
A közúti ellenőrzéseken a gyanús gépjárműveket vizsgálták meg. Archív
Romániában a járművek mintegy öt százaléka műszakilag rendkívül rossz állapotban van, egyenesen közveszélyes – derült ki a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) kedden kiadott közleményéből. Hargita megyében sem túl rózsás a helyzet.
2017. augusztus 29., 17:502017. augusztus 29., 17:50
Az év első felében országszerte több mint 35 ezer járművet ellenőriztek a RAR munkatársai. Több mint ezerhétszázról kiderült, hogy balesetveszélyes állapotban van: nem működik jól a fék- és irányító rendszer, gyenge a felfüggesztés vagy a tengely. Ugyanakkor
Hargita megyében 365 járművet állítottak meg ellenőrzésre, 20,55 százalékuk esetében pedig rosszul sült el a kontroll, mivel nem voltak elég biztonságosak: nem működött jól a világítás vagy az irányjelzés, a fékrendszer, nem volt megfelelő állapotban az alváz, a karosszéria vagy a gumiabroncs, de észleltek rendellenességet a kormányzásnál, illetve az első és hátsó tengelyeknél is. Az ellenőrzött személyautók, haszongépjárművek, motorkerékpárok és utánfutók 26,30 százalékánál az okiratok nem voltak rendben, 1,37 százaléknál pedig az időszakos műszaki vizsga érvényességével volt gond – lejárt vagy hamis volt.
Az ellenőrök a károsanyag-kibocsátást is mérték, mely teszten a járművek kilenc százaléka akadt fenn. A közúti rendőrség és a RAR Hargita megyei munkatársai által végzett közös ellenőrzéseken
Utóbbit csak akkor kaphatja vissza a tulajdonos, ha megjavíttatja a hibás elemet, és a jármű egy újabb vizsgálaton megy át.
A RAR országos igazgatója, George-Adrian Dincă a közleményben kifejtette, ezek az eredmények nem tükrözik a gépjárműállomány általános állapotát, ugyanis olyan autókat és motorkerékpárokat állítottak meg, amelyeknél felmerült a gyanú, hogy nincs minden rendben.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!