Hirdetés
Hirdetés

Brassói repülőtér: „szebb, tágasabb, korszerűbb lesz” a többihez képest

Két megye vezetése fog össze a repülőtér megvalósításáért •  Fotó: Kocsis B. János

Két megye vezetése fog össze a repülőtér megvalósításáért

Fotó: Kocsis B. János

Részleteket árultak el a tervek szerint jövőre elkészülő brassó-vidombáki repülőtérről, amely az ígéretek szerint más lesz, mint amit az országban megszokhattunk, „a jövő repülőtere lesz: szebb, tágasabb, korszerűbb”. És ez lenne az első, amit haszonbérben működtetnének.

Bíró Blanka

2019. február 25., 19:082019. február 25., 19:08

Optimisták a Brassó és Kovászna megyei önkormányzati vezetők, és úgy látják, 2020-ig befejezik a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér építését, amihez a szükséges pénzt is előteremtik. Hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Brassóban Adrian Veștea, a Brassó megyei önkormányzat elnöke és George Scripcaru, a Cenk alatti város polgármestere, valamint Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, ahol a repülőtér építésének folyamatát ismertették, majd a helyszínen is megtekintették a beruházást.

Alexandru Anghel repülőmérnök, a projekt felelőse rámutatott, Romániában legutóbb a hetvenes években építettek légi kikötőt, ami nagyon összetett folyamat: nemcsak infrastruktúrát jelent, hanem rengeteg engedély beszerzését, üzleti terveket, a kereskedelmi tevékenység megszervezését, és ezeket mind össze kell hangolni.

Ismertették a terveket •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Ismertették a terveket

Fotó: Kocsis B. János

Jakab Barna, az építkezést koordináló csapat tagja a sajtótájékoztatón elmondta, haszonbérbe adják a brassói repülőteret, első körben huszonöt évre, és ez lesz az első repülőtér Romániában, amelyet koncesszióban működtetnek, viszont Európában már egyre elfogadottabb.

„Mivel az országban úttörőnek számít, érzékeny téma, de azért adják haszonbérbe, mert

Idézet
a magánműködtető hozzáteszi a saját logisztikáját, a célpontokat, a turisztikai csomagokat.

Sőt ha további befektetésekre lesz szükség, azt is megfinanszírozza” – részletezte Jakab Barna.

Haladás •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Haladás

Fotó: Kocsis B. János

A szakemberek meglátása szerint ez jogilag is leegyszerűsíti a működtetést, hiszen az önkormányzatokat nem finanszírozhatnak kereskedelmi tevékenységet, miközben a repülőterek bevételeinek ötven százaléka ebből származik. Ezért szeretnék minél hamarabb elindítani a koncesszióba adás folyamatát, mert az európai tapasztalatok szerint elhúzódik, Belgrádban például huszonegy hónapig tartott.

A kereskedelmi tevékenység megszervezésére most készülnek az üzleti tervek, a Versenytanácstól kell engedélyt szerezniük, majd európai uniós forrásokra is pályáznak a kereskedelmi felületek kialakítására. Jakab Barna arra is kitért, hogy

Brassóban egy „másfajta” repülőtér épül, mint amit az országban megszoktunk, „a jövő repülőtere lesz: szebb, tágasabb, korszerűbb”.

Az utasterminál 11 600 négyzetméteres lesz, és bővíthető, hiszen minél több a kereskedelmi felület, annál több pénzt költenek ott az utasok. Brassóban szintén

az országban elsőként bevezetik a virtuális irányítótornyot,

ami tulajdonképpen egy olyan kamera- és monitorrendszer, amely panorámaképet nyújt az egész reptérről. Ez biztonságos, és a működtetése feleannyiba kerül, mint a hagyományos. A számítások szerint még 354 millió lejre van szükség a befejezésig, idén 23 millió lejt kaptak az állami költségvetésből, a Brassó megyei önkormányzat pedig hitelt vett fel, ám

Idézet
még mindig hiányzik 100 millió lej.

„A versenytárgyalások során 10–20 százalékkal általában csökkennek az árak, és ha már idén precedens van, abban bízunk, jövőben is kapunk állami támogatást” – mondta Jakab Barna.

Jó kilátások előtt a térség •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Jó kilátások előtt a térség

Fotó: Kocsis B. János

A sajtótájékoztatót megelőzően az illetékesek azt is kiszámolták, hogy mit jelent Brassó, Kovászna és Hargita megyéknek a repülőtér megépítése. Jelenleg a térségből a legközelebbi repterekhez átlag háromórás autóút vezet – ez csökkenne le átlag egy órára.

„A tervek szerint a repülőtér a működésének nyolcadik évében éri el az évi egymillió utazást, ez visszaosztva azt jelenti, hogy a három megye lakói ez alatt 140 évnyi autóutat, és 5,6 millió euró értékű üzemanyagot spórolnak meg” – részletezte.

Hirdetés

A négy önkormányzati vezető arról beszélt, hogy a regionális együttműködésnek eredménye és jövője is van. „Paradigmaváltás történt a regionális politikában. Véget ért a száz év magány, amikor minden polgármester, minden tanácselnök csak a saját települése, térsége érdekeit nézte. A regionális szintű együttgondolkodás jelenti a jövőt” – mondta Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy már több közös projektjük volt, és a repülőtér állami finanszírozásáért is közösen lobbiztak. Hozzátette,

következő tervük, hogy Sepsiszentgyörgy és a vidombáki repülőtér között gyorsforgalmi utat építsenek,

és nem mondanak le a Brassó–Bákó autópályáról sem. George Scripcaru, Brassó polgármestere kifejtette, a nyugati városok szövetségéhez hasonlóan ebben a térségben is összefognak az önkormányzati vezetők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes

A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak
2026. június 10., szerda

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek
2026. június 10., szerda

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása

Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása
Hirdetés
2026. június 10., szerda

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan

Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan
2026. június 10., szerda

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna
2026. június 10., szerda

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt

A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok

Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok
2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
Hirdetés