Most egy napot nem lesz tanítás, de hamarosan jön a hosszú téli vakáció

Pénteken, Szent András napján nem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban – írja az Agerpres hírügynökség.

Húsz település gázszolgáltatás nélkül

Egy fő gázvezetéken bekövetkezett meghibásodás miatt szerdán hajnalban az E-On gázszolgáltató lezárta a gázcsapokat, és szolgáltatás nélkül hagyott húsz Maros megyei települést.

Húsz település gázszolgáltatás nélkül
2018. november 28., szerda

A falu, ahol egyetlen éjszaka alatt az összes térfigyelő kamerát ellopták

Az összes térfigyelő kamerát ellopták ismeretlen tettesek egyetlen éjszaka alatt a Dâmboviţa megyei Movila településen – írja az Agerpres hírügynökség a Dâmboviţa Megyei Rendőr-főkapitányság közlésére hivatkozva. A kamerák hiányát a polgármester vette észre, és ő jelentette a hatóságoknak.

A falu, ahol egyetlen éjszaka alatt az összes térfigyelő kamerát ellopták
2018. november 28., szerda

Változott a forgalmi rend Marosvásárhely több utcájában

Fokozott figyelemre intik az autóvezetőket Marosvásárhelyen, mivel több utcában is átalakították a forgalmi rendet. Egyirányú lett pár utca, illetve parkolóhelyeket létesítettek.

Változott a forgalmi rend Marosvásárhely több utcájában
2018. november 28., szerda

Tanasă kontra Ráduly – utóbbi vitatja a perindítás feltételeit

Perújrafelvételt kért Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, miután megtudta, hogy a Méltóságért Európában Polgári Egyesület nem rendelkezett perindítási jogosultsággal, mikor több tízezer lejes bírság kifizetéséért perelte őt.

Tanasă kontra Ráduly – utóbbi vitatja a perindítás feltételeit
2018. november 27., kedd

Eldöntötték, hogy mely intézményeknek ajánlják fel a 31 ezer lejt

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat, a Csíki Játékszínt, valamint a csíkszeredai nagycsaládosok egyesületét támogatják idén a jótékonysági Katalin-bálon összegyűlt 31 ezer lejes összegből.

Eldöntötték, hogy mely intézményeknek ajánlják fel a 31 ezer lejt
2018. november 27., kedd

Karácsonyra hangolódnak Marosvásárhelyen is

Idén bővebb választékkal várja az ünnepre hangolódókat a marosvásárhelyi karácsonyi vásár. Az ehhez szükséges házikókat már állítják a Színház téren, de onnan vásárolni majd csak december 9-e után lehet.

Karácsonyra hangolódnak Marosvásárhelyen is
2018. november 27., kedd

Tiltakoznak a maroskeresztúriak a kétsávos út négysávossá tervezett bővítése ellen

Veszekedésbe torkollott a Marosvásárhelyhez közeli Maroskeresztúron szervezett közvita, amelynek témája a jelenlegi kétsávos út négysávossá alakítása. A lakók több ízben hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a Marosvásárhely és Hidegkút közötti útszakasz kiszélesítésével.

Tiltakoznak a maroskeresztúriak a kétsávos út négysávossá tervezett bővítése ellen
2018. november 27., kedd

Vontatott autónak ütközött a busz

Vontatott személyautóval ütközött egy busz kedd este Csíkszereda északi kijáratánál. A balesetet követően a helyszínre több mentőalakulat vonult, végül egy férfit szállítottak enyhe sérülésekkel kórházba.

Vontatott autónak ütközött a busz
Vontatott autónak ütközött a busz
2018. november 27., kedd

Vontatott autónak ütközött a busz

2018. november 27., kedd

Városi legendák késleltetik a homlokzatfelújításokat Sepsiszentgyörgyön

Késik az idénre beütemezett homlokzatfelújítási program Sepsiszentgyörgyön, mert a lakókat elriasztják a vélt költségek.

Városi legendák késleltetik a homlokzatfelújításokat Sepsiszentgyörgyön
2018. november 27., kedd

Új, kétnyelvű irányító táblákat helyeztek ki Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy önkormányzata új, kétnyelvű irányító táblákat helyezett ki a 12-es országút városon áthaladó szakaszán.

Új, kétnyelvű irányító táblákat helyeztek ki Sepsiszentgyörgyön
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2018. november 27., kedd

Kalákában szépítették meg a galambfalvi turistahelyet

Iskolás fiatalok és több felnőtt fogott össze a Nagygalambfalva határában lévő Rák-tava környezetének rendbetételére. Gyerkó Levente polgármestertől megtudtuk, hogy népszerű turistahelyről van szó, amely több védett állat és a „húsevő” növényként ismert rence élőhelye is.

Kalákában szépítették meg a galambfalvi turistahelyet
2018. november 27., kedd

Most épp eladták, de amúgy visszavásárolnák a gyergyószentmiklósi közüzem épületét

A közüzem működtetését illetően tizenkét éves vergődési folyamat végén van Gyergyószentmiklós város. Gyergyói jogi személy vásárolta meg a Gábor Áron utcai ingatlant, de nem áll le semmilyen közszolgáltatás – jelentette be Gyergyószentmiklós polgármestere.

Most épp eladták, de amúgy visszavásárolnák a gyergyószentmiklósi közüzem épületét
2018. november 27., kedd

Összetartó kisközösség szervez garázsvásárt Gyergyószentmiklóson

Egy gyergyószentmiklósi kisközösség ugyanis úgy működik, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ha kell, kalákázik, ha kell, együtt mulat vagy éppen jótékonykodik a gyergyószentmiklósi Csipetcsapat. Most a Garázsok vásárát szervezik.

Összetartó kisközösség szervez garázsvásárt Gyergyószentmiklóson
2018. november 27., kedd

Lövedéket találtak az alcsíki határban

Mezőgazdasági munkálatok közben egy 85 milliméter kaliberű lövedéket találtak Csíkszentsimon határában kedd délután.

Lövedéket találtak az alcsíki határban
2018. november 27., kedd

Székelyudvarhelyen is áll a város karácsonyfája

Dolgoznak már az ünnepi világítás elemeinek elhelyezésén, és a felállított ünnepi fenyőre is rövidesen felkerülnek a díszek Székelyudvarhelyen. Karácsonyra hangolódnak.

Székelyudvarhelyen is áll a város karácsonyfája
2018. november 27., kedd

Bevizsgálták: nem iható a szejkei borvízforrás vize

2018 januárjában, márciusában és novemberében összesen öt alkalommal bevizsgált főút melletti szejkei borvízforrás vize egyik alkalommal sem bizonyult ihatónak – derült ki a Sapientia egyetem csíkszeredai laboratóriumaiban elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok során.

Bevizsgálták: nem iható a szejkei borvízforrás vize
2018. november 27., kedd

Felelőtlen sofőr okozott torlódást Csíkszeredában

Teljesen leállt a forgalom kedden délben a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában egy szabálytalanul parkoló autó miatt. A pár perc alatt feltorlódott autósor egészen a Hargita utcáig ért.

Felelőtlen sofőr okozott torlódást Csíkszeredában

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye