Egy hét alatt három alkalommal támadott a medve Háromszéken. Háziállatokat pusztítottak el, méhkaptárokat tettek tönkre a „megélénkült” medvék.
A Maros megyei Global Art Production (GAP Art) három tagja, Ştefan Ormenişan, Anca Pora és Török Ilka is benevezett a 2018-as Romániai Elle Decoration-díjra, amelyet március 22-én adnak át az arra érdemesnek.
Megölte élettársa édesanyját egy férfi kedden Uzonban. Az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított ellen bántalmazás miatt is vizsgálatot folytatnak.
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert is 5000 lejre bírságolta szerdán a prefektúra, amiért a magyar nemzeti zászlók mellé nem tűzte ki a román trikolórt.
Aggasztó adatokat hozott nyilvánosságra a napokban a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: tavaly kétszázzal több új daganatos megbetegedést fedeztek fel a megyében, mint 2016-ban, és összesen megyeszerte közel húszezer esetet tartanak nyilván. Az új esetek körében vezet a tüdőrák.
Ötezer lejre bírságolta meg szerdán Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét amiatt, hogy magyar nemzeti szalagokkal díszítette fel Sepsiszentgyörgy központját. A prefektus által kirótt bírságot megfellebbezi Antal Árpád.
A Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengést regisztrált az Országos Földfizikai Intézet Vrancea-térségében, szerdán 12 óra 24 perckor – számolt be az Agerpres.
A sepsiszentgyörgyi polgármester dacol a román állammal és a kormánnyal, amikor elutasítja, hogy kitűzze a román zászlót a magyar nemzeti ünnepen – véli Alexandru Cumpănaşu, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke.
Csíkpálfalva községben, Csíkszentsimonban valamint Csíkszereda egyes részein is a tűzoltók beavatkozására volt szükség kedden és szerdán a megáradt folyók, patakok miatt, mivel több háztartást is elöntött a víz.
Öt év után bezár a székelyudvarhelyi Varázsecset Művészeti Tanoda – jelentette be Facebook-oldalán a tanodát megálmodó és létrehozó Jakab Hunor. A bejegyzésben azonban mégsem tűnik véglegesnek a búcsú.
A pályaelemek és az újjáépítéshez szükséges speciális anyagok beszerzési nehézségei miatt a vártnál később épülhet újjá a székelyudvarhelyi extrémsport-pálya, melynek új helyszínét már tavaly ősszel kijelölte a polgármesteri hivatal.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Nem leplezi már tovább a hó a mocskot az utakon és járdákon, az olvadás miatt a hótakarót különféle széttaposott hulladékok váltották a csíkszeredai közterületeken. És rengeteg kutyaürülék.
Munkatársaink, Fülöp-Székely Botond és Barabás Ákos esti terepszemlére indultak kedden a Homoród mentére, hogy szemügyre vegyék az áradást. Utuk során a Nagy-Küküllő mentére, Bögözbe is kilátogattak. Íme, amit kedden este és éjjel láttak.
Kétszer is vetíteni fogják jövő héten a Viszkis című filmet Csíkszeredában. A Sapientia egyetem Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére tartott vetítések egyikén Ambrus Attila is jelen lesz.
Számos kiállítás, irodalmi rendezvény, zenei program közül lehet válogatni az idei, 27-ik alkalommal megszervezendő Szent György napok kulturális hetén, tájékoztattak keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Gyermekruhák és -cipők, játékok, babakocsik, illetve egyéb, gyermeknevelés során használatos eszközök cserélhetnek gazdát szombaton Székelyudvarhelyen, az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete által megrendezendő tavaszi bababörzén.
A Kormos-pataka meghaladta kedden a veszélyességi szintet Barót térségében, néhány mezőgazdasági területet elöntött az ár; ugyanakkor a Vargyas-pataka és az Olt folyó szintje is emelkedik – tájékoztatott a Kovászna megyei vízgazdálkodási hivatal vezetősége.
A Rétyi Nyír és az uzoni-szentivánlaborfalvi tavak természetvédelmi terület megőrzésére pályáz Kovászna Megye Tanácsa. Erről a keddi rendkívüli tanácsülésen döntött a testület.