Javában folynak a munkálatok Székelyszentléleken, a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződéséhez tervezett körforgalomnál. Farkaslaka község polgármesterét arról kérdeztük, ez miként érinti a falvak lakóit, és hogyan befolyásolja az országút forgalmát.
Dísznövények kaptak lángra hétfőn kora este a Maros megyei Uzdiszentpéterhez tartozó domboldalon, nagy erőkkel zajlik az oltás – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Fényből és sárból – Böjte Csaba élete címmel jelent meg tavaly év végén a budapesti Hitel kiadónál Csender Levente író könyve, amely az eddigi legátfogóbb életrajz Csaba testvérről és az általa vezetett dévai Szent Ferenc Alapítványról.
Zongoraestre hív a Székelyföldi Filharmónia, amely immár a Fiatal Tehetségek Sorozata újabb kiadására készül kedden délután hat órától a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a közúti forgalmat szabályozó törvényt (KRESZ) módosító tervezetet, amely előírja, hogy előre figyelmeztetni kell a gépkocsivezetőket a sebességmérő kamerák elhelyezésére akár jelzőtáblákon, akár a médián keresztül.
Kivizsgálást indított Maros Megye Tanácsa, miután hétfőn az egyik marosvásárhelyi iskolában penészes kiflit kapta tízóraira a diákok.
Haller József képzőművész alkotásaiból nyílik tárlat csütörtökön Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai képtárában. A kiállítás április 16-ig látogatható.
Kerítést, villanyoszlopot, padot és autót is megrongált egy férfi Sepsiszentgyörgyön, miután elvesztette uralmát az általa vezetett autó fölött – számolt be a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tízhektáros területen pusztított tarlótűz hétfőn délután Sáromberkén, ahol félő volt, hogy egy lakóházra is átterjednek a lángok – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többrendbeli sikkasztás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás az uzoni Tatrangi Sándor-iskola volt könyvelőnője és igazgatónője ellen. A nyomozás eddigi állása szerint a két gyanúsított által okozott kár értéke 214 ezer lejre rúg.
Online is látogatható a romániai kommunista diktatúra áldozatainak sepsiszentgyörgyi emlékháza, amely 2014-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Két év múlva a Kommunizmus Borzalmainak Múzeumát is felavathatják.
A hagyományos ízek és a modern gasztronómia találkozása új szintre lép: a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál a jövő évtől a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (skanzenben) is jelen lesz.
Jóváhagyta hétfőn a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) a tavaly meghirdetett Zöldház program 49 331 kedvezményezettjének listáját.
Mindössze három képviselő támogatta a Csergő Tibor polgármester által előterjesztett költségvetés-tervezetet a hétfői tanácsülésen. A testület többi tagja tartózkodott az online összehívott szavazáson.
A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés immár hatodik alkalommal díjazza Kézdiszék általa legjelesebbnek tartott személyiségeit. A március 5-i eseményen ezúttal öten vehetik át az egyre nagyobb rangot öltő kitüntetést.
Hétfőn a helyére emelték az Erdőszentgyörgyhöz tartozó bözödújfalusi tó partjára épülő templom tornyát. Az Összetartozás templomát előreláthatóan augusztusban fogják felszentelni.
Tömbházak tetejére szerelhető napelemekre és a lakóközösségek összetartozását erősítő programokra nyújt támogatást a Szomszédok közt egyesület. A lehetőséget kedden délután ismertetik Marosvásárhelyen, de az ország bármelyik részéből lehet pályázni náluk.
Vasárnap több mint négyszáz macskaszemet törtek össze egyelőre ismeretlen tettesek a Sepsiszentgyörgy és Előpatak közötti 13E megye út szalagkorlátjain. A kár mértéke 20 ezer lej.
Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésében.