Földre zuhant sérült hívta a mentőket

Fel kellett feszíteniük a tűzoltóknak egy csíkszeredai tömbházlakás ajtaját, hogy a mentőszolgálat kórházba szállíthassa a lakót.

Képviselőház: nem állítható le a távfűtés a téli időszakban

A képviselőház plénuma megszavazta a hőenergia szolgáltatásra vonatkozó, 2006/325-ös törvényt módosító tervezetet, amely megtiltaná a központi fűtés lekapcsolását a téli időszakban.

Képviselőház: nem állítható le a távfűtés a téli időszakban
2018. július 10., kedd

Családfáját kutatta, és több mint száz rokont hívott egybe

Felmenőit, rokonait helyezi el családfáján a Magyarországon élő Gilbert Erika, és ehhez kötődően tért haza édesapja szülőhelyére, Gyergyóremetére. A tavaly ősszel történt első kapcsolatfelvételt követően fokozatosan bővült az egymásra ismerő rokonok köre.

Családfáját kutatta, és több mint száz rokont hívott egybe
2018. július 10., kedd

Egyetemi kínálat Marosvásárhelyen, magyar nyelven

Marosvásárhelyen három felsőfokú intézménybe felvételizhetnek magyar nyelven a diákok. Az orosi egyetem (MOGYE), a Sapientia tudományegyetem és a művészeti egyetem a napokban nyitja meg kapuit a felvételi vizsgákra iratkozók előtt.

Egyetemi kínálat Marosvásárhelyen, magyar nyelven
2018. július 10., kedd

Felszabadítják a Poklos-patak egyik partját

Marosvásárhely önkormányzata nem mond le a Poklos mindkét partján kialakítandó utcaszakaszok megépítéséről. Ennek érdekében elkezdte az úgynevezett talajtisztítási és tulajdonhatár-meghatározási munkálatokat a Tudor Vladimirescu utca Budai Nagy Antal és Bábolna utcák közötti szakaszán.

Felszabadítják a Poklos-patak egyik partját
2018. július 10., kedd

Jó példák: közösségükért dolgozó nők munkáját mutatták és mutatják be

Sorsfordítő nők az elmúlt száz évben című projektje részeként az RMDSZ Nőszervezete közösségük életében szerepet vállaló és tevékenykedő nők életútját ismerteti kiadványokon, illetve mutatja be rendezvényeken. 

Jó példák: közösségükért dolgozó nők munkáját mutatták és mutatják be
2018. július 10., kedd

Péntekig lehet iratkozni a pótérettségire

Keddtől péntekig iratkozhatnak be a tanulók az őszi érettségi vizsgára. Azok a tanulók, akik sikerrel pótvizsgáznak, július 27-én iratkozhatnak be a vizsgára.

Péntekig lehet iratkozni a pótérettségire
2018. július 10., kedd

Kovászna megyét is érinti a meghosszabbított árvízriasztás

Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) megújította kedden a sárga és narancs jelzésű figyelmeztetését 21 illetve 18 óráig.

Kovászna megyét is érinti a meghosszabbított árvízriasztás
2018. július 10., kedd

Két autó zuhant a patakba, tízen megsérültek

Tíz személy megsérült keddre virradóan Maros megyében, Iszló település környékén, amikor autójuk, egyik a másik után a Hodos-patakába zuhant – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két autó zuhant a patakba, tízen megsérültek
2018. július 10., kedd

Előadás és film a régizene fesztiválon

A Csíkszeredai Régizene Fesztivál kedden két olyan programponttal folytatódik, amelyek a pénteken bemutatandó Máté-passió jobb megértését segítik elő.

Előadás és film a régizene fesztiválon
2018. július 10., kedd

Ahol helységnévtáblákat és okmányokat kell majd cserélni egy betűváltozás miatt

Minden î betűt tartalmazó településnév módosulni fog egy nemrég elfogadott törvénytervezet szerint, a magánhangzó helyét az â betű veszi át. A módosítás által változnak a személyes okmányok is. 

Ahol helységnévtáblákat és okmányokat kell majd cserélni egy betűváltozás miatt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom
Megnyitás

Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom

Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.

2018. július 10., kedd

Kihasználnák Csíkmadaras természeti adottságait

Felismerve Csíkmadaras adottságait, néhány helybéli kezdeményezéseként elkezdődött egy közös gondolkodás a fürdőkultúra újbóli megteremtéséről, mostanra pedig konkrét terveik is vannak egy élményfürdő létesítésére.

Kihasználnák Csíkmadaras természeti adottságait
2018. július 09., hétfő

Javultak az érettségi eredmények Hargita megyében az óvások után

Összesen 842 dolgozatot óvtak meg az érettségizők Hargita megyében, amelyeknek közel felét a román nyelv és irodalomból írt dolgozatok tették ki. Az óvásokat követően több mint négy százalékkal javult az átmenési arány a megyében.

Javultak az érettségi eredmények Hargita megyében az óvások után
2018. július 09., hétfő

Jogerős ítélet az öccsét megkéselő csíkszeredai férfi ügyében

Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a csíkszeredai férfit, aki tavaly áprilisban több késszúrással megölte testvérét. Az elsőfokú ítélet tizenkét évről szólt, fellebbezés után a Marosvásárhelyi Ítélőtábla ezt csökkentette.

Jogerős ítélet az öccsét megkéselő csíkszeredai férfi ügyében
2018. július 09., hétfő

Edzés egy napon át: elhatározta, és kibírta

Huszonnégy órás edzésbe fogott szombat este a gyergyószentmiklósi Bara István, hogy segítse a helyi Vöröskeresztet. Az átlagember számára meglepő lehet, de neki egyáltalán nem volt kérdés, hogy lesz-e ereje az egész napos edzéshez. Még vasárnapra virradóan is volt társasága.

Edzés egy napon át: elhatározta, és kibírta
2018. július 09., hétfő

Még mindig kerülni kell Kézdivásárhely felé

Továbbra is le van zárva a közúti forgalom előtt a Csíkkozmást Kézdivásárhellyel összekötő 11B jelzésű országút Kászonújfalu és Katrosa között.

Még mindig kerülni kell Kézdivásárhely felé
2018. július 09., hétfő

Elindult az Orbán Balázs-emlékszekértúra

Immár tizenkettedik alkalommal indultak hon- és önismereti útra az Orbán Balázs-emlékszekértúra résztvevői.

Elindult az Orbán Balázs-emlékszekértúra
2018. július 09., hétfő

Megható háromszéki történetet tett közzé a belügyminisztérium

A belügyminisztérium megható történetet tett közzé vasárnap a Facebook-oldalán. Azt idézik fel, miként mentettek meg a tűzoltók egy márkosréti ötgyerekes családot a június végi árvíz során.

Megható háromszéki történetet tett közzé a belügyminisztérium

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye