Hirdetés
Hirdetés

Kocsmába hív az udvarhelyi színház

Az évad első előadásának próbái már megvoltak. Életszerű kocsmaszínház •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Az évad első előadásának próbái már megvoltak. Életszerű kocsmaszínház

Fotó: Erdély Bálint Előd

Az évad első bemutatóján nem a Tomcsa Sándor Színház épületébe, hanem Székelyudvarhely egyik kávéházába várják a nagyérdeműt: a Zöld macska című kocsmaszínházi előadást több alkalommal és több helyszínen is tervezik játszani.

Kovács Eszter

2020. szeptember 14., 20:582020. szeptember 14., 20:58

Sok bizonytalanság mellett ugyan, de elkezdődött a 2020-2021-es évad a Tomcsa Sándor Színháznál, és rögtön az első bemutató rendhagyó lesz. A társulat színművésze, Tóth Árpád már több ízben is rendezett kocsmaszínházi produkciókat (Plazma, Magyar Mátrix, Plazma 2, avagy az ovibrader, stb.), a Zöld macska lesz a sorban hatodik. „Életszerű kocsmaszínház”-ként határozta meg a társulat a darab műfaját, de ez talán minden eddigi hasonló produkcióra is jellemző volt, árulta el a rendező.

Hirdetés

Fiatalokról szól

A szerdán, szeptember 16-án este nyolctól a Mokka Kávéház teraszán bemutatandó előadás Elise Wilk román kortárs drámaíró darabján alapszik (a magyar nyelvű fordítás Pálffy Zsófia munkája) tematikájában a fiatalokkal foglalkozik, ezért a szereposztásban is a társulat fiatalabb tagjaira gondolt a rendező. Az ötszereplős darabban Esti Norbert, Kőmíves Boróka m.v., Nagy Xénia Abigél, Veres Lehel m.v. és Albert Orsolya lépnek színre. Bizonyos szempontból ez és minden korábbi kocsmaszínházi előadása a fiatalokról szólt, vallotta meg Tóth Árpád.

„Foglalkoztat ez a témakör. Hogy – mint jelen esetben is – bizonyos fiatalok hogyan tudnak érvényesülni úgy az életben, hogy a szülők negatívan befolyásolták őket.

Idézet
A darabban minden szereplő nem túl rózsaszín családi háttérből érkezik, ezért különböző valóságokat alkotnak meg maguknak, amelyekben menedéket találnak a valós életük elől

– vázolta a rendező. A produkció zenéjét egyébként Ila Gábor szerezte, a zenei vezető Pál Attila, a Tomcsa Sándor Színház munkatársa volt.

Őszintébben kell játszani

A kocsmaszínházi helyszín a szereplőgárda egy részének újdonság, mások már próbálták a rendhagyó színpadot, amely teljes mértékben különbözik a konvencionális színházi tértől: a kocsmaszínház színpadán sokkal őszintébben kell játszani, egy pillanatra sem szabad elveszíteni a néző figyelmét, hiszen abban a pillanatban megszűnik a színházi légkör, magyarázta a rendező. A már említett légkör kialakítását ezúttal a járványvédelmi szabályok is nehezítik: a kávéház teraszán mintegy hatvan férőhely van, a nézők négyfős asztaloknál foglalnak majd helyet, és a maszkviselés is kötelező. A tervek szerint a Zöld macskát a jövő héten két este is játsszák majd, árulta el Dálnoky Réka, a színház művészeti titkára, a helyszínekről és a részletekről a későbbieken tájékoztatja nézőit a az intézmény.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés