu és Nyujtód települések gázhálózatának kiépítését célzó beruházás kivitelezési szerződését és a napokban munkához is látnak.
Közel száznegyven gyorshajtót azonosítottak az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészei. Két 19 éves fiatal száguldását külön kiemelik szerdai közleményükben.
Előrelátó módon már a nyár elején kérték a személyszállítók a taxisokra vonatkozó szabályzat módosítását a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól, a képviselő-testület szerdán hagyta jóvá kérésüket.
Teljesen leégett két, egybeépített gazdasági melléképület tetőszerkezete Székelykeresztúron, miután az egyikbe villám csapott a kedd esti vihar során. A tűzoltóknak szárnyasokat és sertéseket kellett kimenteniük.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Augusztus 31. és szeptember 3. között immáron 24. alkalommal rendeznek városnapokat Kovásznán. A négynapos ünnepet gazdag kulturális program színesíti, de teret kap a sport és a buli is.
Csak kisebb munkálatok vannak hátra az új polgármesteri hivatal megépítéséből Kányádon, viszont még meg kell oldani a területrendezést és az új székhely berendezését. Utóbbiakra helyben kell előteremteni a forrásokat, ezért idén biztosan nem költöznek.
Évtizedek óta először nőtt tavaly Románia lakossága annak köszönhetően, hogy a migrációs mérlegnél egy uniós határozat alapján a tagállamoknak a bevándorlók közé kell számolniuk az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező ukrán menekülteket is.
Különleges előbemutatón láthatja az udvarhelyi közönség Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári TIFF fesztiváligazgatójának legújabb alkotását.
Szeptember elsején elkezdődik a tanév Ukrajnában – igaz, az orosz–ukrán háború miatt az iskolák jelentős részében online oktatásra készülnek.
Közel négy évet tartottak rabszolgasorsban egy férfit és egy nőt Kovászna megyében, kihasználva az áldozatok védekezésre és ellenkezésre való képtelenségét, rossz fizikai és szellemi állapotát – erről tájékoztatta a sajtót a megyei rendőrség.
Augusztus 31. és szeptember 3. között immáron negyedik alkalommal hozzák tető alá az Erdélyi Történésztábort Gyergyóremetén. Csütörtöktől vasárnapig neves erdélyi és magyarországi történészek tartanak előadásokat, kutatási beszámolókat, könyvbemutatókat.