A marosfői nyári egyetem résztvevői határozatot fogadtak el pénteken, amelyben kérik, hogy dolgozzanak ki stratégiát a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösségek nemzeti identitásának megőrzésére, amely finanszírozza a három megye román kulturális szervezeteit.
Nem ázik már tovább a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcában leégett ingatlan. A Vita és Kercsó család ikres házát sikerült péntekre befedni sok anyagi segítséggel, kalákásokkal.
Mintegy harminc Hargita megyei gépjárművezető-oktató tüntetett pénteken a csíkszeredai Szabadság téren a szeptember elsejétől érvénybe lépő, sofőriskolákat és független oktatókat is érintő változtatások miatt.
Megfigyelő kamerákat helyeztet ki a Hargita megyei önkormányzat a megyei utak mentén. A kezdeményezéssel az a céljuk, hogy növeljék a közbiztonságot, illetve segítsék az elöljárókat, hatóságokat az olyan problémák megoldásában, mint a falopás vagy a balesetek körülményeinek tisztázása.
Másfél éves megbízás után lemondott a székelyudvarhelyi rendőrkapitányság vezetéséről Vasile Manghiuc, aki úgy döntött, hogy a parancsnoki tisztség véglegesítéséhez szükséges vizsga helyett inkább nyugdíjba megy. Azonban nem ő az egyetlen.
Bő egy hét áll a juhtartók rendelkezésére, hogy leadják a gyapjúértékesítést serkentő De minimis-támogatásra kérelmeiket a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságon.
Háromnapos ünnep lesz Székelyudvarhelyen Szent István-napja alkalmából. A programsorozat pénteken rajtol a Haáz Rezső Múzeumban.
Ki kellene tiltani a külföldről származó, rossz minőségű mézeket, a helyi termelők pedig a biominősítés megszerzésére kellene törekedjenek, hogy a jó minőségű mézet megfelelő áron tudják értékesíteni – véli az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő egyesület elnöke.
A Marosszéki Közösségi Alapítvány jóvoltából futóbiciklikre pályázhatnak a marosvásárhelyi székhellyel rendelkező óvodák. A pályázatok leadási határideje augusztus 30.
Alig néhány kérelmet nyújtottak be a mobilitást ösztönző támogatásokra a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökséghez, noha a költözést vállaló regisztrált álláskeresők több száz lejes támogatásra jogosultak. Ha teljesítik a feltételeket.
Ötödikes-nyolcadikos gyerekek tanultak a héten Szépvízen zeneelméletet, és ismerkedtek a hangszerekkel. De nem csak tanultak, kikapcsolódásra is jutott egy kis idő.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Többek között gyermekprogramokon, főzőversenyen, terepautós bemutatón, néptánc-előadásokon, koncerteken és éjszakába nyúló bulin vehetnek részt az üdülőtelepre kilátogatók szombaton.
Nagyszabású felújítási és átalakítási munkálatokra készülnek a Sapientia-egyetem Csíkszeredai Karának épületén. A magyar kormánytól kapott kétmillió eurós támogatásból két éve végeztek épületfelújítást, most további munkálatokra keresnek kivitelezőket.
Vasárnap van Szent István napja, Magyarország állami és nemzeti ünnepe. Csíkszéken az alcsíki és a felcsíki főesperesi kerületekben négy helyen szenteltek templomot vagy kápolnát Szent István tiszteletére: Csíkszentkirályon, Hargitafürdőn, Ajnádon és Hidegségen.
Immár két éve ún. testkamerát viselnek a székelyudvarhelyi helyi rendőrök: ez egy videorögzítő berendezés, amely a munkatársak minden beavatkozásáról felvételt készít. Hasznosságáról érdeklődtünk.
A jogokkal, a lehetőségekkel felelősség is jár – hangsúlyozta Soltész Miklós csütörtökön Csíkszeredában. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a jövő évi magyarországi választásokra történő regisztrációra biztatott.
Több mint száz személyből áll a Szent László, légy velünk! című rockoratórium és táncjáték stábja, a különböző táncos és zenész csoportok munkája az elmúlt héten állt össze egésszé. Az előadást vasárnap este kilenctől lehet megtekinteni a csíkszeredai Szabadság téren.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatja a kutyák kötelező ivartalanítását, az idei költségvetésben 90 ezer lejt különítettek el erre a célra, ami ezer eb műtétjének résztámogatására elég, ám eddig csak néhányan éltek ezzel a lehetőséggel.