Új, korszerű CT-berendezést kapott a Kovászna megyei kórház, a műszert hivatalosan adták át Ritli László egészségügyi miniszter jelenlétében. A tárcavezető a kórház felújított részlegeit is meglátogatta.
Mezőgazdaságról és állattenyésztésről tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ szervezte konzultációsorozat keretében. Az eseményen szó esett az uniós támogatásokról, a napszámos törvényről valamint a gazdákat támogató programokról.
Péntek délelőtt adták át Sepsiszentgyörgyön a három, korszerűen felszerelt SMURD-mentőautót, jövőben pedig a rohammentő-szolgálat is beindul Kovászna megyében. A három autóból egy Kézdivásárhelyre, egy Bodzafordulóra kerül, illetve egy marad a megyeszékhelyen. A tervek szerint Barót is kap autót a jövőben.
Tűz ütött ki csütörtök este Csíkszeredában, a Pacsirta sétányon egy gazdasági épületnél, ahol állatokat is tartottak.
A 2011-es esztendő folyamán a székelyudvarhelyi tagozattal is rendelkező, tatabányai székhelyű Modern Üzleti Tudományok Főiskolája befogadott egy másik főiskolát és egyben nevet is változtatott. A 2011. október 18-án hatályba lépett, a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletét módosító 2011. évi CXXXII. törvény értelmében a budapesti székhelyű Harsányi János Főiskola beolvadt a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájába, és az...
Alapfokon érvénytelenítette a Kovászna Megyei Törvényszék a sepsiszentgyörgyi önkormányzat három utcanév-módosításra vonatkozó határozatát, ezzel helyt adva a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma feljelentésének. A törvényszéki indoklás kézhezvétele után dönt az önkormányzat arról, hogy megfellebbezik, vagy sem a döntést.
Idén immár harmadik alkalommal szerveztek angyalkázási akciót a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakói számára. Az ajándékokat csütörtök délután adták át a Kalot-házban.
Az idén is kiadott Közösségi Kuponfüzetről tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót Székelyudvarhelyen a YouthBank képviselői a városi könyvtár audiovizuális termében. Az értékjegyeket felhasználva helyi üzletekben vásárolva egy év alatt akár 2500 lejt takaríthatunk meg a 15 lejes füzettel.
„Pedás” hangulatban került sor csütörtökön a Benedek Elek Pedagógiai Líceum saját épületének avatójára. Az intézményben öt tanterem, két szakterem és nyelvkabinet mellett titkárság, tanári szoba, igazgatói iroda és multimédiás kabinet is található.
Nem csak a mezőgazdaságban okoz károkat a majdnem fél éve tartó szárazság, sokak félelme szerint a karácsonyfának való fenyők annyira megsínylették a csapadékhiányt, hogy a meleg lakásban idő előtt ledobják tűleveleiket. A szakemberek véleménye megoszlik a kérdésben.
Bár az új tanévet már nem önálló intézményként kezdte, az épületre vonatkozó terveket továbbra is igyekszik valóra váltani a tekerőpataki iskola. Az idén tavasszal befejezett felújítás lehetővé tette, hogy a régi épületben tanuló diákok a korszerű termekbe költözzenek, az így felszabadult épületrészben most egy tornaterem kialakítása van folyamatban.

A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
Ismeretlen tettesek vágták ki Székelyudvarhelyen a Győzelem utca 25-ös számú tömbháza előtti fűz- és szilvafákat. A körülbelül tíz méter magas növényeket éjjel döntötték ki.
A Maros megyei tanács számára fekete lyukként emlegeti a Transilvania repülőtér költségvetését az átvilágítást végző bizottság tagja. Az igazgató, a vezetőség és a számvételt végzők szerint minden rendben van.
A Maros megyei tanács számára fekete lyukként emlegeti a Transilvania repülőtér költségvetését az átvilágítást végző bizottság tagja. Az igazgató, a vezetőség és a számvételt végzők szerint minden rendben van.
A csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban tartja pénteken és szombaton (december 16-17) negyedik szemeszteri ülését a Román Víz Egyesület jogi bizottsága.
A nagyáruházakban a polcokról leemelt termék feltüntetett ára a kasszagépnél jelentősen megváltozhat. Érdemes figyelni, milyen összeget ütnek be a gépbe, hisz többen panaszolták már, hogy az olcsónak hitt termék ára fizetéskor megugrik, és erre legtöbbször az eladók sem tudnak logikus magyarázattal szolgálni.
Nem voltak eddig újraélesztő készülékek, defibrillátorok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház különálló épületeiben. A hiányosságot a napokban majdnem teljesen pótolták, defibrillátorok és EKG-készülékek érkeztek.
Péntektől, azaz december 16-ától várja az érdeklődőket Maros megye első multiplex filmszínháza. A Promenada Mallban megnyílt Cinema City 8 moziteremmel és több mint 1400 férőhellyel várja látogatóit. A befektetés megközelítőleg 5 millió euró volt.