Az elmúlt öt év alatt Maros az első öt olyan megye közé jutott, ahol a legtöbb súlyos közúti baleset történt. A KRESZ be nem tartása, az ittas vezetés vezet a baleseti okok között, de nem hanyagolhatók el a gyalogosok által okozott balesetek sem.
Az idén kilenc naposra tervezett Vásárhelyi Forgatag rendezvényei az Aranykakas kertjében kezdődtek meg a Szféra Kortárs Művészetek Műhelye eseménysorozattal. A három napig tartó Szféra számos „csemegét” tartogatott kicsinek és nagynak, ifjúnak és idősnek egyaránt.
Légköri instabilitásra és lehűlésre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság. A figyelmeztetés vasárnap délután hat órától kedd reggel nyolc óráig lesz érvényben.
Közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között – vonták le a következtetést azon a hétvégi egyeztetésen, melynek témája a Hévíz-Balaton Airport és a csíkszeredai repülőtér közös fejlesztése volt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői legfőbb politikai ellenfelüknek a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tartják, ezért már most a 2020-as helyhatósági választásokra készülnek, hogy Maros megyében a legerősebb román párt legyenek.
Honfoglalás Parkot avattak a hétvégén Tiszakanyáron, a Magyarország észak-keleti részén található kis településen. A bejáratot a székelyudvarhelyi Waum Péter által faragott székely kapu díszíti.
Két tűzeset is történt Gyergyószéken a héten, ezért a katasztrófavédelmi felügyelőség fokozott óvatosságra inti a lakókat, felhívva a figyelmet, hogy tilos meggyújtani a tarlón levő növényi maradványokat.
Három kiskorú állított meg egy mezőbándi férfit a faluban, és cigarettát kértek tőle. Nem tudott adni – megütötték, az út menti árokba lökték, majd elvették a férfitól a kerékpárját és telefonját. Az eset szerdán történt, azóta viszont sikerült azonosítani a tetteseket.
Rövidesen befejezik az aratást, de közben már hozzáfogtak a korai pityókák betakarításához is a Hargita megyei növénytermesztők. Eddig kedvezett az időjárás számukra.
Kilencedik alkalommal szervezték meg szombaton a Hargitafürdői Borvíznapot, amely révén változatos programokba kapcsolódhattak be a helyiek, illetve az oda érkező pihenni, szórakozni vágyók.
„Alakuló összejövetelt” tartott a nemrég bejegyzett Csíki Offroad Klub szombaton Hargitafürdőn. Az ülepítőnél kialakított pályán bárki próbára tehette terepjáróját.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Nyugdíjas ugyan, de még mindig ő vezeti a csíksomlyói Ferences Rendház Domus Historiáját, gyóntat, sőt a közösségi oldalaknak is aktív tagja Márk József OFM. A ferences atya 60 éves papi szolgálatáért augusztus 20-án a csíksomlyói kegytemplomban mutatja be gyémántmiséjét.
Újból előállt a somostetői út megvalósításának ötletével Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, aki előző két mandátuma alatt is a beruházás szükségéről próbálta meggyőzni a közvéleményt.
Románia egész területén érvényes, kánikulára vonatkozó figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Igazgatóság – írja az Agerpres hírügynökség.
Négymillió lejt meghaladó összeget, megközelítőleg háromezer liternyi alkoholos terméket, több mint négy és félezer cigarettát, szirupokat és konzerveket foglalt le a rendőrség Udvarhelyszéken tizenhét összehangolt házkutatást követően.
Nem hivatalos, de objektív vadkárfelmérést végez egy kutatás kapcsán a gyergyószentmiklósi Farkas Attila. A doktori disszertációján dolgozó okleveles vadgazdamérnök most a háttérben rejlő okokról szól.
Miközben külföldön és a román fővárosban kisállattemetőkben helyezhetik örök nyugalomra házi kedvenceiket a tulajdonosok, Hargita megyében rengeteg bizonytalanság övezi az állati tetemek kezelését. Egységes álláspont nincs.
Rengeteg munkával és meglepetésekkel zajlott a firtosváraljai unitárius templom felújítása az elmúlt években. A hétvégén falutalálkozón adnak hálát a megújult szent hajlékért. A százlelkes gyülekezet erejét meghaladó tevékenységről Sipos László lelkészt kérdeztük.