Száz méternél is kisebb a látótávolság Maros megyében, erős szélfúvás és sűrű havazás lesz délután négy óráig – figyelmeztetett a Maros megyei tűzoltóság.
Fák dőltek az útra a Kalonda-tetőn az éjszaka folyamán történt havazás miatt, ugyanakkor kisebb balesetek is történtek. Míg az előbbi miatt segítséget kértek az önkormányzatok, utóbbi eseteket nem jelentik a prefektúrán, ezért úgy összegeznek, hogy nem történtek nagyobb problémák a téliesre fordult időjárás miatt.
Holttestet találtak kedden reggel a Nagysármáshoz tartozó Báld településen, a Mezőségi-patakban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt a húszéves fiatalt, aki szombat este nem állt meg a rendőrségi ellenőrzésre Szászrégenben, és akinek autójára pisztollyal is lőttek a rendőrök. A gyanúsított viszont még az elfogás előtt hozzámatatott az autóhoz.
Súlyosnak tűnt, de inkább látványos volt a hétfőn délután Balavásáron történt baleset. Egy rohammentős autónak ütközött egy gépkocsi, majd újabb két autó ütközött nekik.
Felekezeti hovatartozástól függetlenül kitörő örömmel fogadták Márton Áron kinevezését a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe nyolcvan esztendővel ezelőtt. Az új főpásztort 1939. február 12-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelte püspökké Andrea Cassullo romániai apostoli nuncius-érsek.
Csökkent a prefektúra által törvénytelennek ítélt önkormányzati dokumentumok száma tavaly Kovászna megyében – értékelt a prefektus, a megyei tanácselnök viszont ezt azzal egészítette ki, hogy „amit korábban a prefektúra végzett el, azt most Dan Tanasăre bízzák”.
Tíz évvel a legnagyobb háromszéki rablás elkövetése után is folytatódnak a vizsgálatok a tettesek felkutatásáért – hangzott el a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő beszámolóján.
Ideiglenesen a helyi kultúrotthonba költöznek a csíkszenttamási községháza épületében működő intézmények, ugyanis nemsokára hozzáfognak az ingatlan belső és külső felújításához. A beruházás értéke közel 700 ezer lej.
Óriási papír- és kartonhulladék-mennyiséget gyűjtöttek a Kovászna megyei diákok azon a versenyen, amelyet a Tega Rt. köztisztasági vállalat hirdetett meg, partnerségben az Öko Sepsivel, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesülettel, valamint az Eco Biharral.
Valószínűsíthetően már kedden a feketehalmi börtönbe szállítják a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézetből a terrorvád miatt öt év börtönbüntetésre ítélt Beke Istvánt. Szőcs Zoltán később, február végén kérelmezheti áthelyezését.

Mindenszentek és halottak napja egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Megkönnyíti az adóköteles székelyudvarhelyiek dolgát a város polgármesteri hivatala, idéntől ugyanis bevezették, hogy postai úton mindenkinek személyre szóló kiértesítést küldenek, amelyben közlik, hogy mennyi a befizetendő adója.
Egy hónappal az első születésnapi koncertje előtt, február 8-án a Vintage Dolls produkciója debütált a #fridaysessionben.
Teljes mértékben elkészült a ratosnyai vízgyűjtő és vízerőmű, már csak az érintett erdőterületet kell kivenni a nyilvántartásból és kivágni a fákat – nyilatkozták az illetékesek a beruházás kapcsán.
Fertőtleníttette az autóbuszokat, mikrobuszokat az influenza vírus terjedésének megelőzése érdekében a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat a hétvégén.
Havazás és hóvihar várható az ország jelentős részén – az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfő délben az ország 24 megyéjére, köztük Maros megye keleti részére, Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Hunyad és Krassó-Szörény megyére.
Ezúttal nem egy előre megírt darabot kell előadniuk, nem egy meghatározott szerepet kell alakítaniuk szigorú rendezői utasításokat követve a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színészeinek. Egy olyan előadás készül, ahol helyben alakul ki a mű, és a nézők is fontos részei lesznek az alkotásnak.
Nagy érdeklődés fogadta a Háromszék Táncegyüttes Vágják az erdei utat… című előadását, amelyet Kézdivásárhelyen, Baróton és Sepsiszentgyörgyön is játszott a társulat. A lendületes kezdés a hátralévő időszakra is jellemző.