Előadás és műhelymunka a családon belüli erőszakban érintetteknek

Kiút a bántalmazásból címmel indítanak előadással egybekötött műhelymunkát Székelyudvarhelyen. A foglalkozásra várják azokat a személyeket, akik érintettek a családon belüli erőszakban, bántalmazásban mint áldozatok vagy mint családtagok, barátok.

Még állami támogatás mellett is a csődtől tartanak a méhészek

Az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő egyesület vezetője szemléletes példával mutatta be a Székelyhonnak, hogy mennyire kevés az állam által számukra biztosított támogatás. Méhcsaládonként 25 lej: ettől még könnyedén csődbe mehetnek a méhészek.

Még állami támogatás mellett is a csődtől tartanak a méhészek
2024. március 05., kedd

Kelemen Hunor Iliescuról, Iohannisról, fekete márciusról

A Realitatea Tv-nek nyilatkozott hétfőn este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, az interjúban pedig több témát is érintettek, többek között Iohannis népszerűségét, az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket, valamint a parlamenti választásokat.

Kelemen Hunor Iliescuról, Iohannisról, fekete márciusról
2024. március 05., kedd

Több csíkszeredai utcában szünetel az áramszolgáltatás

Több utcában kell kedden délutánig áramszünetre számítani Csíkszeredában, ugyanis az áramszolgáltató karbantartási munkálatokat végez – értesít a csíkszeredai városháza Facebook-bejegyzésben.

Több csíkszeredai utcában szünetel az áramszolgáltatás
2024. március 05., kedd

Háromra nőtt a halálos áldozatok száma a Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset után

Elhunyt a kórházba szállított három sérült közül az egyik áldozat, így háromra emelkedett a vasárnap kora reggeli, Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset halálos áldozatainak száma.

Háromra nőtt a halálos áldozatok száma a Kézdivásárhely és Nyújtód közötti baleset után
2024. március 05., kedd

Egyelőre lemondtak a zöldségpiac elköltöztetéséről

Évekig tervben volt, hogy Csíkszereda központjából a város szélére költöztetik a zöldségpiacot. Erre a célra egy Nagyrét utcai területet jelöltek ki, végül azonban az elképzelés nem valósult meg, és egyelőre nem is fog.

Egyelőre lemondtak a zöldségpiac elköltöztetéséről
2024. március 05., kedd

Ízletes malacságok és érdekes gasztronómiai programok a II. Háromszéki Szalonnafesztiválon

A tavalyihoz képest jóval tartalmasabb programajánlóval várják az érdeklődőket a Háromszéki Szalonnafesztiválra március 9-én és 10-én.

Ízletes malacságok és érdekes gasztronómiai programok a II. Háromszéki Szalonnafesztiválon
2024. március 04., hétfő

Készül a hőn áhított körforgalom Székelyszentléleken, forgalomváltozások várhatók

Javában folynak a munkálatok Székelyszentléleken, a 13A és 13C jelzésű országutak kereszteződéséhez tervezett körforgalomnál. Farkaslaka község polgármesterét arról kérdeztük, ez miként érinti a falvak lakóit, és hogyan befolyásolja az országút forgalmát.

Készül a hőn áhított körforgalom Székelyszentléleken, forgalomváltozások várhatók
2024. március 04., hétfő

Dísznövények váltak a lángok martalékává egy Maros megyei településen

Dísznövények kaptak lángra hétfőn kora este a Maros megyei Uzdiszentpéterhez tartozó domboldalon, nagy erőkkel zajlik az oltás – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Dísznövények váltak a lángok martalékává egy Maros megyei településen
2024. március 04., hétfő

„Egy marék por, mint mindenki más”. Átfogó életrajzi könyv Böjte Csabáról

Fényből és sárból – Böjte Csaba élete címmel jelent meg tavaly év végén a budapesti Hitel kiadónál Csender Levente író könyve, amely az eddigi legátfogóbb életrajz Csaba testvérről és az általa vezetett dévai Szent Ferenc Alapítványról.

„Egy marék por, mint mindenki más”. Átfogó életrajzi könyv Böjte Csabáról
2024. március 04., hétfő

Zongoraest lesz Székelyudvarhelyen

Zongoraestre hív a Székelyföldi Filharmónia, amely immár a Fiatal Tehetségek Sorozata újabb kiadására készül kedden délután hat órától a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.

Zongoraest lesz Székelyudvarhelyen
Zongoraest lesz Székelyudvarhelyen
2024. március 04., hétfő

Zongoraest lesz Székelyudvarhelyen

Szentendrére költözik a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál tavaszi kiadása
Megnyitás

Szentendrére költözik a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál tavaszi kiadása

A hagyományos ízek és a modern gasztronómia találkozása új szintre lép: a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál a jövő évtől a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (skanzenben) is jelen lesz.

2024. március 04., hétfő

A szenátus hallgatólagosan elfogadta: előre figyelmeztetni kell a radarozásra az autósokat

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a közúti forgalmat szabályozó törvényt (KRESZ) módosító tervezetet, amely előírja, hogy előre figyelmeztetni kell a gépkocsivezetőket a sebességmérő kamerák elhelyezésére akár jelzőtáblákon, akár a médián keresztül.

A szenátus hallgatólagosan elfogadta: előre figyelmeztetni kell a radarozásra az autósokat
2024. március 04., hétfő

Penészes kiflit kaptak a diákok

Kivizsgálást indított Maros Megye Tanácsa, miután hétfőn az egyik marosvásárhelyi iskolában penészes kiflit kapta tízóraira a diákok.

Penészes kiflit kaptak a diákok
Penészes kiflit kaptak a diákok
2024. március 04., hétfő

Penészes kiflit kaptak a diákok

2024. március 04., hétfő

Haller József alkotásaiból nyílik kiállítás Székelyudvarhelyen

Haller József képzőművész alkotásaiból nyílik tárlat csütörtökön Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum Kossuth Lajos utcai képtárában. A kiállítás április 16-ig látogatható.

Haller József alkotásaiból nyílik kiállítás Székelyudvarhelyen
2024. március 04., hétfő

Rongálás lett a vége a jogosítvány nélküli vezetésnek

Kerítést, villanyoszlopot, padot és autót is megrongált egy férfi Sepsiszentgyörgyön, miután elvesztette uralmát az általa vezetett autó fölött – számolt be a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Rongálás lett a vége a jogosítvány nélküli vezetésnek
2024. március 04., hétfő

Több hektáros területen pusztított tarlótűz Sáromberkén

Tízhektáros területen pusztított tarlótűz hétfőn délután Sáromberkén, ahol félő volt, hogy egy lakóházra is átterjednek a lángok – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Több hektáros területen pusztított tarlótűz Sáromberkén
2024. március 04., hétfő

Sikkasztásgyanú egy Kovászna megyei tanintézetben: gyógyszereket és szemüvegeket vásárolhattak az iskolának szánt pénzből

Többrendbeli sikkasztás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás az uzoni Tatrangi Sándor-iskola volt könyvelőnője és igazgatónője ellen. A nyomozás eddigi állása szerint a két gyanúsított által okozott kár értéke 214 ezer lejre rúg.

Sikkasztásgyanú egy Kovászna megyei tanintézetben: gyógyszereket és szemüvegeket vásárolhattak az iskolának szánt pénzből
2024. március 04., hétfő

Börtön és vallatószóba a kommunista diktatúrából – otthonról, online

Online is látogatható a romániai kommunista diktatúra áldozatainak sepsiszentgyörgyi emlékháza, amely 2014-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Két év múlva a Kommunizmus Borzalmainak Múzeumát is felavathatják.

Börtön és vallatószóba a kommunista diktatúrából – otthonról, online

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye