Akár még fél évig is elhúzódhat a csíkszeredai fizetős parkolási rendszer szabályzója miatt tavaly indult közigazgatási per. Az alpolgármester szerint továbbra is szükség van a fizetős parkolásra, ugyanakkor azt sem lehet tudni, mikor lesznek használhatók a tavaly év elején megvásárolt bérletek.
A bíróságon keresi igazát Dicsőszentmárton polgármestere, Sorin Megheşan, akit az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azért talált összeférhetetlennek a város élén betöltött tisztségével, mert elöljáróként néhány futballmérkőzést is vezetett.
Az I. Erdélyi Legényes Találkozó plakátján szereplő táncos Bíró Ágoston, noha Csíkszentdomokoson csak Zsukás Gusztiként emlékeznek rá. Ő és unokája a bizonyítéka, hogy a táncszeretet öröklődik.
Egyre több marosvásárhelyi kerékpáros visel védősisakot és láthatósági mellényt, és kevesen vannak, akik hiányosan felszerelt biciklikkel közlekednek – derült ki a kedden szervezett biciklis reggelin.
Már egy éve érvénybe lépett, de gyakorlatba ültetése néhol továbbra is késik annak a törvénynek, amely szerint nem kell közös költséget fizetni a három éven aluli gyermekek után, ha erről a lakóközösség döntést hoz. Mint kiderült, a törvény egy dolog, az alkalmazás egészen más.
Tizenhat méter mély szakadékba zuhant Gyergyóditró és Tölgyes között a megyei útról autójával lesodródva egy magyarországi férfi kedd este.
Új projekt alkotói mutatkoznak be április 21-én 20.00 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében.
Bevezették a csíki tanintézetekben az oktatási minisztérium január közepétől érvényben lévő előírását, miszerint a tanórák alatt a mobiltelefonokat az osztályteremben kialakított speciális helyen kell tárolni.
Április elseje óta már a Harvíz Rt. a vízszolgáltató Székelyudvarhelyen. Az átállás zökkenőmentes volt, az új céggel megkötendő szerződés módozatairól szóló értesítőt pedig a számlákkal együtt kapja meg a mintegy 4500 fogyasztó.
Mindeddig huszonkét Hargita megyei gazda 519 mangalica és báznai malac értékesítésére tett le kérelmet De minimis-támogatásra, míg 107 személy 974 malac továbbnevelését vállalná a program által. Még szűk egy hetük maradt a jelentkezésre az eddig kiváró gazdáknak.
A bözödújfalusi Összetartozás Templomának felépítését is támogatja bevételéből a hétvégén Székesfehérváron megtartott III. Székely Bált. Az adományok azonban lassan gyűlnek, s az alapöntésnek neki kellene fogni, mert a tó vize gyorsan emelkedik.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
A József Attila születésnapjához kötődő költészet napján Csíkszeredában is több helyszínen lehet szerdán verset hallgatni. Szavalóverseny is lesz, diákok és felnőttek vetélkednek kedvenc verssoraikkal.
Feltételezhetően a városban állomásozó cirkuszból szabadult tevét kapott lencsevégre egy székelyudvarhelyi. A fotó készítője a nem mindennapi látványt megosztotta az Udvarhelyi Közlekedési Infó csoport tagjaival is, mutatjuk mi is.
Gyermekkori táplálkozási zavarok és nehézségek címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson Székely Dorottya dietetikus, április 19-én a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében Vida Ágnes Anyapszichológia címmel értekezik.
Elkezdték kedden Csíkszeredában a tavaszi nagytakarítást és lomtalanítást. Elsőként a Kalász lakótelepen dolgoztak a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft. munkatársai.
A törvény szerint mindenkinek felekezeti hovatartozása szerint kell kiadnia húsvéti szabadnapokat, az ateisták, a nem keresztények pedig bármikor kivehetik.
Az évad negyedik nagyszínpadi produkcióját mutatják be pénteken este hét órakor a Csíki Játékszínben.
Kétezer lejre bírságolták meg azt a egerpataki férfit, aki két szekérnyi hulladékot dobott el a Rétyi Nyír természetvédelmi övezet területén.